Kétféle ember létezik: aki retteg a változástól, és aki retteg az állandóságtól

Érdekes ez, ugyanis eddig minden egyes változtatásom jól sült el. Még azt sem lehet mondani, hogy azért félek az újdonságoktól, mert rossz élményeim lennének róla. Egyáltalán nincsenek. Éppen ezért tudom pontosan, hogy mik azok a helyzetek, amikor váltanom kellene, mik azok a pillanatok, amikor egy kis vérfrissítésre lenne szükségem. Ennek ellenére is igyekszem minél tovább húzni ezt.

Miért?

A pszichológia szerint az ember többnyire azokhoz a dolgokhoz ragaszkodik, amelyek ismerősek a számára – függetlenül attól, hogy az adott dolog hasznos-e neki, vagy sem. Ez olyannyira így van, hogy a „bizonytalan jóval" szemben legtöbbször győzni szokott a „biztos, de kevésbé jó". Csak és kizárólag azért, mert utóbbival kapcsolatban már nincs váratlan meglepetés: kiszámítható, tervezhető, biztonságos.

Mely életterületekre vonatkozik ez?

Esetemben főleg a karrier területén van ez a fajta halogatás. A párkapcsolataimat nem jellemzi ez a földhözragadtság. A magánéletemben azonnal döntök és a tettek mezejére lépek.

Legutóbb az volt a gond, hogy már nagyon sok éve ugyanazon a helyen dolgoztam. Elértem minden célt, amit csak ki lehetett tűzni. A vezetőség egy bizonyos pozíción túlra már nem engedett feljutni. A keresetem sem tudott tovább növekedni, és új tudásra sem tettem szert. Úgy éreztem magam, mint egy közepesen megbecsült dolgozó, aki minden áldott nap ugyanazt csinálja, és kezd belefásulni a kreativitás hiányába.

Nehezen határoztam el magam. Elkezdtem LinkedIn-en állások után nézelődni, pár helyre el is küldtem a CV-met, és egy szép nap az egyik helyről visszajeleztek. Elképesztő pánik lett rajtam úrrá. Addig ez az egész csak egy kis e-mailezgetés volt cégekkel, akik válaszra sem méltattak, így eléggé következmény nélkülinek éreztem a keresgélést. Ott és akkor minden megváltozott, ugyanis 3 nappal későbbre már volt is interjúidőpontom. Egy hét múlva pedig már a második körben voltam, amit még további két kör követett. Bekerültem egy négykörös interjúsorozatba, ami rettentően hosszúnak és stresszesnek bizonyult.

Mindeközben ezerféle érzés kavargott bennem: lelkifurkám volt, amiért titokban interjúztam. Közben viszont már álmodoztam az új helyről, és persze szorongtam is a változás gondolatától. Gyakorlatilag egy stresszgombóc voltam tetőtől talpig. Alig tudtam aludni, minden este csak forgolódtam az ágyban, a lehetőségeket latolgatva.

Végül felvettek, és nagy örömömre új életet kezdhettem egy kihívásokkal teli munkahelyen. Igen ám, de ettől még a változásokhoz való hozzáállásom nem változott. Végigszorongtam a következő néhány hetet is, attól tartva, hogy nem fogok tudni beilleszkedni az új helyre. (Hozzáteszem, elképesztően könnyen teremtek új kapcsolatokat. A változástól való félelem gyárt a fejemben mindenféle hülye kifogást, hogy magyarázza az indokolatlan félelmet.)

Nem meglepő módon az lett ennek a következménye, hogy a folyamatos stressz, a rendszertelen alvás és az összevissza étkezés miatt legyengült az immunrendszerem. Felütötte a fejét a jó öreg hüvelygomba, és ez már pont nem hiányzott. Nincs ebben semmi furcsa. Amikor szétszorongom magam, mindig ez van. Már tök rutinosan megyek a patikába, és pontosan tudom, melyik helyi hatású készítményt kell megvenni és hogyan kell kezelni magam. Az egyetlen bosszantó dolog van a változásban, hogy nálam gyakran jár hüvelygombával.

A cikk megjelenését a Phytotec Hungária támogatta.

Nyitókép: Shutterstock