ragaszkodás kibeszélő meghunyászkodás magány
Amikor hosszabb ideje minden nap egyedül fekszel és kelsz, akkor hajlamos leszel rá, hogy túl nagynak, túl jónak lásd azt, aki végre valahára belép az életedbe - és olyan tulajdonságokkal ruházd fel, amik valójában messze állnak tőle...

Pedig csak egy hajszállal jobb, mint a korábbiak, de ezt a szeretetéhséged miatt nem veszed észre - elvakultan belevágsz a kapcsolatba. Örömödben jobban tiszteled őt magadnál, a viszonyotokat pedig magad elé helyezed. Már nem tartod szem előtt, mi a jó neked: az önértékelésed annyira alacsonyra süllyedt a hosszú várakozás alatt, hogy félreteszed az elvárásaidat - ha voltak egyáltalán -, nehogy bármi akadálya legyen a szerelmeteknek...

Aztán rájössz, hogy valójában nem jó az egész. Nem tesz boldoggá, mégsem mered ott hagyni, mert attól tartasz: ha ő nincs, akkor újra egyedül kell lenned. A magányt pedig már végtelenül meguntad, így maradsz. Akkor is, ha nincs a másikban semmi különleges: nem fog meg a stílusa, még csak közös témát sem találtok.

Mégis bízol abban, hogy idővel kedvedre formálódik, változik majd, míg végül már szinte tökéletes lesz. De sokkal valószínűbb, hogy te leszel az, aki kibújik a bőréből: gyökeresen megváltozol, hogy szolgáld a kapcsolatot, és feláldozd magad érte.

Ő pedig továbbra sem nyújt semmi rendkívülit, csupán annyi a dicsősége, hogy csökkenti a szeretet iránti éhségedet, és kitölti az űrt az életedben... Ha reálisan tudnál gondolkodni, felismernéd: tulajdonképpen csak szánalomból van veled. Nem lát benned semmi értékelhetőt, nincs, ami miatt felnézne rád.

Forrás: Shutterstock

Még csak szerethetőnek sem tart, csak eleinte nincs szíve elhagyni, hogy azzal tovább fokozza az elesettségedet. Így viszont - szerelem nélkül - nem bírja sokáig a súlyt, ami miattad került a hátára: a teher hamarosan nyomni fogja, meg akar majd szabadulni tőle, ezért utadra bocsát...

Amíg önbecsülés nélkül lépsz kapcsolatba valakivel, addig mindig ez a vége. Hiába várod, hogy a képzeletbeli mérleg két oldala egyensúlyban legyen! Mindkét félnek szerethetőnek kell éreznie magát.

Ha a saját szemedben nem vagy érdekes és értékes, akkor más sem fog becses darabként, megbecsülendő ékkőként tekinteni rád. Különböztesd meg az elégségest a megfelelőtől, ne ragadj bele egy olyan kapcsolatba, ahol a legjobb esetben is csak olyan viszonyban vagy a másikkal, mint beteg az ápolójával!

Ne süllyedj odáig, hogy bármi áron kitartasz egy olyan ember mellett, akinél nincs helyed - csak azért, mert szakítani nagyobb kihívás. Ha nem tartod magad különlegesnek és értékesnek, egy idő után - észre sem veszed majd! - természetessé válik számodra a folytonos megalázkodás, meghunyászkodás, és a "szolgaság"...

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.