Nem csoda, hogy sokaknak borsódzik a háta az "ünnepek" hallatán

Olyan érdekes, hogy bármikor, amikor szóba kerül a szeretet ünnepe, ma már egyre kevesebb embernek jut eszébe valóban a szeretet. Vagy az összetartás, a család, a béke, a finom fenyőillat. Ezek helyén inkább a stressz, a veszekedés, a hatalmas sorok az üzletekben, az ész nélküli vásárlás, a bizonyítási vágy, a vég nélküli takarítás és főzés, valamint a kötelességek és a feladatok vannak egymás hegyén-hátán.

Sokan hatalmas stressznek, és nagyon megterhelő időszaknak élik meg a karácsonyt. Ez is tipikusan egy olyan ünnep, amikor anyu beveti magát először a plázába, majd a konyhába, közben egyszerre díszíti és porszívózza a lakást - szigorúan a szőnyeg alatt is, nehogy valaki lecsekkolja -, hogy a család és a rokonok meg legyenek elégedve az ünnepi ellátással.

A komplikációk pedig csak egyre gyűlnek: Gizike nem eszik húst, János bácsi azonban nem hajlandó húsmentes kaját enni az év egyetlen napján sem. Gézuka szerint az összes vegán csak finnyás, de ő a világért meg nem enné a halat. Pistike nem eszi a beglit, csak a mézeskalácsot, Annácska pedig fintorog a mézeskalácsra, cserébe kétpofára tömné a bejglit. Anyán kívül - aki amúgy 40 órát dolgozik egy héten - senki nem érzi a helyzet súlyát, mindenki csak legyint a "fontoskódó", karácsonyi menühöz kapcsolódó kérdéseire, azonban mind tudjuk: ha nem tenne külön, mindenki igényeinek megfelelő ételt az asztalra, még jövő karácsonykor sem állna vele szóba senki.

Anya széthajtja magát az ünnep előtti hetekben, majd tol egy véghajrát huszonharmadikán és huszonnegyedikén, hogy mindenkinek minden jó legyen, aminek minden alkalommal ugyanaz a vége: hullafáradtan, idegesen, teljesen szétzilált idegekkel esik be a karácsonyfa alá, ami alatt a rokonok már nagyban politizálnak és veszekednek.

Hát nem csoda, hogy sokaknak borsódzik a háta, már csak az ünnepek említésére is.

Pedig lehetne ez máshogy is. Egyrészt lehetne nem versenyt csinálni abból, hogy kinél extrásabb a karácsony, és saját magunk felé is csökkenteni az elvárásokat. Másrészt nemcsak az ajándékokat kellene nézni a fa alatt.

Ebben az emelkedett időszakban nem csak mondani kéne, hogy szeressük egymást, és legyünk türelmesebbek egymással, hanem valóban így is kellene cselekedni. Három napra el kellene felejteni az ént, azt, hogy én mit szeretek és mit nem, hogy én mit akarok, hogy mi az én véleményem. Ez a három nap ne az énről szóljon, hanem a miről.

Ahhoz, hogy varázslatos karácsonyunk legyen, nem hatféle főételre és 12 féle süteményre van szükség, pláne nem arra, hogy még a szőnyeg alatt is kiporszívózzunk. Ahhoz, hogy szép legyen az ünnep, egymásra van szükségünk, arra, hogy megkérdezzük egymástól és magunktól is, mi mit szeretnénk.

Nyitókép: Shutterstock