Szellem, természetfeletti jelenés? Máig nem tudom, mit láttam azon az éjjelen

szellem kibeszélő kísértet természet feletti
Tavaly a családdal autóba ültünk, hogy Balatonfüreden eltöltsünk pár kellemes napot. Ám az odavezető úton valami furcsa, és megmagyarázhatatlan dolgot láttam, ami még utána is kísértett.

Nem volt még éjszaka, de a késő tavaszi nap már bőven átadta helyét a fényesen ragyogó holdnak. Az autó kanyargós úton közeledett Csopak felé, lámpája fénye így hol az út jobb, hol a bal oldalát világította meg jobban. A gyerekek igen távol álltak még a szendergéstől, a hátsó ülésen viháncoltak, én pedig az ablakomon bámultam kifelé. Majd hirtelen valami megragadta a nyakamat. A lány volt az, csiklandozni kezdett, mire hangosan felnevettem. Ez mindkettejüknek nagyon tetszett. Együtt nevetgéltünk az autóban, majd kicsivel később ismét oldalra pillantottam. Akkor láttam meg.

Négy-öt másodpercig volt csupán a látóteremben, de ennyi idő is épp elég volt ahhoz, hogy a látványától kővé dermedjek. A szívem hevesen kezdett verni, a kezem teljesen hideggé vált. Amikor a lány ismét a nyakamba kapaszkodott, révületemből magamhoz tértem, ellöktem magamtól és ráförmedtem, hogy azonnal hagyja abba. Nem értette, miért rontom el a játékát. „Anya, mi a baj?" kérdezte, én meg csak annyit tudtam reagálni, hogy „Ti is láttátok?". Nem látták.

Forrás: Shutterstock

Felhangosítottam a zenét és próbáltam a férjemnek halkan leírni a lényt: az árokban ment, picit dülöngélve, testének pedig kúp alakja volt. Láttam hátulról, majd elölről is, de az egész testét hosszú barnás szőr fedte. Nem is szőr volt, inkább, mint a haj, fényesnek és puhának látszott. Lassan mozgott, nyugodtnak és magabiztosnak tűnt. Egyszerűen nem hittem el, amit láttam. A férjem próbálta megmagyarázni, hogy egy kutya lehetett, vagy valamilyen állat, esetleg egy gyerek. Mondtam neki, hogy csak felismerek egy állatot, ennek pedig egyik része sem emlékeztetett rá. Kúpszerű volt a teste! Egy gyerek pedig nem sétálgat ilyen nyugodtan este fél tízkor az út mellett, miközben autók suhannak el tőle 30-40 centire, arról nem is beszélve, hogy az útjelző oszlopokból kiindulva, kb. 2 évesnek kellett volna lennie, földig érő, sűrű hajzuhataggal, ami minden testrészét eltakarja. Kérdezte, miért nem szóltam, megállt volna, hogy megnézzük. Nem értette, hogy pár pillanatig láttam csak, és akkor a döbbenettől szólni sem tudtam. Be kell ismernem, hogy a látványától rettentően meg is ijedtem, pedig nem volt se csúnya, se félelmetes. Talán az a fajta természetesség és nyugodtság, ahogy ott bandukolt az út mellett, érte el nálam ezt az állapotot.

Azóta többször is láttam, a sötét konyhánkban, a gyerekszobában, egyszer pedig az ágyunk mellett éjszaka. Ezek az „észlelések" csak pár pillanatig tartottak, de ugyanazt a hatást érték el nálam: döbbenet, félelem, ijedtség. Képzelődtem csupán, tudom, de akkor este Csopaknál, egészen biztosan láttam valamit, ami se ember, se állat nem lehetett.

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.