Akkor jöttem rá, hogy ő az igazi, amikor megcsaltam

A nevemet nem szeretném elárulni, a történetem végén kiderül, hogy miért.

Három éve voltam együtt a barátommal, amikor kezdett egy kissé ellaposodni a kapcsolatunk. Azt fontos megjegyeznem, hogy nem kerestem harmadik felet, sőt, sokat gondolkodtam azon, miként lehetne valamiféle frissítést belevinni a kapcsolatunkba. Már több mint fél éve éltünk együtt, beálltunk egy igen kényelmes, megszokott rendszerbe, rutinba. Ez pedig az életünk minden területére igaz volt. A spontaneitás, a meglepetések lassan elmaradtak. És ekkor érkezett a másik férfi.

A munkahelyemen, a liftben történt az első találkozás. Azon túl, hogy hihetetlenül jóképű volt, egyből éreztem azt a fajta férfi-rezgését, amit a barátom esetén már régóta nem. Új munkatárs, aki a mellettem lévő irodában kezdett el dolgozni. Párszor összefutottunk a folyosón, a konyhában, de érezhetően zavarban voltunk mindketten. Időnként ment némi small talk, egy kis kacéros megjegyzés, ami később igen érdekes dolgot eredményezett nálam.

Vártam a nyugis hétvége utáni munkakezdést, reggelente hosszasabban készülődtem, csinosabban kezdtem el öltözni. Persze nem túlzóan, de számomra abszolút érezhetően. Amikor az irodából kiléptem, kissé mindig hevesebben dobogott a szívem, hátha találkozom vele. Nem volt ez igazán semmi, csupán egyfajta plátói vonzalom, ami feltehetően nem is lépte volna át azt a bizonyos határt, ha nem költözik el a cég egy másik irodaházba.

Már egyedül voltam bent, este. A barátom tudta, hogy a költözés előtti nap sok dolgom lesz az irodában, és elfogadta, hogy későn érek haza. Ahogy pakoltam és rendszereztem a dolgokat, hirtelen kopogást hallottam a nyitott ajtón, és megláttam őt. Ott állt, két kávéval a kezében, és megkérdezte, szükségem lenne-e egy kis segítségre.

Csak ketten voltunk az egész emeleten, és nem hiszem, hogy sok fantázia kell ahhoz, hogy kitaláld, mi történt a kávézás helyett. Igen, ott, akkor megtörtént. Most írhatnám, hogy csalódtam benne, mert a képzeletemben másmilyen volt, de nem. Fantasztikus volt! A helyszín, az időzítés és a titok, amit magában rejtett az az egy óra... mind rendkívül izgalmas és izgató volt. De utána haza kellett mennem a barátomhoz.

Halkan léptem be az ajtón, és egyenesen a fürdőszobába mentem. Szerencsére a barátom már aludt, így elegendő volt csupán mellé feküdnöm. Reggel korán keltem, és egész nap az irodai költözést koordináltam bent, így szinte nem is beszéltünk, este pedig elutazott egy hétre. Lehetséges, hogy érezte rajtam, valami történt, valami visszavonhatatlan, de nem mutatta. Én azonban megjártam a poklot ezalatt az egy hét alatt. Persze, ha minden rendben lett volna a kapcsolatomban, sosem csalom meg a barátomat, de így egy év távlatából visszatekintve, nem bánok semmit.

Bűntudat, fájdalom, kétség járta át a lelkemet abban az egy hétben, de legalább volt időm töviről hegyire átgondolni mindent. Azokat a hibákat, amiket én követtem el, és azokat, amiket ő. Tisztán láttam, milyen út vezetett engem a másik férfi karjaiba. Nem vagyok rá büszke, de ez kellett ahhoz, hogy végre ne szemkötőben lássam magunkat. Tudtam, hogy számomra nem létezik jobb pár, őt szeretem, és meg akarom menteni a kapcsolatomat.

Azóta már volt egy esküvőnk, született egy gyerekünk, és soha azóta egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy megcsaljam.

Nyitókép: Shutterstock