A rózsaszín történetek margójára: amikor elmúlik az eufória

Kate, aki kényszerből egy erős, férfias szakmában dolgozó nő, Leopold hatására fokozatosan átalakul. Megtanul nőként létezni, hiszen a herceg egy valódi úriember, nagybetűs Férfi. Tökéletes közöttük az összhang, ám, hogy a csavar ne maradjon ki, összeugranak. Leopold visszautazik a saját korába, Kate marad New Yorkban. Bár mindketten boldogtalanok egymás nélkül és már semmi sem ugyanaz a megismerkedésük után, beletörődnek a helyzetbe.

Igen ám, de ahogy a fáma szól: akik egymásnak vannak teremtve, azokat az élet úgyis összesodorja. Történetesen, aki a portált képes megtalálni és megnyitni, nem más, mint Kate volt pasija, aki a szívén viseli, hogy az ifjú pár együtt lehessen. Rengeteg nehézség, akadály és egyéb leküzdése utána megoldja, hogy segíthessen nekik. Rábeszéli Kate-et, hogy menjen vissza a múltba, oda, ahova valóban tartozik.

Így hát Kate egyszer csak ott találja magát a hercegi kastélyban. A hercegi eljegyzési bál kellős közepén. S itt már tényleg ultra rózsaszín minden. Leopold már éppen bejelentené, kivel lép érdekfrigyre, amikor a tömegben megpillantja élete szerelmét, és felrúg mindent. Ásó, kapa, nagyharang, Kate és Leopold egybekelnek. Idáig szól a film és a rózsaszín habos történet. Valahogy a filmek mindig itt érnek véget. A felek egymásra lelnek, holtodiglan-holtomiglan. Óriási a szerelem, minden tökéletes. De az valahogy mindig kimarad, hogy mi jön ez után?

Nos, az, hogy a pár összeköltözik, és elkezdi megtapasztalni a mondást: lakva ismerszik meg az ember. Elindul az összecsiszolódás és a szembesülések időszaka.

Hihetetlen, de valahogy eddig a pontig nem gondolunk bele, hogy a másik is hús-vér ember. Ahogyan mi is. Vannak rigolyái. Meg hülye szokásai. És lehet, hogy büdös a lába. Van egy megszokott ritmusa, biológiai órája. Vannak berögzött dolgai. Ahogyan természetesen ez ránk is ugyanúgy igaz. Ezekről a dolgokról soha nem beszélnek. Mindig a "happy enddel" ér véget a történet.

Pedig a valódi élet, a valódi kapcsolat ezen a ponton kezdődik. Itt szembesülünk azzal, mennyi önismerettel, konfliktus kezelési technikával rendelkezünk. Kiderül, mennyire vagyunk érzelmileg intelligensek, hogyan tudunk együttműködni. Tudunk-e a különböző dolgaink kapcsán közös nevezőt találni. És igen, az is kiderül, hogy a nehézségek között mennyi kitartással rendelkezünk és valóban el akarunk-e köteleződni.

Ehhez folyamatos munkára, állandó beszélgetésekre van szükség, és jó nagy adag humorérzékre, játékosságra. Ebben a szakaszban megtapasztalhatjuk, hogy minden is idegesít. A másikban, vagy éppen abban, ahogyan mi magunk viselkedünk a kapcsolatban. Mert egy jó kapcsolat egyben tükör is. Megmutatja, hogy ilyen viszonylatban hogyan működünk. Néha könyörtelen ez a tükör. Megmutatja azt is, amit szeretnék örökre függöny mögött tartani.

Ebben a szakaszban felütik a fejüket a viták, a konfliktusok. De nem baj, így lesz meg végül az a bizonyos közös nevező és a közös, szerethető élet. Jó lenne, ha ezt is megfilmesítenék! Hogy felkészülten vágjunk neki. Hogy tudjuk, minden szakasz normális egy kapcsolat épülésekor. És hogy nem kell megijedni, ha csillapul a kezdeti időszak hevessége.

A lényeg a megfelelő kommunikáción és konfliktuskezelésen van. Ha ezt sikerül megoldani, és túljutunk ezen az időszakon, a jutalom nem marad el. Megérkezünk egy meghitt, szoros összetartozásba. Úgy is mondhatnám, vállvetve létezünk majd a világ minden nyűgjével szemben. Szóval, megéri.

De jó lett volna, ha például Kate és Leopold története nem ért volna véget a fülig érő, százkarátos vigyorral, hanem engedett volna egy kis bepillantást abba, hogyan birkóznak meg a mindennapokkal!

Nyitókép: Shutterstock