Nem azért vagyok veled, mert szükségem van rád

Végignéztem a párkapcsolatomon, az egész életemen, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy nekem vajon szükségem van-e a férfimre. Bevallom, vannak dolgok, amiket szeretek inkább rábízni, például, hogy ő másszon fel a létrára leszedni és feltenni a függönyöket, vagy ha valami fúrni kell vagy előkerül a csavarbehajtó, azt is jobb szeretem, ha ő csinálja. Ha elmegyünk bevásárolni, nem szoktam ellenkezni, amikor kiveszi a kezemből a szatyrokat.

Szeretem, hogy megvannak otthon a kis rutinok nálunk, minthogy mire hazaérek a munkából, ő már lefőtt kávéval vár, ha otthon van. Szeretem, hogy ha valamiben bizonytalan vagyok, fordulhatok hozzá tanácsért, és azt is jól esik, hogy ha beteg vagyok vagy fáj valami, akkor leszalad nekem gyógyszertárba, és nem nekem kell leszenvednem magam.

Pár hete egyedül voltam egész hétvégén, és megszállt az ihlet. Meg akartam igazítani a függönyt, és bár gyűlölök egyedül létrára állni, úgy éreztem, hogy ez nem várhat még két napot, ezért kelletlenül (de főleg félve), egyszerre mindenhol kapaszkodva, nagyon óvatosan, nagyon lassan, de felmásztam a halállétrára, majd miután félve-remegve megigazítottam a függönyt, ugyanolyan csigalassúsággal, de lemásztam, teljesen egyedül.

Ezután előkerestem a csavarbehajtót, és nekiálltam szétszerelni egy asztalt, amit már szintén régóta akartam (volna, hogy a férfim megcsinálja), és pikk-pakk szétszedtem, de úgy, mintha mindig is ezt csináltam volna. Kiderült, hogy a véremben van a csavarbehajtó használata, sőt, egyenesen férfiakat meghazudtoló tehetségem van hozzá.

De olyan is volt már (egészen elképesztő néha az önállóságom), hogy egyedül mentem el bevásárolni, és több, bazi nehéz szatyrot cipeltem haza. Ha pedig nehéz bútorokat akarnék átrakni a lakás egyik végéből a másikba, vagy valami olyat kellene megszerelni, amit én nem tudok, bármikor találhatok magamnak egy jó ismerőst vagy szakembert.

Nem is gondolom egyébként, hogy egy eleve függőségi viszonyból kisülhet bármi jó. Ha azért jössz össze valakivel, mert valamit akarsz tőle, vagy szükséged van valamire, az már rég rossz. Számomra sokkal egészségesebbnek tűnik az a verzió, amikor nem ilyen külső okokra és igényekre alapul a szerelem, hanem pusztán arra, hogy jó együtt.

A férfimmel is felmerül időnként a kérdés, hogy szükségünk van-e egymásra, de végül minden alkalommal arra jutunk, hogy nincs, és ezzel mindketten maximálisan tisztában vagyunk. Ha nem lennénk együtt, akkor sem ütköznénk nem várt problémákba. Mindketten önállóak vagyunk, tehát ha ő egyedül lakna, akkor sem halna éhen, mivel nincs, aki főzzön rá, és az otthonát sem lepné el a kosz, mivel nem egyszer találkozott már seprűvel és felmosófával. Nem háziasszonyra van szüksége, hanem partnerre. Ahogy nekem sem mesteremberre van szükségem, hanem társra.

Nem a szükség, a magánytól való félelem, a közös albérleti szerződés, a megoszló költségek és a csavarbehajtó tart minket össze, hanem egyes egyedül az, hogy szeretjük egymást, szeretjük egymás társaságában tölteni az időnket, és együtt akarunk lenni.

Nyitókép: Shutterstock