Szülés után: nem gondoltam volna, hogy nekem is problémát okozhat a hüvelyszárazság

magazin Cikatridina2022 kibeszélő hüvelyszárazság szülés után
A változókor járhat hüvelyszárazsággal, ezt én is tudtam, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ez az állapot szülés után, szoptatás alatt is kialakulhat. Miután szülést követően a megfelelő idő leteltével szerettük volna az intimitást is visszavezetni az életünkbe a párommal, problémába ütköztünk, ekkor derült ki, hogy én is hüvelyszárazsággal küzdök. A kezdeti kétségbeesés után azonban rájöttem, van megoldás.

Friss anyukaként rengeteg új feladat, új élmény és új felelősség tölti ki a napjaimat, a testem változásaival így nem is nagyon foglalkoztam. Ezek nyilván a terhesség és a szülés természetes velejárói, amikről úgy gondoltam, megoldódnak majd az idő és persze – amint már engedélyezett – a mozgás segítségével.

Sok szó esik ugyanis a szülés utáni alakról, a külső és látványos változásról, csakhogy a belső, hormonális átalakulások és azok fizikai tünetei sem elhanyagolhatók, ezekről azonban sokkal kevesebbet beszélünk. Habár a kisbaba olyan örömmel tölt el, ami mindenért kárpótol, az is természetes, hogy emellett szeretném nőnek is érezni magam, valamint a gyermekágyi időszak leteltével fokozatosan az intimitást is visszavezetni a házaséletünkbe. Ez az, ami viszont nehézségeket okozott, eleinte azonban nem értettem, miért nem működnek olyan „olajozottan" a dolgok.

Hiába vártuk ki párommal a megfelelő időt, és hiába nem siettük el az előjátékot, számomra az intim pillanataink inkább fájdalmasak voltak, mint élvezetesek. A nedvesedés ugyanis minden igyekezet ellenére elmaradt. Eleinte nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget, de mivel később sem normalizálódott a helyzet, gondolkodóba estem.

Forrás: Shutterstock

Ekkor jutott eszembe, hogy egy változókorú ismerősöm beszélt már nekem a hüvelyszárazságról. A klimax során ugyebár a női hormonok termelése fokozatosan csökken, majd teljesen megszűnik. Ennek nyomán pedig hüvelyszárazság is kialakulhat, és ez nem átmeneti állapot. A szexuális együttléteket ez nagyban megnehezíti, de a mindennapokban is problémát okozhat, ugyanis folyamatosan kellemetlen, feszülő érzéssel járhat.

Azt azonban nem gondoltam, hogy ez az állapot szülés után, szoptatás alatt is kialakulhat, pedig bőven történnek olyan hormonális változások egy nő testében, amelyek hüvelyszárazságot okozhatnak, de mivel ez kissé tabutéma, nem gondoltam egyből erre.

Először kétségbeestem, attól tartottam, hogy ezzel innentől már együtt kell élnem, és nehezemre esett elfogadni, hogy 30 évesen hüvelyszárazságom van. Megnyugodtam viszont, miután utánajártam. Rögtön kiderült, hogy szülés után ez egy viszonylag gyakran előforduló, de átmeneti állapot, amit azért nem árt kezelni, főleg akkor nem, ha a mindennapokban is kellemetlen tünetekkel jár. Vannak olyan hormonmentes szerek, amelyek segítenek, hogy ne akadozzanak a dolgok, de azokat szoptatás és várandósság alatt természetesen csak az orvosunkkal egyeztetve lehet alkalmazni.

Megnyugodtam, hogy ilyen egyszerű megoldás van a problémámra, egyúttal megtanultam, hogy a hüvelyszárazság nem csupán a változókorban lévő nőket érinti, ráadásul nem is csak azokat, akik szülés után vannak. Fiatalabb nőknél is előfordulhat, például fogamzásgátlók szedése is okozhatja, de egyéb gyógyszerek, mint az antihisztamin vagy az antidepresszánsok is előidézhetik. Ráadásul vannak olyan élethelyzetek is, amelyek miatt hüvelyszárazság alakulhat ki, ilyen az extrém fogyókúra, a túl sok stressz vagy a szervezet nagy igénybevételével járó sportok, mint például a hosszútávfutás.

Forrás: Shutterstock

Világos tehát, hogy nem kizárólag a változókorú nőket érintheti ez a probléma, de szerencsére van megoldás, és kell is vele foglalkozni, ugyanis amellett, hogy az állapot önmagában is járhat kellemetlen tünetekkel, a megfelelő nedvesedés hiánya miatt sérülések keletkezhetnek a hüvelyhámon – nemcsak együttlétek alkalmával, de akár egy egyszerű tampon felhelyezésénél is –, ami növeli a fertőzések kialakulásának esélyét.

Síkosítók használatával segíthetünk olajozottá tenni az együttléteket, de a tartós regenerálás céljából használjunk egy-két hétig ápoló, hidratáló, hormonmentes hüvelyi készítményt. Orvosunkkal egyeztetve könnyen megtalálhatjuk a számunkra legmegfelelőbb kezelést szoptatás alatt is!

Nyitókép: Shutterstock

A cikk megjelenését a Phytotec Hungária támogatta.

Hirdetés

A Cikatridina patikában recept nélkül kapható gyógyászati segédeszköz.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.