Ha volnál nekem...

Nézném a vállad, amibe belemarkolnék, a karod, amibe belecsimpaszkodnék, cirógatnám a borostád, nagy, szoros ölelésben beléd olvadnék. Belepiszkálnék a fejedbe, és átrendezném a gondolataidat, mint egy könyvespolcot, hogy csak engem akarj. Örökre!

Halkan osonnék ki mellőled, hogy fel ne keltselek, de holtbiztos, hogy belerúgnék az ágyba. Némán jajveszékelnék, hogy mennyire fáj a lábam, és amúgy is milyen szerencsétlen vagyok, de remélem, nem ébredtél meg! Tennék fel egy kávét, és miközben készülődnék, magamról elfeledkezve úgy dübörögnék a lúdtalpammal, hogy még kettővel alattunk is hallanák, ahogy mászkálok.

Tuti, hogy pont szempillaspiráloznék, miközben a kotyogó beindul. Morgolódnék, hogy megyek, megyek, csak még gyorsan befejezem. Mire odaérek, természetesen kifutna, és a kellemes kávéillat keveredne a fura égett szaggal. Képtelen vagyok igazságosan elosztani a kétbögrényi feketét. Így az egyikünk mindig többet inna. Mindig neked adnám a többet...

Ekkor támolyognál elő egy boxerban, ásítva, beszűkült szemmel. Mosolyognék. Szentimentális, szerelmes gondolatok támadnák meg az agyam, annyira örülnék neked! És megígérném, hogy nem rúgok bele többé az ágyba, nem futtatom ki a kávét, csak kezdjünk minden napot így, együtt! Persze másnap ugyanúgy belerúgnék, ugyanúgy kifutna... de téged nem zavarna, mert szeretnél, és tudnád, hogy ezek hozzám tartoznak.

Amíg zuhanyozol, írnék egy cetlit valami vicces szöveggel, és a kabátzsebedbe rejteném. Ismernél, tudnád, milyen csúnyán írok, és amikor napközben megtalálnád, a legnagyobb kihívás az lenne, hogy kibogarászd, mi van rajta. Hangosan felnevetnél, hogy milyen kis hülye vagyok, de legalább a tiéd! Büszkén mosolyognál, aztán cseten dobnál egy szívet, és leírnád, hogy este bizony mi szeretkezni fogunk, mert olyan nagyon imádsz engem. És én olyan nagyon boldog lennék...

Ha volnál nekem...

Feszülten mászkálnék fel s alá. A vacsid már elhűlne, mert késel. Közbejött valami, na, bumm... van ilyen. Nem szeretném amikor későn érsz haza. Folyton aggódnék, de nem csesztetnélek, nem hívogatnálak, mert a végén még azt hinnéd, hogy nem bízom benned. Pedig bíznék, csak szeretnélek, és féltenélek. Persze amikor írnál egy üzenetet, hogy mindjárt érkezel, rettentő pipa lennék, és leszúrnálak, mert már százszor elmondtam, hogy ne írogass vezetés közben, ha valami bajod lesz emiatt, még fejbe is verlek!

A szobából hallanám, ahogyan matatsz a kulccsal, én már pattannék is a kanapéról, és mire nyílik az ajtó, ott toporognék mezítláb. Meglepetten néznél rám, amikor belépsz, látnám az arcodon, hogy fáradt vagy... De ahhoz sosem lennél fáradt, hogy ne mosollyal, puszival és öleléssel köszönts. Mohón csókolóznánk, te szorosan a karodban tartanál, én közben azt dünnyögném, hogy hiányoztál és nagyon vártalak, de meg sem hallanád, mert hosszú percekre elvesznél bennem.

Lassan gombolnám az inged, amit reggel én választottam, és kivételesen én is vasaltam. Pedig mennyire gyűlölök inget vasalni! És mindig viccesen elmondanád, hogy pedig ez a nők dolga! Én meg visszavágnék, hogy ha legközelebb is nekem kell, akkor este nincs szex! És akkor jönne, hogy azanyámúristenét, és elkapnál, pedig én futva, kacagva menekülnék előled...

Ezek lennénk mi, ha volnál...

Tóth Zsuzsa

Nyitókép: Shutterstock