párkapcsolat kibeszélő szakítás elhidegülés fájdalom
Ölni indulok. Szakítani veled, megölni a viszonyunkat. Mert valakinek ki kell mondani, hogy már lecsendesedtek viharaink, s a szellő se fúj már ott, ahol valaha szenvedély túrta fel a hullámokat. A "téged akarlak" vizén hideg van már, fagyos az érintés, csak a megszokást jelzi a néha, szigetként felbukkanó hiányérzet.

Még ott vagy a telefon másik végén, hallom a lélegzeted, a láthatatlan vonalban műzaj zúg a fülünkbe. Aztán zavartan, kényszeresen fecsegünk hétköznapi bajokról, de már rég nincs meg az a valami. Már nem hat ránk az a hang, amitől fellüktetett az agy, a test, a vágy. Többé nem érinti ujjbegyed a bőröm, már nem nyúlok az ágyon nevetve utánad, és nem rántalak magamra. Messze szállt az illat, amelynek emlékétől borzongva kívántalak, és kívántál minden percben. A kopott ágynemű már nem vár minket a koszos, esőverte ablakú bérelt szobában.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Graham Oliver/Graham Oliver

Széttépett papírcafatokként hevernek találkozásaink képei a memóriámban. Már csak a torkom szorul, és néha a kezem ökölbe, mert már rég nem kérsz arra, hogy adjak magamból.

Már nincs több kérdés, tudni vágyás rólam, érdektelenségbe fulladtam benned - oka ismeretlen.
Ha szólunk egymáshoz, csak tőszavak csattognak az üzenetekben, már nem nevetnek és sírnak a betűk egymásnak, egymásról, nem pirulnak el a mondatok. És ha kérdeznél - de nem teszed -, nincs válasz, mert ez maga a titok: hogy mitől hűl ki, ami egykor jó volt.

Miért lett életlen, homályos és foltos az a kép, ahol mi ketten még egymás tekintetébe kapaszkodtunk? Szemmel, szájjal, a hidegháborún innen, a belehalás csendjén túl... Duzzogva, dideregve húzzuk magunkra a magány szúrós takaróját, s nyúlós csend telepszik ránk. Tudjuk, érezzük: a mi csillagainkban nincs több közös ígéret. Csikorog a mosoly, és hamis könnyek hullanak a sárba, szennybe, amit mi hordtunk össze magunk alá.

Most még félünk kimondani, hogy vége,hogy ennek a filmnek nincs folytatása. Ez nem egy nyitva hagyott történet, a katarzist rég elháltuk, megemésztettük, nem lakhatunk jól egymással többet. A pénzérmék már ott vannak viszonyunk immár halott tekintetét rejtő szemhéján.

Szegő Lindi

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.