Köszönöm, hogy véget ért a szerelmünk

Mindig könnyebb a jóval kezdeni. Persze, hogy örültem, amikor kedves voltál. Éppen padlón voltam, az önbizalmammal együtt. Nem voltam egyedül, mégis magányosnak éreztem magam, és te állandóan kérdeztél. Jólesett, hogy érdekeltelek, jó volt veled nevetni. Gyönyörűnek éreztem magam, amikor a szemedbe néztem, még akkor is, ha átláttam a bókjaidon.

Mert azt már régen megtanultam, hogy a bókokat sosem ingyen kapja az ember. Jólesett, hogy pont akkor írtál, amikor valaki más miatt sírtam - és a vicceiddel mosolyt csaltál az arcomra. És persze jólesett, hogy vágyakozol utánam, és jó volt végre nekem is vágyakozni valaki után. Jó volt, hogy lettek titkaink. Rég nem remegtek már a térdeim, és bár először ijesztő érzés volt, élveztem egy kicsit.

És még ha nem is hiszed el, hálás vagyok azokért a pillanatokért is, amikor már nem tettél felém lépéseket. Amikor már éreztem: téged nem érdekel ez az egész. Végig tudtam, hogy majd ez az idő is eljön, és nem is szóltam miatta egy szót sem - csak hagytam, hogy menj, hogy szabadon továbbrepülj. Még csak utánad sem néztem. Mert így végre rádöbbentem, hogy mennyi értékes dolog hevert mellettem, amelyeket nem vettem észre a néhány pillanatnyi vakító tűzijáték miatt. Most hirtelen minden szebbnek tűnik, és már nem is kell a szemedbe néznem, hogy így legyen.

Csendes Anna

Nyitókép: iStockphoto