szerelem kibeszélő párkapcsolat elhidegülés
Hogy mit jelent pontosan az elhidegülés? Elég nehéz megfogalmazni, pedig még a hivatalos válóokok közt is szerepel. Olyan, mint egy alattomos, láthatatlan vírus. Nem történik semmi "nagy" dolog - mégis nyomot hagy maga után...

A felek nem csalják meg egymást, nem szeretnek bele másba, nem csúszik be semmi megbocsáthatatlan, ami iszonyatos erővel a kiábrándulásba taszítaná őket. Csak egyre többször ébrednek azzal a furcsa tudattal, hogy távolinak, unalmasnak, érdektelennek érzik azt az embert, akit egykor szerettek.

Talán az a legijesztőbb, hogy aki átéli, az sincs igazán tisztában a miértekkel. Mégis gyötrő bizonyossággal érzi, hogy már nincs köze a másikhoz.Hány kapcsolat megy így tönkre? Egyre több. Ha nem közvetlenül, akkor közvetve. Hiszen sokan azért keresnek szeretőt, mert az eredeti kapcsolatukban "nem kapnak szeretetet".

Nem leszek népszerű, de ha az elhidegülést egy mondatban kéne megfogalmaznom, én ezt mondanám: "A párommal egy ideje leszartuk egymást, és most bajban vagyunk." Igen, így, ilyen drasztikus kifejezéssel - hogy ebből is érezhető legyen, mekkora hiba hagyni ezt.

Az idegenekről többet tudsz, mint a párodról?!

Ha belegondolsz, ez a legmorbidabb dolog a világon: sokan jobban képben vannak a Facebookos ismerőseik lelki állapotával, mint a saját párjuk hangulatával/érzéseivel. Az előbbire ugyanis szánnak időt, az utóbbira nem. Hazaérnek melóból, túlesnek az otthoni feladatokon, aztán mindketten leülnek az internet elé, mert "kell egy kis pihi".

A Facebookról pedig árad az információ - olyan emberekről, akikhez valójában semmi közük. Megtudják, hogy a szomszéd csaj depis, mert szakított a barátjával, a kedvenc celebük szomorú, mert elpusztult a kutyája, egy volt osztálytársuk pedig eljegyzésre készül.

Forrás: Shutterstock

Az infókra persze reagálni kell. Megdicsérik a száz éve látott másodunokatesó keresztgyerekét, és gratulálnak a volt osztálytársnak - akivel ki tudja, mikor beszéltek utoljára. A kommentelés előbb-utóbb csetelésbe csap, és máris előállt egy tipikus kapcsolatgyilkos helyzet: estig irkálsz valakivel, aki valójában nem fontos neked. Miközben gőzöd sincs arról, mi történt aznap a férjeddel/feleségeddel... Megkérdezted már magadtól: "Basszus, miért egy idegen lelkét ápolom a párom lelke helyett?!"

Nem viszed le a kutyát? Ne csodáld, ha sárga tócsába lépsz!

Egy nyolc évvel korábbi kutatás szerint a párok akkoriban maximum napi fél órát beszélgettek egymással, egy 2018-as kutatás viszont ezt már csak heti (!) fél órában állapítja meg. Márpedig, ha két ember közt nincs kommunikáció, vicces dolog azon csodálkozni, hogy idővel eltávolodnak egymástól.

Mintha nem vinnéd ki a kutyát sétálni, aztán megdöbbennél, hogy sárga tócsa fogad az előszobában. Nem szép hasonlat, tudom - de hagyni, hogy tönkremenjen egy kapcsolat pusztán egy hülyeség miatt, az sem túl szép dolog.

Ha szerelemmel szerettél valakit, aki viszontszeretett, majd elszántátok magatokat az együttélésre, ott feltételezhetően komoly érzelmek voltak jelen. Ezek nem szállnak el csak úgy. Olyan persze előfordulhat, hogy konkrét buktatókba botlotok, ami konfliktusokat generál. De ha nincs ilyen - vagy épp az elhidegülés miatt állt elő -, akkor a diagnózis nagyon egyszerű: csupán elfelejtetted, hogy egy kapcsolat nem működik magától. Ahogy semmi a világon...

Szóval, cselekedni kell. Kikapcsolni a fránya gépet, letenni a telefont, és arra az emberre koncentrálni, aki mellett fekszel és ébredsz - mindenki más csak utána jöhet. Megtudni, hogy ma miért vigyorog, és tegnap miért volt olyan rohadtul mogorva. Mi húzta fel aznap, és min nevetett. Sőt, az sem ártana, ha te is neki regélnéd el, ami veled történt, nem pedig a szimpatikus új kollégádnak a cseten. Régen tuti órákig be nem állt a szátok, mikor végre hazaért a másik. Most is ez lenne a normális.

Teszel érte, hogy így legyen?

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.