Diszkó helyett inkább IKEA: már tinédzserként nyugdíjba vonultam

Az én bulizós időszakom talán három évig tartott, de az is ezerszer enyhébb volt, mint másoké. Sosem vágytam a diszkóra, a szórakozóhelyekre, a hangos zenére, a piától ragacsos padlón való dülöngélésre. Feszélyezve érzem magam mindenhol, ahol nem lehet mást csinálni, csak inni, támasztani a bárpultot vagy a terem közepén másokhoz dörgölőzve ismerkedni. Sokkal jobban élvezem, ha a barátokkal beülünk egy étterembe, kávézóba, ahol halljuk a másik hangját, nem terpeszkednek az arcomba és őszintén tudunk beszélni örömökről, problémákról, arról ami a lelkünket nyomja.

Így volt ez már 18 éves koromban is, és pláne így van ez most, két lépésre a harminctól. Minap a munkában szóba került, hogy én is már az "idősek" táborát erősítem. Meg kell mondjam, elsőre sokkoló volt, hogy nem egy és nem két kollégám évekkel fiatalabb nálam. De őszintén mondhattam nekik, hogy én várom, hogy harmincéves legyek. Nagyon kíváncsi vagyok arra, vajon változik-e bármi, máshogy néznek-e majd rám az emberek, vagy az élet ugyanúgy megy tovább, mint eddig?

Abba viszont bele sem gondoltam, hogy 40 is lehetek. Az azért már egy másik szint, egy másik életszakasz, ami bár nincs messze, de azért közel sincs!

De mit számít az életkor, ha már tinédzserként nyugdíjba vonultam? Ha megkérdezik tőlem, hogy mivel szeretek kikapcsolódni, akkor gondolkodás nélkül sorolom, hogy a szerelmemmel töltött idő, a kirándulás, az olvasás, a délutáni szundi a kanapén, a forró fürdő, a keresztrejtvényfejtés, a főzés és a bevásárlás tölt fel igazán energiával. Korán kelek, és hétvégente is hamar nekiállok a főzésnek, rutinná vált a lakásban található közel 40 növény megöntözése, ahogyan a takarítás is.

Olyan dolgok okoznak örömet, amelyek pár éve meg sem hatottak volna, és másokat még ma sem hoznak lázba. Földöntúli boldogsággal tölt el, ha rátalálok egy akciós, puha és szép takaróra vagy egy finom illatú öblítőre, amelynek az illatát tényleg napokig megőrzik a ruhák. A legutóbb pedig a párommal kettesben, egymást ölelve néztük az új mosógépet. Szürreális kép lehetett, de nekünk tényleg örömet okozott, hogy hosszas keresgélés és nézelődés után megvettük ezt közösen. Ahogyan fél éve az új matracot az ágyba.

Ahogy telik az idő, az ember rengeteg mindent átértékel. Én viszont már fiatalon is azokhoz a dolgokhoz vonzódtam, amelyek csak harminc felé lesznek fontosak. Sokat cukkoltak emiatt, és volt aki őszintén a szememre vetette, hogy ha most nem bulizok, nem élem ki magam, akkor később ezt nagyon bánni fogom. Nem lesz mire visszaemlékezni, nem lesz min nevetni a nyugdíjas otthonban, hogy "emlékszel, milyen hülyék voltunk"? Sosem értettem ezt a hozzáállást. Miért kellene tombolni ahhoz, hogy jól érezzem magam, hogy emlékeket gyűjtsek és élvezzem az életet?

És miből maradtam ki? Semmiből. Mindig is az idősebb emberek között találtam meg a helyemet, a legjobb barátaim szinte kivétel nélkül jóval idősebbek nálam. Koravén vagyok, mondhatjuk, de ez csak azért vicces, mert eközben későn érő típus is vagyok. Nem tudom, hogy ez a két dolog, hogy férhet meg egymás mellett, hogyan létezhet együtt egy emberben, de én vagyok az élő példa arra, hogy mégis lehetséges.

Nyitókép: Shutterstock