Nem vagyok hajlandó rosszul érezni magam azért, mert vidéki vagyok

Már több mint 10 éve élek Budapesten, ezt a várost tartom az otthonomnak, itt élvezem az életet, a nyüzsgést vagy épp az elcsendesedést, de a gyökereimet nem tudom és nem is akarom letagadni. Egy aprócska faluban töltöttem életem első éveit, és bár nem tudom, milyen városban felnőni, azt állíthatom, hogy számomra a legnagyobb boldogság, hogy ott születtem, ahol.

hiszen akkor és oda mentem, ahova csak akartam. Nem volt szokatlan, hogy nyaranta egyszerűen kint felejtettük magunkat a játszótéren vagy a focipályán, de mindenki tudta, hogy semmi bajunk nem lehet. Sokkal kevesebb ellenőrzésben és kísérgetésben volt részem, és csak az ajtón kellett kilépnem ahhoz, ha hintázni, homokozni vagy labdázni szerettem volna.

Nemcsak láttam, de fejtem is tehenet, nevelgettem kiscsibét, kergetett meg mérges pulyka, voltam disznótoron, szüreti bálon, tapostam szőlőt, ástam fel krumplit és még hosszasan sorolhatnám. Ezekre, mint kiváló tapasztalatokra és nagyszerű élményekre tekintek.

Egészen sokáig fel sem merült bennem, hogy ez hátrány is lehet, vagy legalábbis valamiféle lenézés oka. Amellett, hogy szerettem a picike falut, felnőve kissé városivá vált a szívem, ezért aztán nem volt kérdés, hogy onnan először egy kisebb városba, majd pedig a fővárosba vezet az utam. Itt azonban nem mindenki látott szívesen. Bár azóta rengetegszer beszélgettem "eredeti budapestiekkel", máig nem értem, mi is igazából az ellenségesség oka. Persze - tisztelet a kivételnek -, szerencsére rengeteg olyan fővárosival találkoztam, aki ebből nem csinál ügyet.

Egy ismerkedés alkalmával szegezték nekem ezt a kérdést, még szinte azelőtt, hogy bemutatkozhattam volna. Már a megfogalmazása is azt mutatja, hogy annak az illetőnek ellenérzései vannak a vidékiekkel szemben, ehhez pedig csak hozzátett a hanglejtése. Mintha kiköpte volna ezeket a szavakat. Nem kaptam fel a vizet, de azért összeráncoltam a szemöldököm. Tényleg ez a legfontosabb kérdés, amit ilyen helyzetben fel lehet tenni? Egyáltalán mit számít ez? Válaszoltam persze, hogy de, vidéki vagyok, bizonyára nagy sajnálatára. Mivel látta rajtam, hogy nem sikerült úgy igazából felidegesítenie a kérdéssel, nem firtatta tovább, de nem kötöttünk barátságot.

Az ismeretlenektől kapott megjegyzéseknél sokkal rosszabb, ha olyan ember próbálja becsmérelni a gyökereidet, aki ismer. Vele már muszáj vitába szállni, így is tettem. Azért az internet korában már egészen merész ilyen kijelentést tenni, és inkább az ő tudatlanságát és rosszindulatát jelzi. Természetesen vannak lemaradottabb, elszegényedett területek, de általánosságban kijelenteni ilyesmit csupán bántás. Az ilyen embereket nem is lehet meggyőzni, hiszen meggyőződéses vidék-gyűlölők.

Azt hinné az ember, hogy aki ilyen mértékű gyűlöletet táplál a vidékkel szemben, annak van valamilyen negatív tapasztalata, de valójában semmiféle rossz élmény nem szükséges ahhoz, hogy ilyen szélsőséges kijelentéseket tegyen az ember. Legalábbis annak az illetőnek, akitől én ezt a kijelentést hallottam, nem volt valós ismerete a vidéki emberekről, vagy a vidéki életről, csak egyet tudott, hogy szívből gyűlöli őket.

Hosszasan sorolhatnám még, mennyi ilyen élményem volt az elmúlt években, de nem az ellentétek kiélezése a cél.

Mindenki hoz magával valamit onnan, ahonnan származik, ami érdekes és izgalmas, éppen azért, mert más. Szeretem megismerni mások szokásait, életét, és a sajátomat is szívesen mesélem, de csak annak, akit érdekel.

Nyitókép: Shutterstock