"Megtettem, amit lehetett, szívesen" - levél az exem új barátnőjéhez

Amikor eljöttem tőle, olyan volt, mintha hosszú idő után újra kapnék levegőt. Mint felérni végre a víz felszínére. Tudom, hogy talán ez most számodra hihetetlenül hangzik, de hosszú hónapokba telt, mire ismét visszataláltam önmagamhoz. Ahhoz az emberhez, akinek a napjai nem csak a másik körül forognak, aki nem azért izgul, erőlködik minden percben, hogyan rángassa ki a párját a gödörből újra meg újra. Rá kellett jönnöm, ki is vagyok én, hogy végre magamért is megtegyek dolgokat. Nehéz volt hozzászoknom ahhoz, hogy lehetek boldog, de ami ennél is fontosabb, megengedhetem magamnak, hogy szomorú legyek, és hogy az én problémáim sem semmiségek. Az én bajaim ugyanis szerinte azok voltak. Ezt a hozzáállást kaptam tőle - cserébe a támogatásomért.

Tudtam, hogy csak magamat okolhatom, és annál dühösebb lettem, minél több dologról ismertem be, hogy hazugság volt. Persze, én voltam az, aki hazudott, megdöbbentő, milyen sokáig képes áltatni magát az ember. Most azonban már látom, hogy a kapcsolatunk csak róla szólt, én pedig szépen asszisztáltam hozzá. Támogattam, mert hittem - és ezt ma is hiszem -, ez egy szerelem igazi értelme, hogy felemeljük egymást. Segítettem, hogy leküzdje az önbizalomhiányát. Az már mindegy volt, hogy végül ezt az én összetörésemmel érte el.

Ha combfixet kellett húzni, már rajtam is volt, akkor is, ha sírva vettem fel. Ha nem teljesített, meggyőztem arról, hogy nem számít. Persze én kegyetlen visszautasításokat kaptam, és folyamatosan azt éreztem, nem vagyok elég szexi számára. Finom utalásokkal biztosított is arról időről-időre, hogy ez így is van.

És mit csináltam én? Még keményebben próbálkoztam.

Azt hittem, hogy a sikerei majd a mi kapcsolatunkban is elrendezik az egyenetlenségeket, hiszen a legtöbb problémánk az ő önbizalomhiányából fakadt, ezért tűnt logikusnak az, hogy minden erőmmel rá és csakis rá koncentráljak. Fel kellett ismernem, hogy ha megfeszülök is, mellettem soha nem lesz olyan férfi, amilyen lenni akar, egyszerűen azért, mert én kapartam fel a padlóról, és nem bírta elviselni a gondolatát annak, hogy láttam a leggyengébb pillanataiban. Az egója ezzel nem tudott mit kezdeni. Ezért kaptam sértegetést a segítségért cserébe, ezért éreztem úgy, hogy ugyan nem tudom már, ki vagyok nélküle, de arra az emberre sem ismerek rá, aki mellette vagyok. Összecsomagoltam hát, és eljöttem.

és végre azt is láttam, milyen ő valójában. Semmivel nem tudott volna rávenni a folytatásra.

Remélem, hogy te már nem egy ilyen embernek ismered. Remélem, hogy mivel te nem láttad a padlón, nem is keltesz benne kisebbségi komplexusokat. Tulajdonképpen remélem, hogy melletted az a férfi tud lenni, aki lenni akar, mert én megtettem, ami tőlem telt. Szívesen.

Nyitókép: Shutterstock