"Meghalok édes csókodért!" - avagy így vall szerelmet egy táncdalénekes

Azon gondolkodom, hogyan mondjam el neked, amit nem lehet, mert szégyellem, de kellesz piszkosul. Írok most egy levelet, mert hiányzol nekem, semmi sem megy nélküled, csak várlak szüntelen. Annyi mindent szeretnék mondani, s remélem, te is ugyanígy érzed. Gondolatban minden egyszerű, ha kimondom, nem biztos, hogy érted. Tudod, mikor tőled eljövök, irigy szomszédok között, mindig valamit hozok, mint most, zsebemben a csipkés kombinéd. Félek, ha megvadulok, szétszaggatom én. Bevallom, kívánom a tested, csak azt nem érthetem, minden részéből miért az arcod kell nekem? Álom arcú lány! Azt kívánom, mindig gondolj rám!

Hogy mondjam el, hogy vágyom, rád, hogy szeretem a bőröd illatát? Azt akarom, hogy meztelen válladhoz érjen a vállam. Engedd, hogy megkívánjam! Szeretni bolondulásig, elolvadásig... Elég, ha csókolsz. Még, még, még, még, még! Ennyi nem elég! Add ide a csöpp kis szádat, lerángatom a ruhádat! Szemeim előtt tűzkarikák, a szívem lángol és forr a vérem. Tagadni nem tudom, és nem is akarom, arról ábrándozom, hogy hozzád bújok tiszta égő, forró testtel, és a füledbe súgom, kérlek, feküdj nyugodtan, csak én mozdulok. Édesség, úgy kellesz nékem, nélküled mit ér az életem? Meghalok, hogyha hozzám érsz! Meghalok édes csókodért! A zongorám minden dallamán, Te zenélsz! Felismerem, feltüzelem, megszállom, megbabonázom, megbabonáztatom magam.

Ó! Izgató! Bódító! Tóból is megárt a sok óóó, ma csak egy kicsit gyúrok, bodyzok, szolizok, guggolok egyet, aki friss az röptiben a legyet is.. Ej, de mit is beszélek! Én ki vagyok gyúrva, mint férfijellem, de nincs oltásom ilyen ellen. Teérted hajtok! Tudom, hogy többre vágysz, de én így is szeretlek! Esküszöm, amíg élek, mindened meglesz! De ha elhagysz engem, meghalok, vagy ami még rosszabb, tán megmaradok.

Te meg kérded, hogy szeretni úgy kell-e, hogy sokszor mondom: „Szeretlek", meg más ilyenek. Minek masni a nyers húsokra? Mondd meg nekem! Én figyelek. Egy táltos szív remeg a konyhakésben, talpam alatt sár és ingovány, ki mire bizsereg? A kérdés ez. Ami nekem erotika, körömlakk-hatás, neked romantika, közös lakhatás.

De te csak teszed, ordibálsz, könnyes a szemed, és már a hangod is remeg, nem áll jól neked ez a szerep. Miért akkora para ha nincs lehajtva az ülőke? Hogy nem töltök elég időt veled? Pedig azért vettem netet: mert az mindent letölt neked! Ami kettőnk közt van, az több mint érdekes. Veszekedés, majd kibékülés, jajj ez tönkretesz! De veled így is minden percet élvezek. És nem vagyok ideges, fő a nyugalom! Száz évig élek én, hogyha így folytatom.

Ne félj te kis bolond! Nincs baj, míg a kezedet fogom. Csak épp nem volt kedvem semmihez. Nem történhet semmi sem veled, míg létezem, és érzek. Jaj, és közben úgy csinált, mintha nem tudná, hogy legalább száz éve várok rá! Mondd, mit tegyek, hogy érezd, hogy rég több vagy mint az élet? Mondd, mit tegyek, hogy érezd, ha kell, meghalnék te érted? Mondtam tegnap is, hogy ne sírj, kérlek, én sem veszem a szívemre már! Nő vagy és ezt elfogadtam, én akartam... De nincs baj, bébi! Nekem ítélt már a véletlen, nem menekülsz meg az életben! Elér bárhol a csakazértis szerelem!

Messze még a hajnal, három óra húsz. Elkerül az álom. Hanyatt fekszem az ágyon és a plafont bámulom, közben rólad ábrándozom. A csókod íze itt ég a számon. Ha itt lennél, azt mondanám: nézd, milyen szépen világít a csillár! A szívemet tölti meg ez a pozitív fényár. Hiányodban a Hold is csak kézzel festett tálca, ha szánsz rám ma, holnap, minden nap egy percet, maradok a hű híved, őrizem a szíved. Nem haragszom rád! Hülye vagy, de nem haragszom rád. Vághatod a hátamon a fát. Fejre állhatsz, engem az se bánt. Gondolkodtam, mit is adhatnék neked, amit csak én adhatok, amiről te is tudod, hogy igazán én vagyok. Üvegszilánkkal karcolom a neved a karomra, nekem fontos, hogy ott légy a húsban! Hegesedj rám, öregkoromra!

Sok múlik majd a kémián. Én már elterveztem mindent, egy életre elég a dolgunk. Ígérem nem lesz sok időnk egyedül lenni, úgy már voltunk. Hátralévő életem már eldőlt, hogy rád épül. Sok váratlan meglepi: csoki, virág, satöbbi. Külső-belső csodás bókok. Hadd mondom halkan el, ne hallja senkisem, a nagyvilág te vagy nekem! Karodba bújva már a célhoz érkezem. Örökre szívembe zártalak. Belezártalak a nagy sötétségbe. Neked már nem jön fel ez a nap. Csak ülni fogsz velem a jó meleg vérbe, kihúzod ott a háborúkat, a megszokott világ végét, a nyári pulóver akciókat, és a világbékét. Ej! A kócos kis romantika tejfogával a szívembe mart.

Nyitott szívvel, láncok nélkül, egymáshoz láncolva, egymásba ér a Test és a Vér. Nem tudok élni nélküled! Engedd, hogy élhessek veled! Esküszöm, mindent megteszek, hogy ezt soha ne bánd te meg. Végre, rád találtam, mióta élek erre vártam, mondj igent, életem, kedvesem, mindenem. Térden állva megyek hozzád, ha kell és az eső is csak rólad énekel, zsebemben apró gyűrűt viszek, és megkérem mindkét kezed. A homlokom addig hozzád nyomom, a te homlokodhoz az enyém, aztán belenézek a szemedbe, Te meg visszanézel belém. Igen legyen, amit megélsz. Szabad, igen. Simán igen. Mondd, hogy igen. Igeeeen!

Én még semmit sem ettem, mert szerelmes vagyok beléd. És aranyköd van előttem.

Árpy

Nyitókép: Shutterstock

Bucsi Mariann szerzői oldala