Arra vártam, hogy kiszeress belőlem, mert én gyáva voltam szakítani

Persze, nem ment el az eszem, nyilván furcsa volt a helyzet, éreztem, hogy valami nem stimmel, csak egész egyszerűen nem tudtam rájönni arra, mi nem. A megismerkedésünk másnapjától kezdve tízpercenként írt, ha pedig nem válaszoltam rögtön, szinte azonnal szóvá is tette, és határozottan követelte a "neki járó" figyelmet. Ha jeleztem, hogy dolgom van, és nem leszek telefonközelben egy darabig, addig-addig bombázott üzenetekkel, amíg végül eldobtam a kezemből mindent és válaszoltam.

Az is teljesen egyértelmű volt már a kezdetektől, hogy innentől mindig együtt alszunk. Ha nagy ritkán, egyszer-egyszer mégsem így alakult, egész este méltatlankodó, könyörgő hívásokat kaptam, hogy ugyan, gondoljam már meg magam, menjek már át. Ráadásul soha nem voltunk egy igazi randevún. A lakása és a közeli kisbolt lett a teljes életterünk.

Ezen intő jelek ellenére viszont már annyira vágytam a szerelemre - nem ennek a férfinak a szeretetétre, hanem bárkiére -, hogy az összes hatalmas kérdőjelet jó mélyre elástam magamban.

Mi volt az oka ennek az egésznek? Azon kívül, hogy még nagyon fiatal voltam, mélységesen egyedül éreztem magam, és már egy ideje szent meggyőződésem volt, hogy egy párkapcsolati átok ül rajtam. Így, már hónapokkal korábban eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, a következő párkapcsolatomban mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy működjön. Nem fogok elmenekülni egy-egy nehézség után, és nem fogom feladni akkor sem, ha épp nagyon rossznak tűnik a helyzet.

A bizonytalanság viszont még így is gyorsan rám talált. Két hét után, amikor úgy éreztem, hogy telítődtem az egésszel, átmentem hozzá azzal a céllal, hogy felrúgva a fogadalmamat, véget vetek ennek a furcsa párkapcsolatnak. Már kopogtattam az ajtón, hogy ezt a tudtára adjam, de végül szakítás helyett véletlenül a bűvös szeretlek szót nyögtem ki. Ami ahelyett, hogy őt halálra rémítette volna, inkább örömmel viszonozta.

Nem sokkal később, egy csúnya összeveszés után - amikor határozott elvárásai ellenére sem akartam minden estét vele és a barátaival tölteni -, ahelyett, hogy kitartottam volna az akaratom mellett, inkább elkezdtem a szeme láttára flörtölni a barátaival, hátha akkor többet nem kell találkoznom velük. Persze ahelyett, hogy kiakadt volna, örült, hogy végre jól kijövünk egymással.

Alig egy hónapja voltunk együtt, amikor már a közös, nem túl távoli jövőről, a házasságról és a gyerekvállalásról kezdtünk fantáziálni.

Félig tudatosan, félig tudat alatt egyszerre próbáltam alkalmazkodni a vélt elvárásaihoz, és mindezt annyira nevetségesen túltolni, és annyi hírhedt red flaget mutatni, hátha végül ő ábrándul ki belőlem. Én pedig ezzel el tudom kerülni, hogy nekem kelljen szakítani, és beismerni, hogy mégsem tettem meg mindent azért, hogy működjön a dolog.

Éreztem én, hogy ez szimpla gyávaság, mégsem volt erőm ismét kimondani egy sikertelen kapcsolat végét, ő pedig mintha észre sem vette volna, egyre jobban belém bolondult. Azt hitte, hogy ezektől a hülye konfliktusoktól lesz izgalmas és jó dinamikájú egy párkapcsolat.

Természetesen néhány hónap után mégis kiléptem ebből a románcból. Életemnek ez a néhány hónapja azóta is olyan, mintha egy szürreális rémálom lett volna. Hiába tudtam nagyon mélyen, mit kellene tennem vagy mondanom, amint lehetőségem nyílt rá, mintha nem is én irányítottam volna a hangomat. Teljesen más jött ki a torkomon, mint amit helyesnek éreztem. Mindig csak valami olyan, amivel még mélyebbre kerültem ebben a mocsárban.

Nyitókép: Shutterstock