szerelem kibeszélő magazin novella
Az idős férfi lassan kelt fel. Közel járt már a nyolcvanhoz. Az idő mély ráncokat vésett az arcára, háta kissé meghajlott már, de erős volt, egészséges. Csokoládészínű szemében egyszerre csillogott az élet, és valami mély, megfejthetetlen fájdalom.

Az ágy mellé, a székre voltak téve a ruhái, és miközben öltözött, szeme a kis éjjeliszekrényre tévedt. A bekeretezett kép az esküvőjükön készült, 49 éve - de mintha csak tegnap lett volna. Milyen fiatalok rajta! A felesége légies, karcsú, pajkosan nevet és a régimódi ruha és frizura sem von le a szépségéből. Begombolta a kardigánját, amit a felesége kötött neki. Már kinyúlt és kopott, de ő semmi pénzért nem válna meg tőle.

Kiment a konyhába, teát főzött, reggelit készített, majd bement a fürdőbe, engedett egy kevés vizet a kádba, illatos habfürdőt öntött bele, majd egy kis ideig nézte, ahogy a habpamacsok könnyű táncot járnak a vízen. Elzárta a csapot, visszament a konyhába, a teát csőrös pohárba öntötte, magához vette, és a kis folyosóra lépett. Jobbra nyílt egy ajtó, azon benyitott.

A törékeny alak szinte elveszett a kis rácsos ágyban. Az ablakhoz lépett, elhúzta a függönyt, kitárta az ablakot. „Jó reggelt" - mondta mosolyogva. „Gyönyörű idő van!"

Az ágy fölé hajolt és megsimogatta az apró kis arcot. Gyengéden felemelte a kis fejet, szájához tartotta a csőrös poharat. Hallotta, ahogy lassan kortyol, majd lehúzta a rácsot az ágy mellé. Levette a hálóruhát a védtelen testről, a pelenkát az ágy melletti kis ládába dobta. Karjába vette, lágyan ringatta, homlokon csókolta, majd a fürdőbe vitte, és a kádba tette.

„Finom illatos fürdővíz" - mondta. „Pont, ahogy szereted." Közben egyik kezével a feje alá nyúlt, nehogy a vízbe csússzon, másik kezébe szivacsot fogott, és óvatosan bedörzsölte a törékeny kis testet. Később puha törölközőbe csavarta, visszavitte a szobába. Az ágyra tette, a szekrényhez lépett, és azt mondta: „Ezt a szép kék ruhát vesszük fel, megy a szemed színéhez." Mosolyogva öltöztette, közben apró semmiségekről beszélt hozzá. A hajkeféért nyúlt, és megfésülte. Kis nyeles tükröt vett a kezébe, az apró arc elé tartotta. „Nézd, milyen szép vagy ma!", mondta.

Forrás: Shutterstock

Megsimogatta a puha, hullámos hajat, aztán ölben a konyhába vitte és a székbe ültette. A háta mögé párnát tette, hogy ne törje, hiszen olyan vékony! Kis tálat tett elé „Tejbegríz. Jó sok kakaóval, édesen és hígan. Épp, ahogy szereted!" - mondta, és a kanalat belemerítette a híg grízbe. „Nyisd ki szépen a szád. Úgy. Ugye milyen finom?" Egy kis gríz lecsorgott az ajka mellett, az állára. Kendőt vett elő az öléből, gyengéden megtörölte, aztán újra belemerítette a kanalat a grízbe.

„Reggeli után elmegyünk sétálni. Ki a parkba. Elmegyünk egészen a tóig és megint megetetjük a kacsákat, jó?" Az apró arcból a hatalmas kék szemek csillogva tekintettek rá. „Aztán leülünk egy padra és majd mesélek neked" - folytatta. „Elolvassuk a kedvenc történetedet. Aztán hazafelé bemegyünk a boltba"

Már egy éve - mióta hazahozta a kórházból -, ez volt minden nap a program,de sose untak rá.„Veszek neked krémtúrót. Ebédre meg sütőtök lesz. Tudom, hogy azt nagyon szereted." Aztán csendben etette kis ideig. A gríz lassan elfogyott. "Jól van. Igyál egy kicsit" - mondta. A csőrös poharat odatartotta a szájához, megitatta. „Gyorsan elmosogatok, aztán indulunk is".

Az etetőszéket közelebb vitte a mosogatóhoz, hogy közben is rálásson, aztán gyors mozdulatokkal elöblítette a kis tányért, a kanalat, meg a csőrös poharat. Kezét megtörölte a konyharuhában, aztán ránézett, arcán széles mosoly terült el. „Már indulhatunk is!" - mondta. Közel hajolt hozzá, és arcon csókolta.

Ahogy elhajolt, belenézett a hatalmas kék szemekbe. Az apró száj szavakat próbált formálni, de csak artikulálatlan hangokat hallott. Talán mégis megértette. „Igen tudom. Én is nagyon-nagyon szeretlek!" Megsimogatta az arcát, szemében könny csillant meg." Te vagy az én mindenem!" Lehajolt megint, megfogta felesége, ráncos, apró kezet, és megcsókolta.

Bucsi Mariann Szerzői Oldala

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.