Miért írogatsz nekem, ha van barátnőd?

Megégettem már egyszer magam egy hasonló helyzetben. Egy társkeresőn kezdtem el levelezni egy férfival, akiről hamarosan kiderült, hogy csak egy munka miatt regisztrált az oldalra és mellékesen barátnője van. Ettől független rám írt és szenvedélyes, mély levelezés lett belőle. Én fülig beleszerettem, ő pedig hülyített, miszerint rossz már a kapcsolata és tervezi elhagyni a barátnőjét. Végül hónapok múlva megtette, össze is jöttünk, majd egy hónap múlva nagy bűnbánóan visszasomfordált az exéhez.

Én teljesen összetörtem és akkor elhatároztam, soha többé nem kezdek foglalt pasival. Ezt sikerült is azóta betartanom és szerettem volna, ha így is marad. Amikor észrevettem magamon, hogy kezdek vonzódni hozzád, megfogadtam, hogy véget vetek ennek, mielőtt megint egy vesztes helyzetbe kerülnék. Kerültem a pillantásodat és minden olyan helyzetet, ahol kettesben lehettünk. Próbáltam bemesélni magamnak, hogy igazából nem is tetszel, a hibáidra és a hiányosságaidra koncentráltam, de a lelkem mélyén tudtam, csak magamat csapom be.

Egyik alkalommal aztán nem volt menekvés: összekerültünk egy közös feladatban. Hosszan néztünk egymás szemébe és tudtam, hogy elvesztem. Aznap mosolyogva kérdezted meg tőlem, fenn vagyok-e Instagramon én pedig egész este azt vártam, mikor jelölsz be. Tudtam, hogy nem lenne szabad rád gondolnom, de képtelen voltam erre, csak te jártál a fejemben.

Végül nem jelöltél be, el is engedtem a dolgot, amikor pár hét múlva mégis rám írtál. Megdobbant a szívem a neved láttán és mosolyra húzódott a szám. Úgy chateltünk, mint két tini, én ittam a szavaidat és minden porcikámmal arra vágytam, hogy bejelentsd: csak rám bírsz gondolni, velem akarsz lenni éjjel-nappal és ezért bármit képes vagy megtenni. Ez persze nem történt meg, de rám írtál másnap is, majd az utána következő napokban. Azt éreztem, ez nem lehet véletlen, te ugyanazt érzed, amit én és előbb vagy utóbb szerelmesen omlunk majd egymás karjaiba.

Nem így lett. Egyszer csak szó nélkül eltűntél és soha többé nem írtál rám. Elkeseredtem, nem értettem, de aztán megbeszéltem magammal, hogy jobb ez így. Próbáltam továbblépni. Pár hétre rá találkoztam egy közös ismerősünkkel a tanfolyamról, aki megkérdezte tőlem, hallottam-e, hogy eljegyezted a barátnődet. Állítólag tökéletes kapcsolat a tiétek és baromi szerencsés vagy, mert a párod egy főnyeremény. Földbe gyökerezett a lábam, amikor meghallottam a hírt, bár mosolyogtam és azt hazudtam, mennyire jó ezt hallani, legbelül vérzett a szívem.

Legszívesebben felhívtalak volna ordítva, akkor mégis mi volt ez az egész, de nem tettem. Hisz tudtam, hogy barátnőd van, tudtam, hogy a tűzzel játszok. A mai napig nem értem, mi volt köztünk az a több napos önfeledt csevegés, bár lehet, hogy vágytál még egy kis virtuális izgalomra, mielőtt bekötötted a barátnőd fejét. Arra nyilván nem gondoltál, nekem milyen fájdalmat okozol ezzel, talán fel sem fogtad, mennyire tetszel nekem. Leginkább azonban magamat nem értem, hogy követhettem el másodjára ugyanazt a hibát.

Éva történetét Németh Ágnes jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock