szerelem kibeszélő Life karácsony magazin párkapcsolat karácsony szakítás
Eljutottam egy olyan pontra, amikor azt érzem: már nem megy tovább. A lelkem szabadulni vágyik e teremtett, nyomasztó börtönből. Érzem, hogy megszületett bennem a döntés, mégis, ha most lépek, akkor önmagam szemében én leszek a világ legrosszabb embere, elvégre nyakunkon a karácsony.

Hogy lehet, hogy épp karácsonyra tetőzik a kapcsolat vége?

Decemberre fajult odáig a vele való közös élet, hogy nem tudunk egy légtérben élni, nem várom az újratalálkozást, nem tudok szívből a nyakába ugrani és önfeledt lenni. Nem most kezdődött, hanem úgy másfél évvel ezelőtt, amikor összeköltöztünk a szüleinél. Utálta azt is, hogy ott, az apjáéknál élünk és most épp azt utálja, hogy albérletben lakunk a harmadik emeleten. Mindig baja van mindennel és csak a saját házban látja boldogsága kulcsát. Ellenben képtelen megérteni, hogy amíg vihar dúl a lelkében és ott nem tesz rendet, addig sem ház sem más nem oldja meg az alapvető problémát.

Másfél évvel ezelőtt kezdődött, amikor hazugság és érzelmi megcsalás áldozata lettem. Akkor fogtam a cuccaimat és elmentem. Két napra rá találkoztunk, bocsánatot kért, s amikor azt hittem, hogy léptem magam önbecsülése felé egyet, sikerült hátra lépnem kettőt, mert újra megkerestem. Aznap este kibékültünk.

Akkor jónak éreztem a döntésem, ahogy mindent az elmúlt másfél évből, mégis, ez egy elég erős jel volt az univerzumtól. Nem szakítottunk, s a kapcsolatunk azóta is tart óriás hullámok között.

Legalább öt mélypontunk volt az elmúlt időszakban, amikor a padlón voltam és összetörtem. A pszichológusom szerint ez minden szempontból túl sok, nemhogy ennyi idősen. A saját bőrömön is érzem, hogy a sok az mennyire sok, ugyanis idén karácsonyra kerültem abba a stádiumba, hogy önmagam árnyékának az árnyéka lettem. Évekkel ezelőtt teljes lényem ragyogott, a tekintetem sugárzott, most azonban szürke, egyén nélküli nővé váltam, s csak az írásaim által csempészhetek kevés, de annál többet jelentő fényt az életembe.

Forrás: Shutterstock

Tudom, hogy tarthatatlan a helyzet és érzem, a lelkem nem bír el több leminősítést, bántó szót vagy degradálást. Sokáig nem voltam annak tudatában, hogy folyamatosan lekicsinyeltem a problémáimat és időbe tartott kiállni az érzéseim mellett. Sajnálom azt, hogy nem hamarabb helyeztem ki a határaimat, mert talán jobban kezeltük volna a konfliktusos szituációkat és most nem azzal szembesülnék, hogy nem érti a problémám. Most, amikor tudatosultak az érzéseim mégsem merek lépni, mert itt a karácsony.

Nemhogy az ünnep van a nyakunkon, hanem a születésnapom is. Nincs elég erőm ahhoz, hogy épp a szeretet ünnepe előtt meghozzak egy ilyen nagy jelentőségű döntést. Nem vagyok bátor ahhoz, hogy vállaljam a szakítást követő magányt, hiányt, annak minden szomorúságával.

Szégyen-e az, hogy így érzek? Talán mást érzést érdemes a kérdéshez társítani, inkább a gyávaság és a megalkuvás festi le pontosabban a bennem dúló vihart. Félek meglépni valamit, ami hosszú távon építene engem, csupán azért, mert a felszínesség jegyében azt gondolom, senkit sem szabad ilyen helyzetbe hozni karácsony előtt.

Vállalom, hogy kevés lelki erőm maradt. Félek attól, hogy még mélyebbre kerülök, ha most vetek véget a kapcsolatunknak. Mégis, a lelkemben minden nap lejátszódik újra és újra, hogy igen: ez a vége. S gyűjtöm az erőt, a hitet, hogy, amikor erősnek kell lennem, képes legyek bátorságot gyűjteni és megtenni az elkerülhetetlent.

Nyitókép:Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.