Ne haragudj, hogy szó nélkül elmentem

Tudom, hogy nem volt mindig felhőtlen a viszonyunk, és a különböző természetünkből fakadóan sok összezörrenésünk volt, de ez mit sem von le abból, hogyan érzek irántad. Köszönöm, hogy sosem hagytál cserben, hogy nemcsak az édesanyám voltál, de a barátom is. Persze nincs mentség arra, hogy búcsúzás nélkül szinte a világ végére szöktem. Nem akartam látni az aggódó és könnybe boruló arcodat, és ugye megérted, hogy azt sem akartam, hogy marasztalj. Muszáj kitalálnom, mihez kezdjek az életemmel így 25 évesen. Úgy érzem útvesztőhöz érkeztem. Ki kell találnom, mihez kezdjek az életemmel és ezt csak úgy tudom meg, ha távol kerülök az eddigitől, és időt adok magamnak a változáshoz.

Te is tudod, hogy mindig egy kicsit szökevény voltam, és sokszor elmenekültem a nehéz helyzetek elől, amelyeket aztán addig tologattam magam előtt, amíg úgy fel nem torlódtak, hogy már nem tudtam mihez kezdeni velük. Talán sosem mondtam, de remélem éreztettem veled, hogy mennyire sokat adtál nekem, akár a bátorságod által, akár csak úgy, hogy nem hagytál ott az oviban mikor délutánonként nem tudtam a többiekkel aludni. Emlékszem, hogy az óvó néni hányszor bejött és ránézett az alvó gyerekekre, én pedig csak bánatosan ültem az ágyon és néztem a többieket. Nem hagytál cserben akkor sem, amikor igazságtalanul bántak velem, és akkor sem, amikor váratlanul haza kellett mennem egy kis időre, mert nem volt se munkám, se pénzem. Nehéz időszak volt ez mindkettőnk számára, főleg nekem, de Te türelmes voltál velem. Nem tudom megérdemeltem-e, de tudom, hogy Te sosem haragudtál rám igazán. Ezért is van most bűntudatom és nem akarok így érezni, mert már felnőttem, és igazából nem tartozom senkivel sem elszámolnivalóval, de szeretném, ha tudnád, hogy bármikor szívesen látlak szerény kis otthonomban, és ez csak időszakos nálam, tudom, hogy visszamegyek majd, amint rendbe szedtem a gondolataimat, és addig is örülnék neki, ha tartanánk a kapcsolatot. Köszönöm az önzetlen szereteted, tudom, hogy a nagyi mellett milyen nehéz életed volt, és Te sosem akartál különbséget tenni a három gyereked közt. Látod, megcsináltad azt, amire a nagyi sosem volt képes.

Én pedig olyan anya szeretnék lenni, mint amilyen Te vagy. Tudom, hogy nagyon szeretnél már nagymama lenni, és azt is tudom, hogy más leszel majd, mint amilyen a nagyi volt. „Olyan hamar felnőttél" – szoktad mondani. Én is látom már az idő múlását, de nemcsak magamon, hanem rajtad és Apun is. És ez kicsit aggaszt. Maga az öregedés ténye csak amiatt ijesztő, mert tudom, hogy az időnk véges, és félek, hogy nem tudunk együtt elég időt eltölteni. Éppen ezért nem maradok sokáig Perthben, csak amíg muszáj. Addig is kérlek légy türelemmel és sose feledd, hogy minden távolság megszűnik egyszer, ha minden erőnkkel azon vagyunk, hogy szeretettel gondolunk egymásra még ilyen távolságból is.