A pozitivitás tanulható - Hidd el, ez nem kamu!

Megbűnhődte már e nép...

Sajnos a magyar emberek többsége pesszimista. Vegyük csak példaként a Himnuszunkat, amely hűen tükrözi a magyar embert, amely a múltat siratja, sőt még a be nem következett jövőjét is: "megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt". Ugye? Az egész szomorú hangvételű, ellentétben más országokéval.

Létezik-e jó módszer?

Egyre több helyen találkozhatunk arra vonatkozó tippekkel, hogy hogyan formáljuk át a gondolatainkat: különböző motivációs videók mindenhol, könyvek, filmek, stb. Ez mind szép és jó, de az önmagában nem elég, ha felismertük a problémánkat, ez csak az első lépcsőfok. A második lépés, hogy mélyen, tudat alatt is akarjuk a változást, és az szintén nagyon fontos, hogy olyan emberek vegyenek körbe, akik szintén a pozitív életszemléletet képviselik. Persze, oké..... De mi van a családdal?

Vegyünk példának engem. Örök pesszimista voltam, mert ezt hoztam otthonról. Persze nem hibáztatok érte senkit, én ebben nevelkedtem. 2019-ben jött számomra a felismerés, hogy ezen változtatnom kell.

Nagyon magam alatt voltam. Ekkor találtam rá egy könyvre az interneten, melynek adtam egy esélyt végső elkeseredettségemben. Elolvastam, nem történt semmi változás a fejemben, mert sajnos eleve szkeptikusan álltam hozzá, nem hittem egy szavában sem. Félretettem, nagyon bántam, hogy ilyen buta dologra pénzt áldoztam.

Ahogy telt az idő, egyre lejjebb csúsztam, rengeteget sírtam, nem láttam kiutat a szomorúságomból. Majd eljött az a pont, amikor újra elővettem a kis olvasmányt, szinte ettől vártam a megoldást.

Sokkal megfontoltabban rágtam át a sorokat. Az egyik fejezet végén volt egy olyan feladat, amelyben le kellett írnom fontossági sorrendben, mire vágyom az életben. Leírtam. Aztán a könyv megint csak a feledés homályába merült. Nyolc hónap után megoldódott a munkahelyi problémám, ment tovább az élet, pörgés volt, el is felejtettem minden bánatom. Dolgoztam, jöttem-mentem.

Aztán 2020. nyarán végre megtörtént az, amire titkon nagyon vágytam: magasabb pozícióba kerültem. Nagyon boldog voltam. Ekkor eszembe jutott a könyv, elővettem és kinyitottam a feladatos résznél, ahol a céljaimat kellett leírni. El sem tudom mondani, milyen érzés volt, mikor rádöbbentem, hogy én akkor miket is írtam oda. Első helyen szerepelt, hogy megoldódjon a munkahelyi problémám. Második helyre írtam a jobb pozíciót.

Ledöbbentem, nem akartam elhinni, hogy mindez megtörténik. Azóta a kis céljaim közül szépen mindegyik megvalósult, kivéve egyet... De ezek után türelemmel várom, hogy megvalósuljon, mert tudom, hogy meg fog! És itt a kulcsmondat: Meg fog történni, mert elhiszem.

Szóval jöhet itt akárki akármilyen pozitív dumával és videóval, én sem hittem bennük soha. Ezek csak eszközök, amelyek talán elindítanak az úton, de az igazi megoldás mindenkinél ott van, fejben. Én úgy gondolom, hogy az embernek el kell jutnia arra a szintre, mikor a saját gondolatának tényleg teremtő ereje lesz.

Utólag visszaemlékezve annyira szomorú voltam akkor abban az élethelyzetben, olyan mély érzelmeket és gondolatokat szabadítottam fel magamban, hogy ezért tudtak azok valóra válni. Nem volt egyszerű folyamat eljutni erre a szintre, de úgy gondolom, hogy most, 28 éves fejjel már jó úton haladok. Azt tanácsolnám, hogy legyetek türelmesek önmagatokhoz, és merjétek elhinni mindazt, amire vágytok.

Heni

Nyitókép: Shutterstock