Én kérek elnézést, de NEM szeretek home office-ban dolgozni

Nagyon furcsa volt ezzel először szembesülni, és elég kellemetlenül is éreztem magam, hiszen körülöttem mindenki nagyon jól érezte magát benne. Két évet töltöttem egy otthonról dolgozó szerkesztőségben, és nagyon sok időbe tellett, mire rájöttem, hogy a home office az én nagy mumusom. Olyan tüneteket észleltem magamon, amelyekről álmomban sem gondoltam volna, hogy összefügghetnek a munkavégzés helyével.

1. Folyamatos fáradtság

Hiába nem kellett soha korán kelnem, mégis folyton fáradtnak éreztem magam. Csak vergődtem a kanapé - asztal - ágy szentháromság között, és azon kaptam magam, hogy már megint nem tudnám megmondani, min gondolkodom. Teljesen elveszítettem a figyelmem, és az időm jelentős százaléka azzal telt, hogy próbáltam visszaszerezni.

2. Demotiváltság

Kifejezetten olyan karakter vagyok, akit felpörgetnek a feladatok. Sőt, minél több a dolgom, és minél lehetetlenebbnek tűnik a küldetés, annál jobban felvillanyoz. De ez sokkal kevésbé van így, ha a munkámat otthonról kell végeznem. Olyan érzés, mintha minden pozitivitásért felelős vegyületet kiszedegetnének a testemből, és ott hagynának szomorúan, mint egy kibelezett Barbie-babát.

3. Nem tetszettem magamnak

Persze ez nem azt jelenti, hogy általános esetben magamat tartom a legszebbnek a világon, de bizonyíthatóan jobb a kisugárzásom, amikor pezseg körülöttem az élet, és nem ugyanazt a falat nézem egész álló nap. Jót tesz a lelkemnek, ha minden reggel az aktuális hangulatomnak megfelelően felöltözhetek, kisminkelhetem magam (vagy éppen szarhatok az egészre), majd bemehetek az irodába, ahol olyan emberekkel találkozhatok, akik ugyanúgy vagy összekapták magukat, vagy szartak az egészre.

4. Kevésbé szerettem az otthonom

Imádom csinosítgatni a lakásom. Maximum fél évente kell bele valami újdonság, valami változás, amitől még szebbnek érezhetem. Szeretem áttologatni a bútorokat, jobb és praktikusabb helyet találni a tárgyaimnak, égősorokkal és növényekkel körbevenni magam. Ahova beköltözöm, az rövid időn belül mesekuckóvá változik. De sajnos, amikor huzamosabb ideig otthonról kellett dolgoznom, akkor apránként ez is elmúlt.

Nem érdekelt, ha rendetlenség van, mert a folyamatos otthontartózkodás eredményeként 2 óránként úgyis megint rendetlenség lett.

5. Eltávolodtam a többi embertől

Miközben azon keseregtem, hogy egésznap nem szól hozzám senki, és néma csendben, egy laptoppal szemezve teltek a munkanapjaim, lassan elkezdtem egyre zárkózottabbá válni. Viszont önreflexióból sosem szenvedtem hiányt, így ezt elég hamar észre is vettem magamon. Csak sajnos ennek az lett az eredménye, hogy később már azért nem akartam senkivel találkozni, nehogy kiderüljön, milyen béna, visszahúzódó kis papucsbogár lett az egykor nagyszájú és vidám személyiségemből.

És akkor jöjjön az a bizonyos kiegészítés...

Hiszen nyilvánvalóan nem lehet önmagában kijelenteni, hogy a home office szar és kész.

• Ha például kellően sok pénzt keresel, és minden délutánodat meg tudod tölteni különféle színes programokkal, akkor egész könnyedén ki tudod egyensúlyozni az otthoni munkavégzés okozta egyhangúságot.
  
  
• Ahogy az is sokat segít, ha nem egyedül élsz, hiszen azzal kiegyenlíthető az egésznapos csendben ücsörgés.
  
  
• Illetve az is nagyban befolyásolja az otthoni munkavégzés megítélését, hogy milyen évszakban vagyunk éppen. Mert nyáron akár a Balaton partjáról (vagy épp a tengerről) is dolgozhatunk, ami azért lássuk be, elég király.
  
  
• Valamint az sem hátrány, ha olyan lakásban élsz, aminek van erkélye, de nyilván ilyen szempontból a kertesház a legjobb.

Ám akárhogy is pakolgatom a rizsszemeket a mérleg egyik serpenyőjéből a másikba, nekem mégis az a konklúzió, hogy mentsen meg az ég a home office-tól. Túlságosan sok tényezőn múlik, hogy milyen hatást gyakorol rám, és ha lehet választani, akkor inkább szeretnék olyan környezetben dolgozni, ami nagy eséllyel pozitívan hat a közérzetemre.

Mindezt azért akartam elmondani, mert manapság egyre nagyobb divat a távoli munkavégzés, és én például nem találkoztam még egyetlen olyan kollégával sem, aki osztotta volna a véleményem. De biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a XXI. század ellenére ilyen szempontból kőbaltás, és szüksége van az emberi kontaktusra ahhoz, hogy boldog legyen.

Nyitókép: Shutterstock