Robotot csinált belőlem az apaság és a házasságunk!

Amikor elment, meg sem mondta, csak azt, hogy sokáig tartott a kézilabda edzés, és már nem akar bennünket zavarni, ezért inkább a szülei házában alszik. Az van közelebb, és ők úgyis sokáig fent vannak este, nálunk meg biztosan lábujjhegyen kellene közlekednie. Mert a négy gyerekből valamelyik biztosan nem alszik, aztán lecsap rá, és akkor úgysem tudná azt csinálni, amit még szeretne. Ez olyan logikusan hangzott.

Aztán még kétszer lett késő esti edzése, és akkor már három este nem jött haza. De reggel mindig jött, és hozta a friss kalácsot és az igazi tehéntejet, hogy ne nekem kelljen boltba rohanni a legkisebbel, aki javában szopizik hajnalban. Furcsa volt, hogy este nincs velünk, mert amikor még csak heti egyszer volt a késői programja, a többi este azért itthon volt. És hát volt mit csinálnunk.

Egyik nap aztán, amikor pakoltam a vasalt ruhákat a szekrénybe, észrevettem, hogy a ruhái fele hiányzik. Mondta, hogy igen, vitt át pár dolgot a szüleihez, hiszen háromszor ott alszik, és ugye reggel szeretne tiszta ruhát húzni, mint mindenki más. Igaz, értettem egyet, de már menni is kellett, mert a védőnőhöz vittem a picit, ő meg a napközibe ment az ikrekért.

Aztán a maradék estéink is elfogytak. Teambuilding, túlóra, projektmegbeszélés, és azt vettem észre, hogy üres a szekrény. Már nincs is benne ruhája. De minden reggel itt volt velünk, segített indulni. Egyik ilyen alkalommal, amikor még aludtak a gyerekek, eléálltam és megkérdeztem: te amúgy elköltöztél? Dehogy, mondta, hiszen itt vagyok veletek reggelente. És innentől kezdve ritkultak a reggeli ittlétei is.

Nem szólt, csak írt egy üzenetet, hogy nagyon korán be kellett mennie, nem tud jönni, ne haragudjak. Hát erre nem volt időm. Mármint haragudni. Anyukámék hozták a friss péksüteményt, és minden ment tovább. De a délutánokban még részt vett, napközibe ment a gyerekekért, focira, sakkra vitte, majd hazahozta őket.

Nem mondott semmit, csak elpárolgott az életünkből. Ja de, annyit közölt, hogy csak engem hagyott el, a gyerekeit nem, hiszen segít anyagilag is, és hétköznap délutánonként is. De velem már nem akar élni.

El sem tudom képzelni, ő akkor mit élt át. Hogy én egy apa robotot csináltam belőle, aki gyereket csinál, pelenkáz, bevásárol, játszik velük, mesét olvas, fuvarozza őket, de ebben a történetben semmi nincs, ami ő lenne! Joga van új életet kezdeni.

Azt hittem, rosszul hallok. Sokgyerekes családból jöttünk mindketten, ez volt az alap, tudtuk, hogy hármat biztosan szeretnénk. Aztán négy lett. Mindegyik tervezve, közösen eldöntve, hiszen ilyenben éltünk születésünktől! Most meg rájött, hogy nem ezt akarta. És vagy megöli magát, vagy elmegy, ezért inkább elmegy. Én is azt mondtam, igen, inkább menj el.

Most mi lesz? Fogalmam sincs. Az, ami eddig.

Nyitókép: Shutterstock