A megcsalás nem csak a megcsalt félnek fáj!

Ugyan a közös munkánk apropóján - szigorúan munkaidőben - sokat beszélgettünk, mégsem ismertem igazán. Talán pont emiatt kezdett el érdekelni. Vonzott a nőiessége, a mosolya, a kacérsága és persze nem utolsósorban a titokzatossága. Ha netán az egyeztetések során a kapcsolataira vagy a mindennapi életére terelődött a hangsúly, ügyesen kitért a válaszok alól.

Azt például nem tudtam, hogy hol és kivel él, de a kedvenc ételét, vicces szokásait álmomból felkeltve is fel tudtam sorolni. A viselkedése alapján egyedülállónak hittem, éppen ezért is lettem nagyon boldog egy közös vacsorától. A nővel, aki után minden kollégám epekedik, én töltök el egy estét - még a gondolattól is hízott a májam, az alfahím önbizalmammal egyetemben.

Azon az estén minden úgy történt, ahogy abban a bizonyos nagykönyvben megírták. Finom vacsora, kellemes beszélgetés, hatalmas nevetések és egy meglepően tétova séta a lakásomhoz. Majd fel az emeletre, és végül a hálószobámba... Máig emlékszem, ahogy a szeretkezésünk után ott feküdt mellettem. Gyönyörű volt. Minden porcikája vágyta a simogatást, a gyengédséget - amit igyekeztem is megadni számára. Egy pillanatra a határozott nő helyett egy törékeny, szeretetre éhes szépséget láttam.

Aztán az idillnek gyorsan vége szakadt, mert Zsófi szedelőzködni kezdett. Kérleltem, hogy maradjon egész éjszakára és hogy ébredjünk együtt, de visszautasított. Egy határozott nemleges válasz után lényegében elviharzott. Amíg hazafelé tartott, még felhívott, és közölte: türelmet kér.

Az ominózus éjszaka után a munkába menekültem, és időszakos ostromokba kezdtem. Érthető okokból nem akkor beszéltünk, amikor akartunk, hanem amikor lehetőségünk volt rá. És hónapokkal később a szerencse még egyszer rám kacsintott. Zsófi még egyszer az enyém lett, egy újabb szenvedéllyel teli éjszakát - helyesebben pár órát - töltöttünk együtt.

Aztán persze ismét jöttek a szürke, melós hétköznapok. Egyre ritkábban beszéltünk, akkor is elég szűkszavúan - poénok és nevetések, mindenféle jövőbeli célozgatások nélkül. Mintha beletörődtünk volna, hogy nekünk csak ennyi jutott a másikból. Mindezt a végén már annyira tökéletesen csináltuk, hogy hónapok teltek el a beszélgetéseink között. És akkor, az egyik ilyen utolsó beszélgetés során - szinte véletlenül - derült ki, hogy elhagyta a párját, és egyedül él.

Mondanom sem kell, alig találtam a szavakat, erre egyáltalán nem számítottam. Teljesen begőzöltem. Ugyan a "külön" töltött hónapok alatt nekem is lett párkapcsolatom, de ez abban a pillanatban nem érdekelt. Csak újra látni akartam őt. A nőt, aki végre egyedül van. (Az nyilván nagy hatással volt rám, hogy az akkori kapcsolatom nem állt a helyzet magaslatán.)

Újra találkoztunk Zsófival. Ő ragyogott, a levegő pedig izzott körülöttünk. Legszívesebben azon nyomban a magamévá tettem volna, de erre nem volt lehetőségünk. Csak beszélgettünk és hosszan néztük egymás. Búcsúzóul pedig egyetlen dolgot kértem csak: türelmet. Olyan türelmet, amit anno tőlem kapott, amit anno én adtam neki. De Zsófi, legnagyobb meglepetésemre, ridegen elutasított.

A találkozó után nem kerestük egymást, bennem ott és akkor megváltozott valami. Cserébe viszont, azóta egyszer sem csaltam meg a barátnőimet. Egy fontos dologra megtanított ez a viszonyból lett iszony: lezárni, és csak utána továbblépni.

Csaba történetét B. Barbi jegyezte le.

Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?

Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)
Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock