"Ha a nőknek rossz kedvük van, vásárolni mennek!"

Csakhogy akkor én már nyúlok is a pénztárcámért, és államat felszegve megyek, veszek rá "balzsamot"... Ez pedig gyakran egy új ruha, cipő, táska, ékszer vagy fehérnemű. Sőt, akkor már veszek a macskának is valamit, mert ő legalább megérdemli. Jöhet neki is új hami, új játék, új biszbasz. Ez nem jelenti azt, hogy komplett fizetéseket hagyok az üzletekben, csak éppen megengedem magamnak, hogy vásároljak, ha már amúgy egyébként nem nagyon szoktam.

Már nem is emlékszem, miért voltam megzuhanva, de egyszer apám mondta fiatal lány koromban: "Kislányom, ha a nőknek rossz kedvük van, vásárolni mennek. Próbáld ki te is, hátha segít!" Bizonytalanul, de megfogadtam a tanácsot. Aztán, mint a szentek, amikor megnyílik előttük a mennyország kapuja, eufórikus hangulatban, megüdvözült tekintettel rácsodálkoztam az eredményre: bakker, a vásárlás gyógyító erővel bír!

Egy jó időre aztán elfelejtettem ezt a bölcsességet, mert úgy voltam vele: jó, jó, tényleg felemelő érzés, de biztos másképp is lehet örömöt szerezni magamnak, mint pénzköltéssel. Egészen mostanáig lakat is volt a pénztárcámon - kerültem, hogy földi hívságokkal váltsam meg a lelki békémet vagy a boldogságomat. Míg az egyik veszekedésünk után nagy depisen ültem a konyhában, és azon méláztam, milyen bunkó is volt az én egyetlenem, és akkor felsejlett az ősi titok: a nők vásárolni mennek, amikor rossz kedvük van...

Felléptem a kedvenc oldalaimra, és mindjárt találtam magamnak pár új ruhát. Bankkártya elő, fizetés, és... ó igen, ismét öröm és boldogság. Hirtelen beforrt a seb, és felettébb jobb lett a hangulatom. Majd mikor kibékültünk, közöltem vele, hogy nem mellesleg, vettem pár új ruhát, majd benyögtem, hogy mennyiért... Ha valaki emlékszik még a lottó reklámra, mikor bemondják a várható főnyereményt, az emberek pedig azt kérdezik: "Mennyi?" Na, hát olyan feje volt neki is.

Hozzáteszem, csak utólag ébredtem rá arra, hogy a tettemben volt egy kis elrettentő szándék is. Amolyan "Nesze, jól van, vessz össze velem, ha akarsz, én pedig elmegyek költekezni!" Igen, ez eléggé zsarolásnak tűnik, belátom. Ám nem vagyok egy könnyen megsértődős típus, vagyis nem keresem a lehetőséget, hogy összevesszünk és elküldjön a sunyiba, mert annyit nem ér nekem egy ruha sem.

Viszont utálok egész nap szomorkodni, mert volt egy kis nézeteltérésünk vagy megbántott valamivel. Inkább gyorsan teszek ellene, hogy tudjak másra is koncentrálni - és mivel nem akarok harmadik feneket növeszteni, így a nasi nem jöhet szóba. Szerencsére ő sem tragédiaként fogja fel a dolgot, csak megjegyzi: "Jól van, láttam az új ruhát. Megint vásároltál." Én erre előveszem az angyali mosolyomat: "Igen, rossz kedvem volt." Mire azt feleli: "A fene egyen meg, többé inkább nem veszek össze veled..."

Azóta, mikor épp csak összeakasztjuk a bajuszunkat, egyből kérdezi: "Ugye most nem mész el vásárolni?" Megnyugtatom, hogy ez még nem ok rá, aztán nevetünk az egészen. Szerencsére nem sűrűn veszünk össze vagy bánt meg, különben a végén még egy új szekrényt kellene vennem...

Nyitókép: Shutterstock