anyaság gyermek örökbefogadás visszautasítás döntés meddőség fájdalom
A kórház aprócska baba-mama szobáját egyszerre töltötte meg izgalom és békesség.

Mindketten a kanapéra ültünk le, valahogy éreztem, hogy még "nincs jogom" a szoptatós fotel elfoglalásához. Amikor az ápolónő belépett a kis csomaggal, megdobbant a szívem, és csak azért nem sírtam el magam, mert hirtelen megütött nyers hangja:

Ó, háthányféleképpen lehet halálra sebezni egy meddő nőt?!

Mire válaszoltam volna, már a karjaimban volt a csecsemő. Óvatosan csomagoltam ki. Nem tudtam, hogy hogyan fogok reagálni. Úgy gondoltam: az a fogyatékosság, melyről iratai alapján már hallottunk, nem lehet akadálya az örökbefogadásnak. A férjem viszont tele volt aggodalommal... Én beszéltem rá, hogy egyáltalán megnézzük a kicsit.

Forrás: iStockphoto/RuslanDashinsky

Tudtam, hogy a családban ő az ész, én meg a szív, és azt is tudtam: a szívnek és az észnek egyformán kell döntenie. Felelősségteljesen és harmóniában.

Elvarázsolva néztem a pöttöm babát. Sűrű, sötét haja volt, picike orrocskája és szája. Kinyitotta hatalmas szemeit, felém nyújtotta kezeit, majd újra álomba merült. "El tudná fogadni?" A kérdés a férjemnek szólt, aki mereven nézte a jelenetet, de semmiféle enyhülés nem látszott rajta. "Beszélhetek a feleségemmel négyszemközt?" - kérdése számomra felért a válasszal.

Két perc múlva elvették tőlem a három kilós csomagot, de olyan volt, mintha helyette százkilónyi súlyt tettek volna rám. Elhatároztam, hogy nem fogok sírni, és be is tartottam.

De a kínzásnak még nem volt vége. Mivel autóval voltunk, felajánlottuk, hogy az alapítványos hölgyön kívül egy másik kismamát is hazaviszünk a kórházból. A fiatal, soványka lány bepattant mellém a hátsó ülésre. Mint kiderült: már nem az első gyermekével volt várandós.

Az autóban mind a három felnőtt hallgatott. Ő pedig csacsogott, telefonálgatott, mesélt az otthon hagyott kisgyermekeiről. A pocakjában növekvőről csak annyit mondott: kisfiú.

- kérdezte hirtelen. Intettem a fejemmel, hogy nincs. Szavakkal már nem tudtam válaszolni neki. Néztem a suhanó fákat, házakat és útjelző táblákat. Az egyik kereszteződésben lassítva egy óriásplakáton ezt a feliratot olvastam: "Az eszed és a szíved ugyanúgy döntene." Eszembe jutott a korábbi gondolatom: én a szív, ő az ész...

Forrás: iStockphoto/AntonioGuillem

Azt hiszem, akkor kapcsoltam robotpilótára. Hazamentünk, ahol már vártak minket a - nyilván mit sem sejtő - testvéremék. Babakocsit venni jöttek fel a fővárosba. Örömmel mutatták a katalógust, amelyből kinézték a csúcsszuper terméket. Végigcsináltam a hétvégét annak rendje s módja szerint. Együtt örültem velük, osztoztam a boldogságukban - de velem nem sírt senki...

Az eset óta évek teltek el. Nem kattognak már bennem a "Mi lett volna, ha?" kérdések. És nem fáj már a hiánya sem, mert tudom: nem sokkal később szülőkre lelt a kisfiú. Nem, ne higgye senki, hogy mi vagyunk az egyedüli házaspár, aki visszautasított egy kisbabát, és azt se, hogy a döntés könnyű volt!

Tulajdonképpen nem könnyű az sem, amikor meghozzuk a döntés: örökbe fogadunk. Aztán megtenni az első konkrét lépéseket az örökbefogadási papírok megszerzése felé. Pszichológiai vizsgálatra menni. Környezettanulmányt végeztetni, azaz megmutatni egy idegennek a lakást, ahol majd - évek múlva - a gyermeket nevelnénk. Válaszolni olyan kérdésekre, hogy milyen nemű, korú és nemzetiségű gyermeket fogadnánk be. Ja, és beikszelgetni egy hosszú listán (van ott a gluténérzékenységtől a daganatos betegségen át a dongalábig minden), hogy melyek azok a betegségek, amikre igent tudnánk mondani.

Az adott pillanatban hozott döntésünket később persze egy új papír megszerzésével felülírhatjuk, és a kiajánláskor is lehet nemet mondani, senki nem erőszakol ránk semmit. Mégis, amikor a papírok elméleti ridegsége mögött megjelenik a test puha melegsége, megváltozik minden.

A róla hozott döntés átformálja nemcsak a mi életünket, hanem az ő sorsát is. Befogadni őt, de nem szeretni eléggé: tragédia lett volna. Nemet mondani rá, és hagyni, hogy megtalálja az igazi szüleit: fájdalmas, de - ma már úgy látom - bölcs döntés volt.

Haizer Tímea

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.