A legtöbbünknek minden vágya, hogy egy napra királylánnyá avanzsálhasson - de én, belegondolva a teendőkbe, mégis inkább el akartam volna szökni az isten háta mögé. Egy olyan mezítlábas szertartásra, ahol a partszakasz alfasirálya szolgáltatja a zenei alapot. Ám végül úgy alakult, hogy lesz rendes királylányosdi, mert a vőlegényem királyfi szeretne lenni egyszer az életben. Így hát csavartam egyet a hozzáállásomon, és a fenntartásaimat fenntarthatóságra cseréltem. Így máris buli az egész! :)
Nem vagyok egy kifejezett esküvő guru: vendégként sosem jegyzeteltem stikában a desszertasztal alatt, hogy melyik beszállító milyen bődületes felárral dolgozik, vagy melyik ruhaszalon csipkecsodájából jön ki a vörösbor folt - anélkül, hogy rámenjen a teljes kaució.
Álmodozni viszont álmodoztam. De nem habos-babos, világraszóló dínomdánomról, inkább csak egy Norah Jones búgó hangjával aláfestett, napraforgós örökkön-örökkéről. Ebbe az álomképbe kúszott be az a tény, hogy mekkora sz@rban van a bolygónk, és ezért merült fel bennem a gondolat: talán a magunk kis 70-80 fős módján mi is csökkenthetjük az ökológiai lábnyomunkat, és gondolhatunk a kevésbé szerencsésekre amellett, hogy belecsapunk a lecsóba (és az újházi tyúkhúslevesbe).
Úgynevezett fair trade aranyból készül majd a karikagyűrűnk - Ruesch a márka neve -, hogy amikor a gyűrűs ujjamra nézek, ne gyerekmunkások verejtékcseppjeit lássam megcsillanni. És ha az ötvös elég bevállalós, hajdani nagyszüleim aranyékszereiből is kerül majd beléjük, hogy ilyen formában is őrizzék a boldogságunkat.
Rávettem a barátnőimet - nem kellett mondjuk nagyon győzködni őket, lévén keményvonalas kutyabolond mindegyik -, hogy koszorúslányos fotózkodás helyett vegyünk fel egy játszós farmert, és promózzunk be néhány menhelyi kutyust. Készíttetünk a kutya-ember barátságról egy arcon nyalós képsorozatot, és reménykedünk, hogy azt meglátva egy gazdijelölt beleszeret valamelyikükbe (mármint négylábúba :)).
Ezzel a szívmelengető tervvel kárpótlom őket azért, amiért nem jöhetnek velem ruhapróbára, azt ugyanis second hand fogom vásárolni. Hetek óta üldözöm ezerrel az egyetlen hazai fenntartható tervező, Bálint Sára eladósorba került kreálmányait. A cipellőmmel kapcsolatban annyit tudok tenni a környezetünkért, hogy vegán márkát választok, de ha igazi bohém lennék, az egyik óceáni hulladékból surranókat készítő márka sneakerében nyomnám. :)
Újrahasznosított papírra mennek majd a meghívóink, és vendégajándék, vagy hogy is hívják gyanánt olyasmi apróságot kapnak majd a meghívottak, amit megváltozott munkaképességű, vagy épp sérült embertársaink készítettek a Fruit of Care-nél.
A dekorációnk néhány elemét (amik egy részét magunk szerezzük be és készítjük el) egy idősek otthona kapja majd ahelyett, hogy otthon porosodjanak. Arról, hogy kapát is vinnie kell a vőlegényemnek a szertartásra (mert szeretnék elültetni egy fát), ő is csak ebből a cikkből fog értesülni. :)
Menyasszonytánc helyett készítünk egy listát olyan hazai szervezetekről, amelyeknek csodáljuk az elkötelezettségét - és megkérjük a násznépet, hogy egy jelképes összeggel járuljanak hozzá a nemes céljaikhoz, akár a mi nászajándékunk "kárára".
De hogy hogyan fogom rávenni az éttermet a helyi termelőktől való vásárlásra és az ételmaradék eladományozására, azt nem tudom - de szerintem egy AK47-es elég meggyőző tud lenni. :) Az lenne az igazi, ha csakis szezonális alapanyagokból készülne a menü, de ahhoz, hogy lemondjak a gesztenyés tortáról a feketeribizlis javára, még nem állok készen.
Next step: lebombló pelusból kérném majd a pelenkatortámat a babaköszöntőn.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.