Hogyan és meddig menthető meg egy kapcsolat?

Manapság teljes mértékben fogyasztói társadalmat élünk, s ez nem csupán abban nyilvánul meg, hogy a többség a kiszakadt nadrágot nem varrja meg, inkább újat vesz helyette, hanem abban is, hogy az elromlott kapcsolatokat sem igyekszik a legtöbb pár megjavítani, inkább keresnek helyette egy újat.

Szóval jönnek az új és még újabb partnerek, olyan kapcsolat azonban nem létezik, ahol ne lennének gondok, így ha mindig elmenekülünk a problémák elől, akkor a végén biztos, hogy magányosan fogjuk végezni. Persze nem is olyan egyszerű megjavítani egy hanyatlásnak indult románcot, ám lehetetlen küldetésnek sem szabad nyilvánítani, csupán érdemes szem előtt tartani néhány dolgot.

1. Ne legyél strucc

A legrosszabb, amit a párok tehetnek, amikor felüti a fejét a baj, ha a homokba dugják a fejüket és úgy csinálnak, mintha minden rendben lenne. Attól, hogy nem veszünk tudomást a problémákról – legyenek azok bármilyen természetűek! - még léteznek és biztos, hogy a kibeszéletlen frusztráció előbb vagy utóbb úgy fog robbanni mint egy hatalmas bomba. Az ilyen bombák pedig általában mindent és mindenkit felperzselnek maguk körül.

2. Nincs olyan, hogy ez a te gondod

Lehetséges, hogy nem neked van problémád a kapcsolattal, hanem a párodnak. Lehet, hogy úgy érzed, nálatok minden rendben, ám ha a másik fél nem vélekedik ugyanígy, akkor az bizony éppen annyira a te gondod is, mint az övé. Többször is hallottam már, amikor valaki kijelentette, hogy részéről minden rendben, ha a másiknak valami nem tetszik, akkor az az ő dolga. Csakhogy ez nem így működik. Egy kapcsolat két emberen múlik, és ha az egyik valami miatt csalódott, frusztrált vagy boldogtalan, az az egész kapcsolatra kihat. Szóval, felejtsd el, azt a mondatot, hogy „Ez nem az én gondom."

Forrás: Shutterstock

3. Vedd észre a segélykiáltást

Szintén általános probléma a megromló kapcsolatoknál, hogy a páros tagjai nem veszik észre az intő jeleket és már csak akkor kapnak észbe, amikor a segélykiáltás olyan hangos, hogy szinte megsüketülnek tőle. Például állandóan hatalmas veszekedések kerekednek abból, mert a szennyestartó mellé dobod a zoknidat, nem ágyazol be magad után vagy túl sok a sminkcuccod? Valószínűleg nem ezek a piszlicsáré dolgok idegesítik a párodat, hanem valami egészen más. Esetleg pont te robbantasz ki mindig vitát, mert úgy érzed, képtelen vagy elviselni a barátod/ barátnőd hülyeségeit? Nos, ilyen esetben nem árt kicsit magunkba nézni és megkérdezni, mi valójában a bajunk? Min kéne változtatni, hogy jól érezzük magunkat ismét a kapcsolatban?

4. Kommunikálj tisztán és időben

Sokszor és sokat lehet hallani arról, hogy a jó kapcsolatok alapja a kommunikáció, ám egyáltalán nem mindegy, hogy mit, hogyan és mikor kommunikálunk. Általános probléma, hogy míg a férfiak a „mit"-nél akadnak el, addig a nők a „hogyan"-nal szenvednek a legtöbbet. Nem egyszer láttam már, hogy a pasi egyszerűen meg sem tudja fogalmazni, mi a baj, míg a pár lány tagja teljesen félrevezetően kommunikál és bár a barátnőknek tisztán és érthetően el tudja panaszolni a gondjait, addig a párjának csak homályos utalásokat tesz ezzel kapcsolatban. Pedig itt nem célravezető az eufemizmus! Ha a férfinek az a baja, hogy kevés a szex, akkor mondja ezt. Ha pedig a nőnek kevés a romantika, akkor ne azzal jöjjön, hogy legyen többet otthon a pasi, hanem mondja meg kereken, hogy vigyél el vacsorázni, sétálni, piknikezni vagy amire vágyik. Felesleges kerülgetni a forró kását, mert abból csak félreértések és felesleges sértődések lesznek.
Az időben kommunikációról pedig csak annyit, hogy nem akkor kell a másik fejére borítani a teli bilit, amikor már csak a szenteltvíz segít a kapcsolaton, hanem akkor kell beszélni a gondokról, amikor még örülnénk a változásnak. Mert bizony az a pillanat is eljön, amikor hiába változik meg a másik mi addigra kifelé tartunk a kapcsolatból és semmilyen reform nem segít már.

Nyitókép: Shutterstock