magazin kibeszélő ruha színek jelentése
Egyszer találkoztam egy férfi ismerősömmel. Épp egy lila nyakéket viseltem, mire ő viccesen rákérdezett, hogy kielégítetlen vagyok-e, mivel ennek a színnek ez az egyik jelentése. Ez elgondolkodtatott: tudatalatt valóban kifejezzük az aktuális érzelmi állapotunkat a színekkel, amiket viselünk?

Lehetsz nyár, tél, tavasz, ősz, vagy épp ezek valamely keverékének is a típusa, van, amikor egyszerűen kedvet kapsz a boltban sétálva egy olyan színű felső vagy épp kiegészítő felpróbálására, melyet alapvetően nem szoktál viselni. Mi ennek az oka? Ami még furcsább, hogy gyakran meg is veszed ezeket, aztán meg ott állnak a szekrényedben a soha nem viselt darabok között.

A színek jelentését tekintheted csupán valami humbug dolognak, de a színek hatását még így is érzed magadon. Nem véletlen, hogy a kórházakban sok a zöld, mivel ez megnyugtat, ellenben a pirossal, ami izgat.

A zöld szemű szörnyeteg
Az feltehetően már hallottad, hogy a zöld színhez a féltékenységet társítják. Előfordulhat, hogy egy párkapcsolatban hirtelen egyre gyakrabban hordasz zöld árnyalatú ruhákat, pedig előtte nem igazán viselted ezt a színt. Lehetséges, hogy mélyen belül – vagy épp a felszínen – féltékeny vagy?

A sárga rém
A sárga az irigység színe, így jobb, ha odafigyelsz arra, ha az egyik közeli munkatársad egyik napról a másikra egyre több sárgát visel magán. Lehetséges, hogy irigy a teljesítményedre.

A piros pajzánság
Ez az erőteljes szín a szexualitást rejti magában. Nem véletlen, hogy a femme fatale típusú nők vörös ruhában indulnak „vadászni". Kihívó és izgató színként hamar felkelti mások figyelmét, emiatt csak kevesen viselik szívesen. Ám, ha számodra is meglepő módon az esti randevúdra valami pirosat veszel fel, az bizony a bensőd üzenete, hogy az estét nem szeretnéd egyedül tölteni.

Érdekesség, hogy az üde piros a magas, jóleső étvággyal is összekapcsolható, tehát az önmagukkal elégedett, úgymond jóllakott emberek is előszeretettel viselik.

Forrás: Shutterstock

A szürke egér
Gyakran emelik ki, hogy aki sok szürkét visel, az szeretne láthatatlanná válni mások számára. Ez azonban mindig okkal történik. Érdemes az ilyen emberrel komolyan foglalkozni, hiszen a szürke a fásultság, a melankólia színe, ami könnyen átfordulhat depresszióba.

A megvilágosult kék
A kék mondhatni a vörös ellentéte, tehát aki sok kéket visel, gyakran fordul az ezotéria, a megfoghatatlan világ felé. A lélek útjának keresése gyakran hozza magával a kék színhez való vonzódást.

A lila az elfojtás
A sötétebb, bíboros lila a szexuális elfojtás, a kielégítetlenség jellemző színe. Ugyanakkor a belső beteljesületlen vágyakról is árulkodik, ha egy férfi vagy nő sok lilát visel.

A hiány feketesége
A feketét elsősorban a rock és a metál rajongókhoz társítják, de a köztudatban a goth stílus, valamint a sátánistáknak nevezett szekták színe is. A fekete elsősorban a gyászt jelöli, de gyakran valamilyen pszichét vagy mentális zavar kivetüléseként is értelmezhetjük, ha valaki egyszer csak fekete ruhákban kezd el járni.

A békés fehér
Sok fehér ruhát azok viselnek szívesen, akik ki vannak békülve a körülöttük lévő világ és a saját bensőjük kapcsolatával.

A ruhák színének jelentése természetesen csak abban az esetben lesz mérvadó, ha az illető nem az aktuális divatos szerint vásárol, valamint ha egy-egy számára addig idegen szín felé kezd el az ízlése tolódni.

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.