Vesszek meg, ha nem teszem izgalmassá a januárt!

Ismerős a szitu, amikor a decemberi ünnepek után már rá sem tudsz nézni a bejglire, a nadrágod mintha összement volna, és a családod is az agyadra ment?

Szerintem három fő csoportra lehet osztani az embereket. Az egyikbe azok tartoznak, akik imádják az év végi ünnepi időszakot, mert sokat lehetnek együtt a családjukkal, barátaikkal. Már hónapokkal előre tervezik, hogy mit, hogyan és kivel fognak csinálni.

Aztán vannak azok, akik bár szeretik a családi nyüzsit, de azért csak módjával. Elvégre a jóból is megárt a sok. Lefutják a kötelező köröket, de közben alig várják, hogy véget érjen a végeláthatatlan karácsonyi őrület és szusszanjanak egy kicsit. Otthon. Egyedül.

A harmadik csoport az előző kettő kombója. Akik mindenből szeretnének egy kicsit, a családozásból és a "punnyadásból" is. Én ezt a tábort erősítem. A rokonsággal tudatosan úgy tervezzük az év végi időszakot, hogy bőven legyenek benne "üres napok", amikor nincs semmi program.

Ám bárhogy is csinálod, biztos, hogy elfáradsz valamennyire az ünnepek alatt. Szerencsére itt a január - ha decemberben nem is ment, legalább ilyenkor muszáj magadnak egy kis énidőt biztosítani!
Íme, két tuti tipp, hogyan töltekezz fel egy kicsit!

Tervezd meg az újévet!

Ha tervezgetős típus vagy, akkor szerintem imádod a januárt, amikor tiszta lappal lehet kezdeni az évet és szabadjára engedni a fantáziát. Ahhoz, hogy valóban, minőségileg tudj tervezni, mindenképpen szükséged lesz egy nyugis helyre. Ha ez otthon nem megoldható, akkor az első feladat: menekülj el valahová egy pár órára! Hidd el, megéri!

Én általában itthon szoktam évet tervezni, de van, hogy jobban esik kimozdulni és beülni egy hangulatos kávézóba. Ahhoz, hogy a következő évvel foglalkozhass, először érdemes kicsit visszatekinteni és lezárni az előzőt. Mi ment jól? Mi ment kevésbé jól? Mire lett volna szükséged, hogy jobban alakuljanak a dolgok? Amikor ezeket végiggondolod, ne feledkezz meg a saját felelősségedről sem! Mit tettél meg azért, hogy teljesüljenek a céljaid?

Forrás: Shutterstock

Ha ez megvan, akkor jöhetnek az új évi célok. Mi az, amit szeretnél? Mire vágysz? Milyen változást szeretnél a karrieredben? Mire van szükséged a magánéletben? Figyelj arra, hogy olyan célokat tűzz ki, amik reálisak! A neten találsz ehhez jó kis munkafüzeteket, ami segítenek a tervezésben. Ha szereted a strukturáltabb formát, akkor mindenképpen ajánlom.

Próbálj ki egy különleges sportot!

Aki szeret SUP-olni és/vagy jógázni, az tudja, hogy ezekkel garantáltan ki lehet kapcsolni. Én már évek óta SUP-ozom és jógázom is, külön-külön. Tavaly nyáron kipróbáltam a SUP jógát, ami hatalmas élmény volt. Egyensúlyozni, koncentrálni kell, nincs mese, különben beborulsz a vízbe. Ha pedig még közben "lefelé néző kutyába" is kell vágni magad, akkor az már tényleg maga a flow.

A jó hír, hogy erről a sportról télen sem kell lemondani - és még vízbe sem kell menni. Az Emocean yoga gyakorlatilag egy szárazföldi SUP jóga. Egy speciális deszkán végzed a gyakorlatokat, ami az alján levő két kis domborulatnak köszönhetően kellemesen billeg, mintha csak a vízen lennél. Én kipróbáltam, és épp egy nyűgös munkanap után mentem el egy órára. Imádtam, mert annyira kikapcsolt, hogy a 60 perces óra 10 percnek tűnt. Elképesztően kellett koncentrálni a pózok kitartásánál, így közben szerencsére nem maradt kapacitásom agyalni. Pedig abban (is) nagyon jó vagyok...

Egy biztos: bármilyen kikapcsolódási formát is választasz, énidőd sajnos sosem lesz csak úgy magától. Szervezni, tervezni kell, hogy beleférjen az életedbe - de mindenképpen megéri!

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?