Steiner Kristóf és a vegán emberi arca
Mit szeretnénk enni? Az otthon melegét, a boldogságot, a biztonságot, azaz marhahúslevest gazdagon.
Amikor megízleljük ezt az ismert ételt, egyszerre elönt minket a melegség. Ha csak egy pillanatra is, de újra ott ülünk a konyhában, és anyu kanalazza a szánkba a levest. Minden falatot gondosan válogat össze. Legyen rajta hús is, zöldség is, csigatészta is. Aztán megfújja, nehogy megégesse a szánkat. Mert anyu már csak ilyen: gondoskodó. Közben rendületlenül mesél - és az aranysárga lé csúszik a torkon, gyógyír ez mindenre, elűz minden bánatot, betegséget, csúfolódást, szerelmi bánatot, rossz jegyet.
Ez a nosztalgikus melegség jár át minket étkezéskor. Ezért rettent annyira a gondolat, hogy elengedjük a húst.
De ahogy Steiner Kristóf mondaná: "Az embernek érzékelnie kell a környezetét." Ami már nem az a kis konyha. Mindenkinek más nyitja fel a szemét. Például egy demonstráció, ahol a tüntetők laborból mentett patkányokkal mutatják meg, hogy mi az ára az ember tökéletesen kényelmes létének. Vagy egy videó arról, ahogy az állatokat összezsúfolva tartják a "húsgyárakban".
Próbáljunk meg valami újat: ne az ételtől várjuk a régi meghittséget! Ne féljünk az új ízektől, hanem tegyünk melléjük új, jó tapasztalásokat! Az a leves, amit a gyermekünknek adunk, nem kell, hogy ugyanolyan leves legyen. Lehet egy fantasztikus sütőtökkrémleves, kevéske pirított tökmaggal a tetején, és máris kész az új emlékkép. Ha valaha sütőtök illatot érzünk majd, ő jut az eszünkbe. És az ő gyermekkori konyhájában már nem a húsleves lesz a főszereplő.
Ha valaki látta a Lecsó című mesét, talán emlékszik Egonra, a szigorú ételkritikusra, akinek az édesanyja csodálatos ratatouille-t, azaz francia lecsót tudott főzni. Így hát Egonnak személyes gyengéje ez az étel. Megkeseredettségében semmilyen más ételnek nem tud örülni, mert mindig ugyanazt az érzést keresi, de nem találja. Míg a kis patkány rá nem döbbenti, hogy főzni "bárki tud", aki szívből, lélekkel főz.
Köszönhetően Steiner Kristófnak, volt szerencsém megismerni a lecsó közel-keleti változatát, az úgynevezett shakshukát. Kristóf, a mesebeli Egon tapasztalataihoz hasonlóan úgy gondolja, hogy a jó konyha titka nem a roppant flancos robotgép vagy a steril konyhapult, de még nem is a fix, kőbe vésett recept. Az élő konyhában hisz, amibe főzőkurzusai alkalmával bepillantást is enged.
Közben lendületesen mesél az életről. Ahogy ő tapasztalja, nyitott szívvel, elfogadóan. Mert egy hedonista vegán, mint ő, nem dobálja kövekkel a húsevőket. Szerényen mutat egy minden erőlködést mellőző lehetséges utat. Aztán, hogy rálépünk-e, az már rajtunk áll.
Íme, a mesebelien finom lecsó receptje Kristóf tollából:
Hozzávalók1 adag:
- 3 ek. olívaolaj
- 0.5 fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 szem piros kaliforniai paprika
- 2 nagy szem paradicsom vagy ½ konzerv aprított paradicsom
- 2 ek. paradicsomsűrítmény, de még jobb a szárított paradicsompaszta
- 1 szem szárított csili vagy 1 csipet csilipor, esetleg Erős Pista
- 1 csipet római kömény
- 1 kk. édes pirospaprikapor
- 1 csipet bors
- 1 csipet só
Elkészítés:
Először is minden zöldséget előveszek, hogy ezzel már ne kelljen bajlódni közben, és magam mellé készítek egy nejlonszatyrot a konyhapultra, hogy azonnal pakolhassam is bele a főzés során felhalmozódó szemetet - így nem úszik majd a konyha, és kényelmesebb lesz főzni.
A vöröshagymát és a fokhagymát meghámozom, és apró kockákra vágom őket. A paprikát kicsumázom, és előbb hosszanti negyedekre, majd vékony csíkokra nyesem. Félbevágom a paradicsomokat, majd előkapok egy sajtreszelőt, és a nagylyukú oldalán egy tálba reszelem a belsejüket, a kezemben maradt héjakat pedig kidobom - de egyébként apróra vágott héjas paradicsommal is működik, csak sokan nem bírják, ha ráharapnak a főzés közben lepöndörödött héjra.
Ha használok padlizsánt, meghámozom, és dobókockányi darabokra vágom. A cukkinit hosszában felnegyedelem, majd kockákra vágom.
Előkapok egy nagyobb serpenyőt, az olívaolajat hevíteni kezdem, majd, ha már forró, mehet bele a fokhagyma, a hagyma, 1 csipet só, a bors, a kömény és a csili. Mikor már hevesen illatoznak, rádobom a paprikát - és ha fancy shakshukát készítek, a tofut, a padlizsánt és a cukkinit is. Kicsit mérséklem a tüzet, és folyamatos kevergetés mellett pirítom a zöldségeket, hogy alaposan magukba szívják a fűszerek és a fokhagyma aromáját. Karamellizálom a kissé kitikkadt zöldségeket, majd hozzájuk adom a paradicsomsűrítményt is.
Ha végképp kezdenek kiszáradni, a sercegő shakshukát felöntöm a paradicsomreszelékkel vagy konzervvel, takarékra veszem a lángot, és hagyom, hogy mintegy 10 perc alatt szaftos-édes-csípős egytálétellé álljon össze.
Ha meglepem magam egy hamis tükörtojással, ekkor öntöm rá az előre kikevert omlettmixet, majd fedő alatt 2 percig rotyogtatom, és megfejelem a "sárgájával" is.
Szinte még fortyogva, a serpenyőben tálalom fel - Izraelben így szokás, még a legmenőbb éttermekben is, és minél kopottabb, égettebb a serpenyő, annál autentikusabb a látvány. A tetejét meghintem frissen nyesett petrezselyemmel, és foszlós kenyérrel tálalom a tunkolnivalót.
Abonyi Ági
Nyitókép: Steiner Kristóf/Facebook