Céklavér és cukkinimócsing: négy hónapig vegán voltam

Az eddigi legizgalmasabb testi történetem úgy kezdődött, hogy 2016 telén belenéztem a tükörbe. Nem szívesen tettem: az arcbőröm szürke volt, mint egy hullának. Hogy élet mégis pislákolt bennem, azt az arcomon éktelenkedő pattanások jelezték. Tekintetem fakó volt, a hajam töredezett.

Ráadásul akkor már másfél éve, úgy kéthavonta ledöntött valamilyen betegség. Egy idő után ciki volt azzal hívni a főnit, hogy bocs, most itthonról dolgoznék, szarul vagyok. Meg hát ez az: betegen is dolgoztam, sosem pihentem, úgyhogy egy idő után gyűjteni kezdtem a tüneteket, mint más a 20%-os kupont. Tehát belenéztem a tükörbe, és kedvem lett volna egy vödörrel a fejemen, bőgve leélni a hátralévő időt.

Forrás: iStockphoto/MarinaZg

Szerencsére akkoriban kezdett el foglalkoztatni a táplálkozás, és annak hatása a testre és a lélekre. Az vagy, amit megeszel - tartják az okosok, és akkoriban "amit éppen megkívánok" és "ami kéznél van" dolgokból álltam össze. Jó, mi? Szóval döntöttem: a vödör alatt bőgés helyett változatok a táplálkozásomon, és meglátjuk, mi lesz.

Beleástam magam a clean eatingbe, vagyis a tiszta étkezésbe. Ennek lényege, hogy elhagyunk minden feldolgozott élelmiszert, azaz amit mérnökök dolgoztak ki, egy gyártósoron készült, és a csomagolásán tucatnyi összetevőt tüntetnek fel.

Elkezdtem alapanyagokat vásárolni, otthon főzőcskézni, aztán dobozban magammal szállítani az eredményt. A reggeli péksüteményt például lecseréltem zabkására, és csak ez az egy változás számos apró javulást hozott. Éreztem, hogy több tápláló étellel és kevesebb méreganyaggal tényleg jobban működik a testem.

Forrás: iStockphoto/Ilya Terentyev/Karinaurmantseva

Az emésztés-egészség témakör magába szippantott, és így jutottam el a vegán, azaz a kizárólag növényi ételekből álló életmódig. Az egyre gyakoribb sztori szerint az orvosok a kezüket tördelik egy rákban vagy autoimmun betegségben szenvedő valaki felett, akinek elege lesz az állapotából, és vegán életmódra vált, majd hamarosan teljesen felgyógyul, vagy tünetmentessé válik. Amikor személyesen is megismertem egy ilyen túlélés történet főszereplőjét - aki az esküvőjén is vegán menüt evett a rántott hús helyett -, döntöttem: ha már káposzta, legyen kövér! Négy hónapig élesben tesztelem a vegán életmódot, és erről blogot is vezetek. Így született meg az Én Bébispenót, amiben napról napra dokumentáltam a 2016 szeptemberétől december végéig tartó időszakot.

Forrás: Nyiri Zsuzsi saját képe

A jó dolgok:

  • Nem voltam beteg. Azóta sem. Influenza szezonban sem.
  • Mínusz 3 kiló a fogyókúrákra jellemző önutálat és rosszkedv nélkül.
  • Szép bőr, szép haj.
  • Lendület és jókedv szinte mindig.
  • Kiváló emésztés, könnyű gyomor.
  • Nincs többé kajakóma.
  • Ha átáll a test, semmilyen növény sem puffaszt többé.
  • Nem igaz, hogy "csak a húsban van az erő": egy jól megválasztott zöldség-gabona kombó jóllakat, mégsem telít el, és sokáig adja az energiát.
  • Rengeteg új étel és íz.
  • Jó arra gondolni, hogy miattam nem kell szenvednie egy állatnak sem.
SHE

A rossz dolgok:

  • Émelygés a legelső időszakban, aztán vagy a húst, vagy a tejterméket kívántam nagyon. De másfél hónap alatt ez is teljesen elmúlt, és nem maradt más, csak a fenti dolgok.
  • Vannak helyzetek, amikor nem tudsz vegán maradni, vagy ha igen, akkor elszigetelődsz. Ilyenek a családi, baráti és céges események. Fel kell készülni, vagy kivételt kell néha tenni.
  • Vannak emberek, akik folyamatosan jobban tudják, mi a jó nekem. Hogy miért halunk meg hús nélkül. Hogy mire való a fehérje. Hogy honnan lesz B12 vitamin. Viccen kívül: ezek az emberek jelentették a legnagyobb kihívást a vegán kihívásban.

A négy vegán hónap rég letelt - hogy hogyan eszem most? Január óta nem tiltok meg magamnak semmit, hanem a szervezetemre hallgatok. És valahogy úgy alakult, hogy azóta szinte teljesen növényi alapú ételeket eszem, leginkább reggelire és napközben. Esténként vagy hétvégén lecsúszik egy kis hal, kecskesajt vagy natúr joghurt - de másra nincs szükségem. Jelenleg a konyhámban történnek a világ legjobb dolgai: élvezem az új ízeket és kísérletezem!

Forrás: Nyiri Zsuzsi saját képe
Forrás: Nyiri Zsuzsi saját képe

De a legfontosabb, hogy visszakaptam az egészségem és a vitalitásom. Ha nem ismerem meg a vegán életmódot, lehet, ma nem öt évvel fiatalabbnak, hanem tíz évvel idősebbnek érezném magam - bár ezt vödörrel a fejemen úgysem látná senki.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?