Dolce & Gabbana, akik egymást kiegészítve hódították meg a világot

Pár éve teljesen meglepődtem rajta, hogy a Dolce & Gabbana valójában két férfi nevének a kombinációja, akik egy nagyot álmodtak és ruhakölteményeikkel meghódították a világot. Érdekesség, hogy cégüket kevesebb, mint 2000 dollárból alapították, ma pedig korunk egyik legjelentősebb divattervezőinek tartják őket és Olaszország leggazdagabb férfijai közé tartoznak.

Domenico Dolce és Stefano Gabbano négy év különbséggel születtek Olaszországban: Dolce Szicíliában, Gabbana pedig a divat európai fellegvárában, Milánóban. Teljesen máshonnan indultak, Dolce divattervezőnek tanult és édesapja ruhaüzletében dolgozott, számára természetes volt, hogy a divat által fejezze ki személyiségét és stílusát. 6 éves volt, amikor élete első ruhadarabját (egy férfi nadrágot) tervezte. Az volt az álma, hogy a híres tervezőnek, Armaninak dolgozhasson, de szerencsére végül másképp alakult a karrierje.

Gabbana eleinte grafikus-tervező volt és semmit nem tudott a divatról, csak 15 éves korában kezdett érdeklődni iránta. Soha nem tagadta, hogy sokat tanult Dolce-tól ezen a téren. A nyerő páros 1980-ban találkozott először, amikor is úgy hozta az élet, hogy mindketten egy milánói divattervező stúdiójában kezdtek el asszisztensként dolgozni. Itt kerültek egy hullámhosszra, mertek nagyot álmodni és két évvel később úgy döntöttek, hogy közös vállalkozásba kezdenek. Dolce volt a kéz, Gabbana pedig a szem, így egészítették ki tökéletesen egymást.

Eleinte szabadúszóként terveztek másoknak, végül a divatházat 1985-ban alapították meg Milánóban, majd 1986-ban történt meg a nagy áttörés, felfedezték tehetségüket és meghívták őket, hogy vegyenek részt egy divatbemutatón. A párosnak nem volt pénze modellekre és drága kiegészítőkre, így modell barátaik léptek a kifutóra aznap, akik a saját kiegészítőiket viselték a ruhákhoz. Sőt, színpadi függönyként egy olyan lepedőt használtak, melyet Dolce hozott otthonról. Innen szép nyerni!

A széles körű ismertséget végül Madonna hozta meg számukra. A popsztár felfigyelt a divattervezőkre és New York-i bemutatótermükből megrendelt egy drágakövekből készült fűzőt és kabátot, amit Cannes-ban a „Madonnával az ágyban" című filmjének premierjén viselt. Ezt követte 1500 kosztüm megrendelése, melyeket a popsztár világkörüli turnéján, a „The Girlie Show"-n láthatott az egész világ. Azt hiszem, ennél jobb reklám nem is kellett a kezdő divattervező párosnak. Innentől fogva a sztárok kedvence lett a Dolce & Gabbana, terveztek ruhákat Whitney Houston és Kylie Minogue fellépéseire is, de Brad Pitt, Angelina Jolie és Beyonce is nagy Dolce & Gabbana rajongók lettek.

Érdekesség, hogy az első Dolce & Gabbana butik nem Milánóban, vagy Európa más városában nyitott meg, hanem Tokióban, Japánban. Ruháik csábító, csillogó és szexi stílusukról ismertek, de ami különleges bennük, hogy a tervező páros a kollekciókon keresztül szeretne szemléltetni egy korszakot, vallási nézetet, életérzést, hangulatot, tradíciót, figyelembe véve az aktuális divatirányzatokat.

Az elmúlt 30 évben persze Dolce & Gabbana-nak is megvoltak a hullámvölgyei, a sikereiket és márkájuk fejlődését azonban leginkább az egymás iránt érzett szeretetnek és tiszteletnek köszönhetik. Na meg az olaszos szenvedélyes vitáiknak. Állítólag ritkán értenek egyet, úgyhogy sokat vitatkoznak, ez viszont sok új ötlethez vezet. Nem titok, hogy a párost nem csak szakmai, hanem szerelmi szálak is fűzték egymáshoz, 23 évig éltek együtt párként. 2005-ben szakítottak, azóta jó barátokként vezetik a céget.

Kezdőkép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek