Sajnálom anya, hogy csúnyának születtem!

A bátyja csodaszép kisgyerek volt. Szőke, kék szemű, óriási szempillájú, mindig mosolygós kisfiú. Ő meg mellette a barna hajával, az is mindig rövidre vágva, mert akkoriban úgy hitték, hogy ha sokszor rövidre vágják, akkor majd megerősödik.

És neki a nagymamája vágta, aki persze nem fodrász, ezért úgy is nézett ki az eredmény... Rosszul vágott, kopott barna haj, se nagy szempilla, se kék szem. Helyette az is barna, de olyan jellegtelen. Mindenki a bátyját csodálta. "Milyen szép gyerek!" - mondták kórusban a járókelők. Volt, aki megállt és megkérdezte az anyjukat: megsimogathatja ezt a gyönyörű kisfiút? Hát, persze.

Ilyenkor arra gondolt, hogy nehogy az anyja elkezdje őt dicsérni. Mert szokása volt, hogy gyorsan témát váltott és róla kezdett áradozni, hogy milyen okos, és amikor beindulnak a hormonok, majd megnőiesedik. Mert azt nem merte kimondani, hogy szép lesz, inkább azt, hogy nőies. Ekkor vette fel azt a szokását, hogy folyton sértődött arcot vágott. Minek örült volna? Hogy ő nem szép, a bátyja meg kimondottan az?

Pedig az anyja, sőt, már a nagyanyja is szép volt. Családi történetek tömkelege szólt arról, hogy a nagyit mennyire bámulták az utcán. Sorban álltak a kérők, és amikor férjhez ment a nagyapához, sok fiú sírt, hogy azt a gyönyörű lányt elveszítették. Az anyja is ilyen volt. Irigyelték, és azt hitték, neki könnyebb lesz az élet, mert a szépséghez minden szempontból gazdag élet jár. Persze nem így volt...

A bátyjáról is folyton azt mondták, milyen szép. Ő meg azt kapta, hogy lány létére miért kell rosszalkodni, fára mászni, verekedni vagy focizni. Sokáig az anyja öltöztette. Vette sorban a pörgős szoknyákat és a kopogós cipőt, a fehér harisnyát, látszódjon csak, hogy ez a gyerek kislány! És ő ebben a szerelésben "rosszalkodott". Lány létére! Amikor felsős lett, már nem vette fel ezeket a ruhákat, ahogyan a többi fiú, farmert és pólót hordott. A haja is megnőtt, de persze nem lett sűrűbb, és a színe sem változott.

Ez a kényelmes időszak is hamar elmúlt - megérkezett az a hormonfröccs, amitől anyjáék annyira várták, hogy majd nőiessé teszi. Soha nem értette, miért várták ezt annyira. Minden nap magán érezte a fürkésző tekinteteket a testén, az arcán, hogy na, mi van már, mikor lesz már meg az a változás.

Meglett. Először csak pár pötty jelent meg az arcán, aztán már csupa szeplő volt. Hát, nem ezt akarták. A szeplő egy folt. Egy folt, azon a tiszta, gyermeki arcon - hallotta egyik este, amikor az anyja zokogva panaszkodott. Most mi lesz?!

Forrás: Shutterstock

Egy lány, aki eddig semmilyen nem volt, most meg szeplős, még szemüveges is lesz, sorolta, mintha ezektől vége lenne a világnak. Mert a hormonok ezt is meghozták, hirtelen megnőtt, a látása viszont megromlott. A családot teljesen letaglózta a dolog. Egy lány nem ilyen. Jó, legyen szemüveges, mert arról nem tehet, a szeplőkre meg majd szépen tesz alapozót, de legalább lenne valami frizurája! Vagy hordana szoknyát, de persze meg se próbálja!

Pedig a családi fotókon, ahogyan a bátyja mellett állt, úgysem vette észre senki, mert ő meg annyira szép és bájos volt, hogy nem is lehetett semmi mást látni a képen. Ezt is megszokta. Hogy ő annak gyönyörű fiúnak a testvére. Még a nevét sem jegyezték meg, nem figyeltek rá. De hozzászokott, hogy ő "csak" a háttér.

Megtanulta, hogyan legyen főszereplő a saját életében, szemüvegben, szeplősen, farmerben és pólóban. Tette a dolgát, iskolába járt, tanult, tervei voltak. És megbocsátotta a szüleinek, hogy csalódást okozott, amiért nem lett olyan szép, mint az anyja.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?