Tudom, hogy hazudsz! - lebuktat a tudatalattid...
Bevallom, anno teljesen rákattantam a Hazudj, ha tudsz! című sorozat nyomozásaira, ahol a testbeszéd, a mimika, a mikrokifejezések megfigyelésével jöttek rá, ki hazudik,ki követett el bűnt, és ki nem.
Valld csak be, te is vágysz rá néha, hogy jobban kiismerj másokat, és beleláss valódi gondolataikba! Azonban ahhoz, hogy ezeket a jelzéseket felismerd, rengeteg dologra kell figyelned.
Mivel minden érzelem kifejezése szoros összefüggésben van a testünkkel, ezáltal arckifejezéseink és nonverbális kommunikációnk sokkal többet elárulnak rólunk, mint kimondott szavaink. Ezek az apró mikrorezdülések nem mindenki számára egyértelműek, de egy kis odafigyeléssel rengeteg minden leolvasható a beszélgetőpartnerünkről.
Léteznek olyan másodlagos, nehezen vagy egyáltalán nem felismerhető jelenségek is, mint például a hazugság. Amit azért nem könnyű tetten érni, hiszen a mimikák részben reflexszerűek, részben viszont tudatosan irányíthatóak. Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy van olyan biológiai vagy biofizikai jellemző, amelynek változása alapján tökéletes pontossággal meg lehet állapítani: valaki igazat mond-e vagy sem.

Fontos támpont, hogy a valódi érzelmek spontánul jelennek meg, és összhangban állnak a testbeszéddel. A megjátszott, hazug érzelmek viszont mindig kicsit késve érkeznek, tovább tartanak, nincsenek összhangban a testbeszéddel, és hirtelen lesz végük.
Minden porcikánk mesél!
Kéz
- Aki hazudik, az kevésbé használja a kezeit.
- Ha leplezni szeretne valamit, akkor a tenyér ritkán látható.
- Az összekulcsolt kar bizonytalanságot tükröz.
- Ha az illető nem bízik a mondanivalója tartalmában, sokszor kezeivel legyint, vagy vállat von.
Láb
- A titkolózó ember legtöbbször a lábai felett veszíti el a kontrollt.
- Ha idegesen doboló lábakat láthatsz, akkor valószínűleg épp stresszhelyzetben van.
- A kijárat felé néző lábfejek a menekülés vágyát vetítik ki.
- Ha az átvetett lábak a beszélgetőpartnertől kifelé néznek, az ellenérzést jelent.
Mosoly
- A hamis mosolynál nem mozognak a szemkörnyéki izmok.
- A szemöldök mozgásának hiánya is megtévesztésről árulkodik.
- A nem valós mosoly késve érkezik, és hirtelen marad abba.
Szem
- A lesütött tekintet hazugság miatti szégyenérzetre utalhat.
- A szemek ide-oda mozgatása zavarról árulkodik.
- A szemdörzsölés a bizonytalanság megnyilvánulása.
Érintés
- Az érintések növelik a komfortérzetet, de a túl sok érintés a bizonytalanság jele.
- A száj előtt elhúzott kéz vagy a száj eltakarása arra utal, hogy valamit "el akar rejteni" a mondandójában.
- A vakarózás, dörzsölés, hajcsavargatás zavarodottságot sugároz.
+1 Hang
- A megtévesztés egyik jele, ha a beszélő szünetet tart, túl hosszan vagy túl gyakran hallgat, ugyanígy a beszéd közbeni hümmögés és "őzés".
- A gyakori nyelés szinte fizikailag is jelzi, hogy az ő torkán is nehezen csúszik le az, amit épp próbál beadni neked.
- A hang magasságának emelkedése nyilvánvalóan mutatja, hogy itt valami nincs rendben.
- A beszéd tempójának gyorsulása pedig egyértelműsíti, hogy minél előbb túl akar lenni ezen a számára rizikós beszélgetésen.
Ezekből az mikrorezdülésekből és a testbeszédből több mindent leszűrhetsz a beszélgetőpartneredről, de ne felejtsd el, hogy 100%-os bizonyosság nincs! A zavart viselkedés más okból is megjelenhet, hiszen az igazság sokszor zavarba ejtőbb, mint a hazugság. Légy résen! ;)
Nyitókép: Shutterstock