Folyamatosan kattog az agyam, már őrületbe kergetem saját magamat

Hiába vagyok álmos, már-már kimerült, amint bezuhanok az ágyba, magamra húzom a takarót és elhelyezkedem, szinte azonnal kipattan a szemem. Ahelyett, hogy elmerülnék az álmok tengerében, vagy csak belesüppednék a pihentető sötétségbe, elkezd zakatolni az agyam és nincs ami ilyenkor megállítsa.

Úgy érzem, a fejemben dolgozó, kormoskezű masiniszta csak lapátolja és hányja a gőzmozdonyként pöfékelő agyam kazánjába a fűtőanyagot, az ezeréves problémákat, az elhibázott döntéseket, elszalasztott lehetőségeket és a kínos szitukat. Mindig találok valami olyasmit a múltamban, amin lehet rágódni, ami miatt akár évekkel később is rosszul tudom magam érezni és visszamenőleg próbálom megfejteni, miért voltam balf*sz és mit kellett volna másként csinálnom?

Ha esetleg nem a múlton kattogok, akkor a jövőm kerül terítékre, és sokszor tusolás vagy fürdés közben játszadozom a gondolataimmal, elképzelek fiktív helyzeteket, hogy miként fogok beolvasni az idegesítő kollégának, a folyton trappoló felső szomszédnak, hogyan vetek véget a tesómmal folytatott végeláthatatlan acsarkodásnak és sorolhatnám. A fejemben pontosan megkreálva lezajlik minden, hatalmas monológokat tartok vagy épp csak a jövőmön, egy elkövetkező esemény miatt kezdek tök random szorongani.

Forrás: Shutterstock

Vajon jó döntés volt munkahelyet váltani? Otthagyni az iskolát? Szakítani vagy éppen megállapodni? Nincs olyan dolog, amit ne tudnék túlgondolni, viszont bármiről is legyen szó, kivétel nélkül az a vége minden eszmefuttatásnak, hogy magamat hibáztatom. Egyesek szerint túl jó dolgom van, nincs semmi gondom és ezért kreálok magamnak problémákat, mert nem tudom elviselni, hogy jól megy a sorom. Lehet, hogy igazuk van, és tényleg bennem van a hiba.

Nem tudok elengedni semmit, és minden döntésemet újra és újra megkérdőjelezem. Az egyik pillanatban meg vagyok győződve arról, hogy igazam volt, majd máskor beismerem, hogy én voltam a ludas, én voltam a hibás. Ennek pedig nemcsak az az átka, hogy mondhatni a múltban élek, és az állandó gondolkozás (és nem a jó értelmében) leterheli az agyamat, hanem szorongást okoz, voltaképpen depresszióssá tesz, és legvégső soron odáig vezetett, hogy képtelen vagyok döntéseket hozni. Nem merek lépni, néha szó szerint - ténylegesen.

Mindarról, ami a fejemben zajlik, sokáig nem beszéltem senkinek, míg rá nem akadtam egy cikkre a neten, ami a túlgondolásról, az agyalás jelenségéről szólt, és minden tételében magamra ismertem. Az angolul overthinking nem mentális betegség, de a végén bizony okozhat pszichológiai tüneteket, betegségeket is, mint például a már említett szorongás vagy depresszió.

"A túlgondolás vagy rágódás azt jelenti, hogy a gondolatainkban egy múltbéli vagy feltételezett jövőbeli negatív esemény forgatókönyvét írjuk újra és újra, sokszor végeláthatatlan köröket futva" – olvasható a mindszetpszichologia.hu anyagának bevezetőjében. És tényleg, nemcsak hogy újra és újra átélek valamit, rendszerint múltbeli eseményt, de ez mindig negatív tapasztalás és az önmagam kritizálása is elmaradhatatlan ilyenkor.

Szóval, ha ez egy jelenség, és nem csak én tapasztalom, akkor kell lennie ellenszernek, vagy valamiféle megoldásnak arra nézve, hogyan tudom mindezt csökkenteni, majd pedig kiiktatni az életemből. Mivel nem tehetem meg, hogy havi több ezer forintért ismét pszichológushoz járjak, valami olcsóbb utat kellett keressek.

Forrás: Shutterstock

(Nem azért voltam "dilidokinál", mert bolond vagyok, már régóta nemcsak azok járnak pszichológushoz, akik őrültek, sőt tartom azt a nézetet, hogy mindenkinek kellene egy rendszeres agyi és lelki vizit, amit csak a terápia során kaphat meg az ember, a barátoktól, a párunkról, a családunktól nem.)

Az overthinking vagy túlgondolás és agyalás ellen több módszer létezik, ahogy arról a Professionön is olvasatunk. Az egyik elsődleges, hogy ha észrevesszük, hogy belekerültünk ebbe a spirálba, parancsoljunk megálljt a gondolatainknak és tereljük el valamivel a figyelmünket. Legyen az egy keresztrejtvény, színező vagy a főzés, bármi, aminél aktívan szükség van a figyelmünkre.

Fontos tudatosítani magunkban, hogy a múlt megtörtént, nem tudunk változtatni a hibáinkon és felesleges ostorozni magunkat évekkel ezelőtti eseményekért. Ugyanígy, a jövőt sem ismerjük és ha izgulunk is egy vizsga vagy bármi miatt, nem biztos, hogy rosszul alakulnak a dolgok.

Sokat kell gyakorolni, mert nem megy csettintésre az a bizonyos "jelen levés", amit mostanában gyakran hangoztatnak, de tanulható, fejleszthető és tényleg megéri elengedni a múltat és megélni minden pillanatot, mert különben úgy suhan el mellettünk az élet, hogy sosem éltünk igazán, és állandóan bánni fogjuk, hogy nem értékeltük eléggé azt, amink van.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek