Szégyellem, hogy többet keresek a férjemnél!

Nekem mindig is sokat számított az anyagi biztonság. Voltak olyan évek, amikor egyedül éltem, így fontosnak tartottam, hogy megteremtsem magamnak a biztos hátteret. Túlóráztam, hajtottam, hogy a hó végén maradjon a fizetésemből. Amikor összekerültünk a férjemmel, ő akkor kezdett vállalkozásba. Megvolt a kezdeti lelkesedés, viszont egy idő után azt vettük észre, hogy nem jönnek az ügyfelek, nem megy a biznisz.

Bár nem voltunk közös kasszán, ez a helyzet mégis némi feszültséget eredményezett. Közben nekem ugyanúgy megvolt az állásom egy multinál. Aki ismeri ezt a szférát, tudja, hogy ott nem nehéz jól keresni. Dolgozni kell, persze, viszont a bérek az átlagosnál magasabbak. Korábban azt az elvet vallottam, hogy márpedig én nem fogok eltartani senkit. (A betegség vagy más probléma nyilván kivétel ez alól.)

Várjunk, hogy jobb lesz, vagy meneküljünk?

Erre nincs tuti megoldás, ami minden kapcsolatban beválik. Mindegyiknél más és más. Abban viszont biztos vagyok, hogy a kommunikáció nélkülözhetetlen. Hittem és bíztam benne, hogy majd beindul a vállalkozás, de amikor már a közüzemi számla kifizetése is rám maradt, akkor leültünk beszélgetni. Ez olyannyira beégett mindkettőnk emlékezetébe, hogy a mai napig emlegetjük, olyan nehéz és kellemetlen volt. Súlyos teherként nehezedett ránk, hogy mit kezdjünk a helyzettel. Hogyan csináljuk úgy tovább, hogy mindkettőnknek jó legyen?

Szerintem nincs olyan férfi, akinek az egóját ne érintené rosszul, hogy ő keres kevesebbet.Még akkor is, ha ez csak átmeneti. Beléjük van kódolva, hogy el kell tartani a családot, akkor lesznek igazi férfiak. Ez nem jó, túl nagy terhet ró rájuk.

Ha egy kapcsolatot csapatmunkaként fogunk fel, akkor én valahol az egyenlő munkaelosztásban hiszek. Persze, adódhatnak olyan élethelyzetek, amikor ez az egyensúly valamelyik irányba eltolódik, és a másik félnek szüksége van a támogatásunkra.

"Kitartok, de nem tudom, meddig lehet ezt így csinálni."

Ezt éreztem az ominózus beszélgetés során. Végülis abban maradtunk, hogy ez a helyzet sokáig nem tartható fenn, ezért az lesz a megoldás, hogy a párom ismét keres munkát. Ez volt az a fordulópont, ami megkongatta nála a vészharangokat. Esze ágában sem volt elmenni másnak dolgozni, így maradt az előre menekülés. Minden követ megmozgatott, minden létező marketing technikát és kapcsolatot bevetett, hogy felpörgesse a vállalkozását és továbbra is szabadúszó maradhasson. Olyan, aki végre pénzt is keres. Ez működött. Olyannyira, hogy elkezdett jobban keresni, mint én.

Annyira vagy férfi, amennyivel többet keresel?

Ez olyan, mintha azt mondanánk egy nőre, hogy akkor igazi nő, ha minden nap csili-vilire kitakarítja a lakást, 5 fogásos menüt főz, este pedig szexistennőként zárja a napot. Szerintem a férfiasságot sem lehet csak és kizárólag a fizetés alapján megítélni. Láttam én bőven olyan top managereket, akik - bár rengeteg pénzt vittek haza - egy villanykörtét sem tudtak becsavarni. Szóval, az ilyenből inkább nem kérnék.

Azt gondolom, mi szerencsések voltunk, hogy közösen megoldottuk a helyzet. Az élet fintora, hogy most én kezdtem vállalkozásba, és én hagytam ott a fix fizetésemet - így ő az, aki segít és támogat, ha szükséges. Szóval, most 1:1.

Mike Klaudia

Nyitókép: Shutterstock