2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke
szex kibeszélő magazin együttlét szaporodás Intimitás
Az ember szexualitásának biológiája és célja visszavezethető egészen az állati ösztönökig. Ebből a tézisből fakad az az általános tévhit, hogy a szexuális vágy és a szerelem csupán az evolúció mocskos kis trükkje.

Vagyis az egyedüli célja az, hogy reprodukcióra ösztönözze a párokat. De tényleg így van? Ennyi lenne az egész? Minden szirupos pillanatod puszta illúzió volna? Vagy a költőknek van igazuk, és a szex meg a szerelem kéz a kézben jár?

Nem eszik olyan forrón a kását!

A fenti állításnak van valóságalapja, hiszen a szerelem és a szexuális vágy valóban hormonális, idegrendszeri irányítás alatt áll - azonban az ebből levont következtetés téves. Ugyanis a szex nemcsak biológiai, hanem pszichológiai, szociális, sőt, kulturális komponensekből is áll. Azaz figyelembe kell venni olyan tényezőket, mint az érzelmek, attitűdök, tanult magatartási formák és a kulturális vagy vallási szabályok. Ezeket együtt a pszichológusok biopszichoszociális modellnek hívják.

Biológia: szükséges, de nem elégséges feltétel!

Mr. Tesztoszteron felelős a nemi vágyért - férfiaknál és nőknél egyaránt. Azonban az agyunk csak addig tartja magasan a tesztoszteron szintünket, amíg ki nem alakul a kötődés a felek között - vagyis addig, amíg a szervezet nem kezd el oxitocin hormont termelni. Ha ez megtörténik, csökkenni kezd a szexuális vágy: a mindent elsöprő szerelmi mámor helyét pedig átveszi a kevésbé heves, ám annál inkább jóleső valakihez tartozás élménye.

De ez nemcsak az oxitocinnak köszönhető, hanem egy úgy nevezett vazopresszin hormonnak is, ami többek között segíti az ejakulációt, illetve monogámiára készteti a férfiakat.

Nem kell mindenkit megfektetni a fajfenntartáshoz!

Csak azért, mert a poligámia előnyös az utódnemzés szempontjából, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy az evolúció kódolni fogja egy fajba. Hiszen - mint látjuk - a szaporodás anélkül is végbemegy, hogy a férfiak tömegesen ejtenék teherbe a nőket. Vagyis, amíg a szociális, kulturális és pszichológiai tényezők utódnemzésre sarkallnak minket, addig nem állíthatjuk, hogy a férfiak arra vannak huzalozva, hogy minél több nőt döntsenek meg. És az sem kijelenthető, hogy a nők az alfáktól szeretnének megtermékenyülni és a bétákkal felneveltetni a gyerekeiket. Hiszen:

A szex célja nem a reprodukció.

Forrás: Shutterstock

Az állatvilágban a szex egyetlen célja az utódnemzés. Nem jár élvezettel, gyors, és csak akkor van aktus, ha az érintett egyed termékenységi ciklusa/hormonjai időszerűnek gondolják. A mi szexualitásunk viszont teljességgel különbözik az állatokétól.

Az ember esetében a biológiánál és a hormonoknál sokkal fontosabb elem az intimitás, a kölcsönös orgazmus, és bizony az érzelmi kötődés is. Magyarán, a szex lényege az élvezet - és nem az utódnemzés. Ezt igazolja többek között a férfiak szexuális kifinomultsága, az orális szex, az anális élvezetek, a segédeszközök használata vagy akár az önkielégítés is.

Mire jó a szex?

Az ember nagyon rosszul tűri a magányt, ezért szüksége van tartós kapcsolatokra - hiszen ez a boldogság és a megelégedettség leggazdagabb forrása lehet. Ahhoz pedig, hogy egy szerelmi viszony örömteli legyen, a szexnek is jól kell működnie. Még idősebb korban, akár 70 felett is.

A szex összetart minket, erősíti a kapcsolatunkat, kielégíti az intimitás iránti igényünket, és kifejezi a szeretetünket. Minden kétséget kizáróan az egyik legélvezetesebb dolog, ami csak történhet velünk. Néha vad és szenvedélyes, máskor gyengéd és simogató, de a jó szex elemi szükséglete nőknek és férfiaknak, biológiailag és érzelmileg egyaránt.

Felhasznált irodalom: Bányai Éva-Varga Katalin: Affektív pszichológia; Elliot Aronson: A társas lény; Richard C. Atkinson: Pszichológia

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.