A szerelem önmagában nem elég...

Sokáig azt hittem, a boldog kapcsolatokhoz nem is kell semmi más, csak kölcsönös szerelem. Az utóbbi időben azonban rájöttem, hogy a lángoló, heves érzelmekkel nagyjából kitörölhetem a seggem, ha nincsenek mögötte olyan egyéb tulajdonságok, amik segítenek kordában tartani a tüzet. Azt a tüzet, ami idővel felemészt téged is, majd azt is, akit szeretsz. És a végén nem marad belőletek más, mint egy nagy kupac hamu - ami felett már csak siránkozni lehet.

Mit is jelent ez?

Azt, hogy a szerelem érzése csupán arra elég, hogy megfogalmazódjon bennetek a gondolat: akarjátok egymást. De ahogy a molylepke is akarja a fényt - és ha nem gondolkodik, belesül a csalogató lámpába -, úgy a nagy érzelmek is könnyen zátonyra futtathatják a kapcsolatot. Tehát ha valamit megtanultam az elmúlt években, akkor azt biztosan, hogy a szerelem önmagában nem elég.

Valószínűleg ez kor kérdése is, hiszen minél idősebbek leszünk, annál inkább előtérbe kerülnek olyan tulajdonságok, amikre korábban nem sok hangsúlyt fektettünk. Például, hogy a figyelő hallgatás, empátia, alkalmazkodási készség és türelem jelen legyenek egy kapcsolatban. Ezek olyan fegyverek a forró szenvedéllyel szemben, melyek segítségével hosszú távon is megőrizheted a tüzet. Szerintem ezen múlik, hogy egy szerelemből életre szóló kapocs lesz-e vagy csak ideig-óráig tartó románc.

Persze ott a másik oldal is, aki háttérbe szorítja a szenvedélyes érzelmeket és inkább biztosra megy a párválasztáskor: olyan pasit/csajt választ, akivel lehetetlen összeveszni, és kényelmesen le lehet élni egy életet mindenféle feszkó nélkül. Ezek azok a párok, akik nappal látszólag boldogan élnek a Lila akác közben, éjszaka pedig a szeretőikkel bujkálnak, és próbálják visszatölteni magukba azt a tüzet, ami otthon még fénykorában is csak egy kis parázs volt.

Akkor mi a fontosabb?

Sokan próbálják listába szedni, sorrendbe állítani, vagy akár súlyozni a párkapcsolathoz szükséges tulajdonságokat. Próbálják egymást meggyőzni, hogy szerelem nélkül szart sem ér az egész (én is ezt gondoltam sokáig), míg mások azt vallják, hogy az értő szeretet és az odafigyelés ennél sokkal többet ér. És tulajdonképpen mindenkinek igaza van, ahogy senkinek sem.

Mert szerintem mindezek együttesére van szükség a sikerhez. És pont ettől olyan nehéz ez a párkeresősdi játék, mert rettentően sok bolygónak és csillagnak kell együtt állnia ahhoz, hogy a számodra legtökéletesebb emberrel sodorjon össze az élet - és fordítva is. És nehogy azt hidd, hogy nem fogsz "lebukni", ha megalkuszol.

Ha nem mersz kockáztatni és nem mered bevállalni az esetleges fájdalmat, akkor jó eséllyel egy kád langyos, híg fosban fogsz bugyborékolni egész életedben. Persze a bűzt egy idő után megszokja az orrod, és egyre ritkábban fogod konstatálni, hogy több liter szarban ülsz. Míg ha kizárólag a szerelmet hajkurászod, akkor olyan katona leszel, aki kitépi a saját szívét, páncélként maga elé tartja, és így menetel a háborúba - egy olyan sereggel szemben, akik nemesfémekkel védik a saját lelküket, és mérges nyilakkal támadnak.

Az egyik lassú és undorító lelki halál, míg a másik gyorsabb, de jóval fájdalmasabb. Élni és nem csak vegetálni kizárólag akkor van lehetőséged, ha elfogadod, hogy egyensúlyt kell tartani az ösztönszerű érzelmek és a megfontolt tervek között. Mert önmagában egyik sem tesz boldoggá.

Nyitókép: Shutterstock