Nincs olyan végtelenül türelmes ember, akinek a tűrőképességét ne kezdené ki a bútorok összeszerelése.
A kezdeti öröm és lelkesedés, amit az újdonság iránt érzünk, hamar elmúlik, amikor egyik probléma jön a másik után.
A feszültség ráadásul nem is az összeszerelésnél indul, hanem a vásárlásnál. A jól ismert svéd lakberendezési bolt kacskaringós, szürke ösvényén, ahol
hiába próbálunk a nyilakat követve, a ténfergőket kikerülve célirányosan az előre kinézett áru felé tartani, lehetetlen
dinamikusan, gyorsan és hatékonyan vásárolni. Hiába, ha az embernek sok dologra van szüksége, mert a semminél csak egy hajszálnyival többel rendelkezik, akkor valami mindig kimarad. Olyankor lehet visszafordulni, és megpróbálni szembemenni az áramlattal, kabátban izzadva, két sárga zacskóval a vállunkon. Ha a bemutatótermet és a piacteret is sikeresen túléltük, kezdődhet a bútorok soronkénti összeválogatása, olykor a polcok alatt görnyedve.
Ezt pedig az autóba és az autóra rakodás követi, amely komplex tudást igényel: logisztikai feladat és erőpróba egyben.
És még csak ezután következik a munka nagyja. Mármint azután, hogy már lejártuk a lábunkat, megtépázták az idegeinket a lassan haladó bámészkodók, az eladó kergetése, és persze a kipakolás szintén erőpróbáló feladata. Ekkor következik a fejvakarás, és a tanácstalan fejcsóválás, mert fogalmunk sincsen, a száz dolog közül melyikhez is kezdjünk neki.
Amint ezt sikerült eldöntenünk,
kezdődhet a tényleges munka, és az első próbatétel: a rajz értelmezése. Minden ezen áll vagy bukik.
Ha ugyanis nem vesszük észre, hogy egy aprócska bigyuszka felül van, pedig annak lent kellene lennie, akkor borul a komód, és vele borulunk mi is. Érdemes kellő időt szánni az áttanulmányozásra, és az egészet átlapozni, mert mindennek van miértje, és ha nem akarjuk a végén a hajunkat tépni, nem érdemes egyből nekiesni a szerelésnek. Akkor is várhat még ránk bőven buktató, ha ezt a hibaforrást kiiktatjuk.
Elvileg minden csavarnak, szögnek, tiplinek, fogantyúnak, lábacskának megvan a helye, és semmiből nem csomagolnak többet még véletlenül sem, mint amennyi szükséges. A baj csak akkor van, ha kevesebbet adtak, vagy éppen elszórtuk a nagy felfordulás közben. Ilyenkor hangzanak el az első szitokszavak, és vagy reménykedünk, hogy nem olyan fontos az oda, vagy megpróbáljuk beszerezni, inkább egy kisebb barkácsboltból. Ha pedig igazán mázlisták vagyunk, akkor van otthon, mert mondjuk a múltkoriból kimaradt...
Ha többen szerelünk, akkor pedig garantál az összezördülés,
mert az egyik nem érti, hogy a másik mit nem ért, a végén pedig kiderül, hogy senki sem értette jól. Az önérzeteskedésre ilyenkor viszont nincs idő, húzni kell tovább a csavart, meg verni a tiplit. A megpróbáltatásokat valamennyire feledteti a kész bútor látványa és az afelett érzett öröm, hogy mégis sikerült ezt magunktól megcsinálni.
Van azonban egy minden örömforrást nélkülöző, utálatos lépése is a szerelésnek: a dobozhalmok apróra szeletelése, és eltakarítása. Ebben aztán már tényleg nincs köszönet. A romok eltakarítása az a része a bútorvásárlásnak, amire előre inkább nem is gondol az ember, mert mi az a néhány papírdoboz...
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.