Miért kell parasztnak lennem ahhoz, hogy végre lekopj rólam?

- Tündérem! Mazsolám! - ajnározta a férfi. Fanninak a hideg futkározott a hátán. Hiába kérte, hogy fogja vissza az ömlengéseit, és ne becézgesse őt újabbnál újabb kreálmányokkal.

Tudta, még ha odáig is lenne Attiláért, ő akkor sem az a típus, akit így kell babusgatni. Ezért aztán felvette a sündisznó pózt, és próbált minél szúrósabban viselkedni. Hiszen már többször a férfi tudtára adta, hogy köztük nem működik a kémia. A "de miért nem?"-től pedig már a falra mászott.

Mégis hányszor kell valakinek a tudtára adni, hogy nem kell? És miért van egyeseknek szükségük arra, hogy drasztikus, már-már fájóan bántó módon tudatosítsák bennük, hogy eddig, és ne tovább?  

Pedig úgy tűnt, ennek a férfinak ez kellett. Mert ha kedvességet kapott, rögtön úgy érezte, minden folytatódhat úgy, mint azelőtt. Így aztán erőteljesebb eszközökre volt szükség. Éreztetnie kellett, hogy nemkívánatos a férfi társasága. Így lett Fanniból paraszt és bunkó - legalábbis a férfi szavajárása szerint. Átmenet nem létezett. Egyik percben még Tündérmazsolának szólította, a másikban kocsmai stílusban záporoztak a válogatott, trágárabbnál trágárabb jelzők.

Ettől azonban a férfi nem lett kívánatosabb. Sőt! Kezdte megutálni. Fanni nem is értette, miért kell idáig fajulnia a dolgoknak. Miért nem lehet elfogadni azt, ha kulturált formában érkezik az elbocsátó szép üzenet? Ha fáj, akkor fájjon még jobban? Vagy ha ezeket a jelzőket aggatja a másikra, akkor majd kiszeret belőle? Mindenáron haragudni kell a másikra, csak azért, mert már nem szeret viszont? És miért kell sértegetni? Hiszen férfi ilyen stílusban nem beszélhet egy nővel, csupán azért, mert nem viszonozza az érzelmeit.

Forrás: Shutterstock

Attilának egyébként is szokása volt dühkitörésekkel büntetni azokat, akik nem igényelték az ő túláradó szeretet- és jóságadományait. A kiválasztottakra teljesen rátelepedett a szeretetével, ha akarták, ha nem. Ha valaki visszautasította a segítségét, káromkodott, mint egy kocsis. Csak úgy dőlt a szájából a mocsok. Pedig ahogy meg kell tanulni a játékban veszíteni, ugyanúgy azt is meg kell tanulni kezelni, ha visszautasítják az embert.

De ez nem ment neki. Mint ahogy sokan mások sem tudják megfelelő mòdon kezelni a visszautasítást. Nem akarják elfogadni, hogy már sosem fog velük ugyanúgy viselkedni a másik, mint régen. Hiszen ha már nem szeretsz valakit, ő viszont a szeretetével bombáz, csak feszültség keletkezik benned, más nem. Nem lehet erőszakosan a másikra erőltetni magadat. Tudni kell visszavonulni, ha egyértelmű, hogy a csata mindenképp vereséggel fog végződni.

Jó hadvezérként minimalizálni kell az áldozatok számát - jelen esetben a még fennmaradt kapcsolat megmaradt pozitív hozadékait. Márpedig a sértő jelzők bevetése az ütközetben nem ezt fogja eredményezni. Így mindkét fél csak vesztesen szállhat ki a kapcsolatból.  

Ezért gondold át jól, hogy csatába szállsz-e egy vesztett ügyért! Ha mégis megtennéd, akkor is tartsd meg a méltóságod, és ne engedd, hogy elragadjanak az indulataid! Ezzel csak lerombolod azt is, ami korábban szép volt a kapcsolatban. Hiszen az sem mindegy, hogyan emlékeztek majd egymásra.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek