Egy férfi legyen önálló, és ne a szülői házból járjon randizni

Meddig elfogadott és nem ciki otthon élni a szüleinkkel? Egyszer mindenki felnő és elhagyja a biztonságot nyújtó családi közeget. Van, aki előbb, és van olyan is, aki csak később. A huszonévesekkel még talán elnézőbbek vagyunk, de mi van a harmincasokkal?

Megmondom őszintén, nekem nagyon fontos, hogy egy férfi független és önálló legyen, és bizony ebbe beletartozik az is, hogy külön éljen a szüleitől. Fordított esetben én nem tudnám elképzelni, hogy a szülői házból járjak randizni, és esténként a szüleimnek beszámolót tartsak a randik kimeneteléről. Anyukámból kiindulva, nem tudám megúszni a rám zúduló kérdések sokaságát. Azt gondolom, hogy ez a része az életemnek csak akkor tartozik rájuk, ha már én is biztos vagyok a választásomban. El sem tudnám képzelni, hogy minden este lopakodva kelljen besurrannom a családi házba, hogy ne ébresszek fel senkit, és ne kelljen anyukám féltő, óvó, kíváncsi tekintetével szembesülnöm.

Természetesen mindenki számos okot fel tud sorakoztatni arra vonatkozóan, miért él még mindig a szüleivel. Ez egy olyan kérdést is felvet bennem, hogy vajon csak a nagyvárosokban elvárás a férfi felé, hogy önálló legyen és egyedül éljen?Vidéki lányként azt tapasztalom, hogy talán kisebb településeken elfogadóbbak az emberek, hiszen ott még manapság sem ritka, hogy a különböző generációk együtt éljenek. Mióta azonban belekóstoltam a nagyvárosi életbe, számomra is fontos, hogy egy férfi alakítson ki magának egy saját otthont, és legyen a saját maga ura.

Számomra ez azért lényeges, hogy egy olyan férfi legyen mellettem, aki kialakította a saját maga kis világát, hogy később, ha családot szeretnénk, akkor biztonságban érezzem magam mellette. Ha pedig gyermeket vállalunk, ne kelljen attól tartanom, hogy a párom esetleg ne tudná megteremteni az anyagi biztonságot, miközben én otthon vagyok az újszülött kisbabánkkal.  

Forrás: Shutterstock

Legyen bármi is az oka annak, hogy egy férfi a szüleivel él, én akkor is azt mondom, hogy fontos az önálló élet kialakítása, mert így az ember valóban megtapasztalja az igazi leválás különböző fokozatait és érzelmi tölteteit. Ebben az esetben egy férfi minél később költözik el a szüleitől, ez annál nehezebb.

Ha magamból indulok ki, csupán 19 éves voltam, amikor elköltöztem otthonról, és igaz, hogy az elején még sokat jártam haza, olykor képes voltam hajnalban elindulni, de ma már harmincon túl beérem ritkább találkozásokkal, annak ellenére, hogy gyakran beszélünk a szüleimmel. Mikor fiatalabb voltam nehezebben éltem meg ezt az elszakadást, és érzelmileg megviselt, de ez kellett ahhoz, hogy önállóvá váljak, és ne a szüleimtől várjam a megoldást mindenre.

A férfiakkal kevésbé elfogadó a társadalom, mint a nőkkel, akiket ilyen szempontból kevésbé bélyegeznek meg emiatt. Szerintem itt a kulcs abban rejlik, hogy a férfiakra mind a mai napig családfenntartóként tekintünk, és emiatt a legtöbb kritikus szempár rájuk szegeződik és ők kerülnek a figyelem középpontjába. Itt nem arra kell gondolni, hogy nőként aranyásó lennék, de ha már én is függetlenedni tudtam a szüleimtől, egy férfi is meg tudja tenni ugyanezt.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek