Letérdelt elém, én meg csak arra tudtam gondolni: "Jaj, ne!"

Az életünk Tomival nagyjából olyan volt, mint a legtöbb páré, akik már hosszú ideje együtt vannak. De mégis volt egy igazán nagy különbség köztünk és mások között: mi igazából csak eljátszottuk, hogy boldogok vagyunk. Olyan jól színleltünk, hogy a végén elfelejtettük, hogy nem ez az igazság.

Amikor két, papíron összeillő ember találkozik, és nincs komoly indok arra, hogy ne legyenek együtt, amikor a kapcsolat nem elég rossz, csak olyan semmilyen, amikor vannak boldog pillanatok, amik megakadályoznak a továbblépésben, akkor nem is olyan nehéz ilyen helyzetbe kerülni. Persze éretlenek is voltunk, szerettünk volna ott tartani, ahol valójában még nem tartottunk.

A mindennapi mókuskerék elterelte a figyelmünket arról, hogy nem az igazi mellett vagyunk, és valójában azt sem tudtuk, milyen az, amikor az ember rátalál a nagy ő-re. Elvoltunk, a kapcsolatunk rutinná vált, és habár ez természetes folyamat valahol, a probléma az volt, hogy ez soha nem is volt ennél több. Hazudnék, ha azt mondanám, nem voltunk soha őszinték,

Mindkettőnkben motoszkáltak kétségek, de elhessegettük azokat, mert azt hittük, ilyen egy igazi kapcsolat.

Egy nap aztán észrevettem, hogy furcsán viselkedik. Titkolózik, rejtegeti a telefonját és sunnyog. Nos, mindenre gondoltam, csak arra nem, ami következett. Azon a hétvégén kirándulni mentünk, és a hegy tetején térdre ereszkedett.

Érezhet ilyenkor az ember izgatottságot, meglepettséget, talán egy kis kellemes ijedtséget is, de azt nem, hogy kérlek, ne tedd ezt velem. Lefagytam és csak bámultam rá, annyira kétségbe voltam esve. Csak teltek a percek némán. Nem akartam megbántani, de a házasság nem játék, azt tényleg akarni kell. Ezért aztán nem tehettem mást, amint felocsúdtam a döbbenetből, rögtön nemet mondtam. Nem is egyszer.

Nagyon féltem, hogy összetöröm. Sok mindenre hajlandó voltam, hogy ne bántsam meg, de nem válaszolhattam igennel a kérdésére. Aztán

Szinte abba sem bírtuk hagyni, mindkettőnknek folyt a könnye. Egymásra néztünk és tudtuk, hogy ez a leghelyesebb döntés, amit meghozhatunk, és hirtelen már azt sem értettük, hogyan jutottunk el idáig. Szükségünk volt erre a tapasztalatra, sokat tanultunk egymástól, és ma is a legjobb barátok vagyunk. Ami ennél is fontosabb, hogy azóta már mindketten rátaláltunk az igazira, és a majdnem eljegyzésünk történetén rengeteget szoktunk nevetni négyesben.

Nyitókép: Shutterstock