Mindketten belehaltunk, hogy társként kudarcot vallottunk

Ha egy érzés nem hagy nyugodni és hónapok alatt sem múlik el, akkor bárhogy tagadod saját magad előtt, a szíved mélyén te is tudod: lépned kell.

Ha visszagondolok, az a görcsös érzés, amivel az elmúlt két hónapban minden egyes nap felébredtem, már jóval korábban kezdődött. A párom megcsalt, én elköltöztem tőle, mégis visszalopta magát a szívembe, pedig már akkor is éreztem, hogy az eszemre kellett volna inkább hallgatnom. Éreztem, hogy nem fog semmi sem változni, sőt, a helyzetet tetézni fogja az, hogy megtört az iránta táplált bizalmam. Mégis visszafogadtam egy utolsó lehetőség erejéig, s az összeköltözéssel adtunk egy sanszot a közös életünknek. Végül az elmúlt év választ adott arra, jól döntöttünk-e.

Az együtt töltött közös évek alatt több mélypontot és hullámvölgyet éltünk meg, mi mégis a magasságokba kapaszkodtunk. Azt hittük, hogy meg kell élnünk a poklot, hogy utána a mennyországba kerüljünk. Tévedtünk. Egy év alatt összesen négy mélyrepülésünk volt, amikor elgondolkodtunk, hogy a kapcsolatunknak van-e értelme tovább. Valamiért mégis adtunk egy újabb lehetőséget, de mindig arra kellett rájönnünk, hogy hiába szeretnénk változtatni: nem fog menni.

A tavalyi szilvesztert követően folyamatosan kételyek között voltunk. Minden egyes beszélgetés végén, - amikor le akartuk zárni a kapcsolatunkat -, végül mindig időt adtunk a változásnak. Összetartott minket egy mély, szeretetteljes kötődés, de azt is tudtuk, hogy valami esszenciális kiveszett a kapcsolatunkból. Már nem volt benne sem szenvedély, sem izgalom.

Forrás: Shutterstock

Éreztem, hogy változásra van szükségem. Elvesztettem önmagam, a kisugárzásom, az erőm.
A kapcsolatunk már régóta nem volt örömforrás. Nem tudtam önmagam lenni, sem az a társ, akinek hittem magam.

Óriási felismerés volt, hogy szeretjük egymást, de társként nem tudjuk megadni egymásnak a boldogságot. Az, hogy ezt bevallottam, egyszerre nagy fájdalommal töltött el, mégis segített az elfogadásban. Amikor már nem lázadsz és nem akarsz semmit sem a szívedre erőltetni: az maga a feloldozás.

Az ominózus, elkerülhetetlen napon mindketten ugyanolyan lelkiállapotban voltunk, mindkettőnket nyomott a búcsú érzése. Egyikünk sem akarta egy ilyen döntéssel indítani az újévet, így szilveszter előtt egy nappal ültünk le beszélgetni. Vegyes érzések kavarogtak bennünk, de éreztük: most, vagy soha. Meghallgattuk egymást. Mindkettőnknél eltörött a mécses. Tudtuk, hogy az addig folytatott életünk hosszú távon nem tartható, és hiába halunk bele a döntésünkbe, más választásunk nem maradt.

Közösen hoztuk meg a döntést. Beláttuk, hogy most bölcsnek kell lennünk és el kell engednünk egymás kezét, s ha fent is úgy akarják, újra egymásra találunk. Menedéknek hitt kapcsolatunk olykor inkább börtön volt, s most a szabadság válik legnagyobb tanítónkká. Most tényleg úgy érzem: az idő mindenre választ ad majd.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek