"Nem az én egyetlen kisfiammal van a baj, hanem a világ túl ostoba hozzá!"

Az edző hátrafordul, lefelé néz a nőre.

– Asszonyom – kezdi – ez egy futballedzés. Én vagyok az edző. Az én felelősségem, hogy a fia sportszerűen játsszon. Elgáncsolta a másik gyereket. Tudomására hoztam. Ennyi.

– Nem direkt csinálta! Véletlen volt!

– Ezt itt én döntöm el – fordul vissza a magas férfi a focipálya felé, utasításokat kiabálva.

– Elmondhatja úgyis, ha közben nem habzik a szája! – folytatja a nő. – Kilencéves gyerekekről beszélünk, nem profi sportolókról. Nem hallott még arról, hogy négyszemközt beszélünk meg ilyesmit? Maga meg beordítja a pályára! Megszégyeníti a kisfiamat!

– Kérem, hagyja, hadd végezzem a munkámat.

– Én többet nem bízom magára a fiamat! – mondja az asszony, azzal bemegy a pályára, odalép a fiához, a fülébe súg valamit, majd a karjánál fogva levezeti a kispad mellé.

– Várj meg itt! – mondja, és visszamegy az edzőhöz, miközben már mindenki őket figyeli.

– Ezennel közlöm, az én gyerekem ide nem jön többet! Viszlát!

Azzal visszalép a gyerekhez és együtt indulnak el az öltöző felé.

– Nagyon sajnálom, hogy ilyen csúnyán beszélt veled az edző. Nem lett volna joga hozzá. Nem jövünk ide többet – öleli át a gyerek vállát.

– De anya! Én szeretek focizni – biggyeszti le a kisfiú a száját.

– Alex drágám, keresünk másik edzést. Ahol rendesen beszélnek veled. Senkinek nem hagyom, hogy bántson! Most pedig öltözz át, hazafelé menet pedig eszünk egy fagyit – mondja mosolyogva.

A kisfiú néhány perc múlva megjelenik, az anyuka átveszi tőle az iskolatáskát, az edzős hátizsákot, a labdát és a kabátot. A kocsihoz mennek, beülnek.

– Mi volt ma a suliban? – kérdezi az asszony, miközben elindul.

– Kaptam egy beírást – hajtja le a fejét a fiú.

– Miféle beírást? – kérdezi a nő, miközben indexel, majd jobbra kanyarodik.

– Beszéltem órán... De csak radírt kértem! Nem találtam az enyémet. A tanító néni pedig elvette az ellenőrzőmet és beírt.

– Ezért? – néz rá döbbenten az anyuka – Mert radírt kértél?

A kisfiú bólogat. Az asszony a telefonért nyúl, megnyom néhány gombot, majd amikor felveszik a vonal túlsó felén így szól:

– Üdvözlöm, Kovács Emőke vagyok, Alex édesanyja.

– Üdvözlöm, miben segíthetek? – kérdezi a tanítónő.

– Alexka épp most mondja, beírást kapott, mert radírt kért az órán. Én ezt nem értem.

– Nem azért kapott beírást, mert radírt kért. Az a helyzet, hogy az utóbbi időben minden órán beszélget, rajzolgat, járkál. Zavarja a tanítást. Már többször figyelmeztettem, kértem, hagyja abba. A múlt órán dolgozatírás közben el kellett vennem a könyvét. Utána pedig folyton beszélt és nem hagyta a többieket sem dolgozni. Akkor is szóban figyelmeztettem. Ma megint dolgozatot írtunk. Négyszer szóltam rá. Semmi hatása sem volt. Az ötödik alkalommal, pedig elvettem az ellenőrzőjét és beírtam.

– Már megbocsásson, kedves Márta, de az én kisfiam maga a megtestesült udvariasság. Nagyon jól nevelt gyerek! Teljesen kizártnak tartom, hogy ön rászól és aztán nem fogad szót. Ez egész egyszerűen elképzelhetetlen!

– Kedves Emőke, nem vonom kétségbe, hogy Alex nagyon jól nevelt kisfiú. Minden gyereknek vannak nehezebb időszakai. Ugyanakkor nekem az is a feladatom, hogy mind a huszonhat gyerek, aki az osztályba jár, el tudja sajátítani a tananyagot. Alex az utóbbi napokban zavarta a tanórákat.

– Nincs arról szó, hogy végzett a feladattal és unatkozott volna. Egyszerűen komisz volt a napokban. Ami előfordul és érthető. Ilyenkor azonban jó tudatni vele, ez nem helyes viselkedés.

– Önnek nem az a dolga, hogy nevelje a gyereket! – csattan fel az anyuka. – Ha ilyen gondja támad és nem képes megoldani, amit nem nagyon értek, hiszen, gondolom, tanítanak pszichológiát is a tanárképzőn, de mindegy, szóval, ha nem képes megoldani, akkor legközelebb jelezze nekem, de a gyereket ne hozza ilyen helyzetbe!

– Kedves Emőke – sóhajt fel a tanárnő – vannak iskolai szabályok. A tantestületnek az is feladata, hogy a közösség érdekeit is szem előtt tartsa, valamint az is, hogy a gyereknek segítsen elsajátítani a szociális viselkedés alapjait. Ezért...

– Ne oktasson ki! – vág közbe ingerülten az asszony. – Eltértünk a tárgytól. Mindösszesen annyit szeretnék, hogy a jövőben nekem jelezze, ha problémája van a fiammal, mielőtt beírogat neki. Köszönöm szépen! További szép napot! – azzal bontja a vonalat.

Megsimogatja a gyerek fejét:

– Na, ez el is van intézve kispajtás!

– Apa ki lesz akadva – szomorodik el a gyerek. – Hétvégén megyek hozzá és...

– Ugyan már! – legyint a nő. – Ezen egy percig se aggódj! Nem kell apádnak mindent tudnia. Majd nem mondjuk el neki, oké? Ez a mi titkunk lesz. Rendben? – mosolyog a kisfiúra.

– Oké – derül fel a gyermek arca. – Kösz anya!

– Ezért vannak az anyák – néz rá a kisfiúra.

Közben odaérnek a cukrászdába, és fagyit rendelnek. Miközben megeszik, kitalálják, hazafelé menet megállnak egy órácskára a játszótéren. Így aztán alig fél órával később, már ott vannak a nagy park mellett a rengeteg kinti játék között. Alex lelkesen szalad a csúszda felé, az asszony pedig mosolyogva figyeli őt egy padról.

Egyszer csak azt veszi észre, hogy egy nagydarab fiúcska, ellöki Alexet. Azonnal odarohan. Mire hozzájuk ér, Alex már feltápászkodott és épp mondani készül valamit a nagyobb gyereknek, de a nő megelőzi őt.

– Te mégis mit képzelsz, hogy ellöksz egy nálad kisebb gyereket? – támad a nagyobb fiúra. – Te mit szólnál, ha én meg téged löknélek fel, mert nagyobb vagyok? Azonnal kérj bocsánatot a fiamtól! – néz rá villámló szemekkel.

– Mi van? – néz rá a nagyobb gyerek – Csak játszottunk! – feleli flegmán a nagyobb fiú.

Emőke megfogja a karját:

– Hol vannak a szüleid?

– Otthon! – vágja rá a fiú.

– Jellemző! A szüleid nem törődnek veled, nem foglalkoznak veled, te meg teljesen elvadultál. Egyszer s mindenkorra jegyezd meg, nem bántjuk a kisebbeket! Ha mindenáron bajt akarsz, kezdj nálad nagyobbakkal. Ha még egyszer akár csak egy ujjal is hozzányúlsz a fiamhoz, velem gyűlik meg a bajod! Megértetted?!

A fiú leszegi a fejét, bólint, majd elszalad.

Emőke leguggol és átöleli a fiát:

– Jól vagy? Nem esett bajod?

– Dehogy anya! Semmi bajom – feleli a fiú.

– Maradni szeretnél még, vagy menjünk inkább?

– Menjünk – szegi le Alex a fejét.

Kézen fogja a gyereket, az autóhoz mennek, aztán hazaindulnak.

Otthon Alex beül a tévé elé, az asszony pedig elkészíti a vacsorát. Este hét óra körül asztalhoz ülnek, evés közben beszélgetnek. Kiskutyákról, madarakról, szóba kerül az állatkert is, ahova Alex nagyon szeretne elmenni.

– Jövő hét végén elmegyünk, oké?

– Nem mehetnénk el most hétvégén? – kérdezi Alex.

– Most hétvégén apánál leszel.

– Nem akarok menni!

– Ó, de hát biztosan jó lesz. Gondolom, csináltok valami jó kis fiús programot.

– Nem mondod!? Ez komoly? – kérdi meglepetten az asszony.

A fiú bólogat.

– Na, majd én felhívom apát és megbeszélem vele, ne kényszerítsen ilyen dolgokra. Rendben?

– Igen anya, köszi!

– Anya!

– Igen kicsim?

– Vacsora után kimehetek még játszani Zolival?

– Persze, menj csak Alexkám – mosolyog rá az asszony. – Nyolcig még világos van, addig tudtok játszani, én meg elpakolok, és felhívom apát, ahogy ígértem, oké?

Azzal a fiú kimegy a ház elé. Emőke mosogatás közben hallja, ahogy egy focilabdát rugdalnak és hangosan biztatják egymást. Miután elpakol a konyhában, a nappaliba megy. Összehajtogatja a plédet, amit Alex elöl hagyott, helyre teszi a papucsát, felviszi a táskáját a szobájába. Lefelé indul az emeletről, hogy telefonáljon, amikor csörömpölést hall, majd kiabálást. Rohan a ház elé.

A szomszéd ablaka ki van törve, a férfi a ház előtt áll és Alexszel kiabál.

– Mi történt? – rohan oda.

– Hogy mi történt? – kiabál a férfi. – Az történt, hogy a maga gyereke szándékosan odarúgta a labdát az ablakomhoz, az meg betört! Nézze csak meg! A legutóbb, mikor rászóltam, mert tönkretette a virágoskertemet a ház előtt, azt mondta, ha nem hagyom abba az ugatást, megkeserülöm. És tessék!

– Mégis mit képzel maga?! – ordít vissza az asszony. – Egy kilencéves kisfiúról beszél! Hogy meri azt állítani, hogy szándékosan tette?! Azonnal kérjen tőle bocsánatot!

– Én kérjek bocsánatot? – néz rá döbbenten a férfi. – Magának elment az esze! Épp ott álltam az ablakban, mikor láttam, ahogy megcélozza azt! Jól bemérte, aztán már rúgta is a bőrt, és bumm! Betörte az ablakot. Tiszta üvegszilánk minden, kész csoda, hogy én nem sérültem meg!

– Az én fiam sosem tenne ilyet! – lép a fia mögé és hátulról medveölelésbe vonja. – Nagyon jól nevelt, intelligens, udvarias kisfiú! Hogy merészel ilyen szörnyűségeket állítani?!

– Asszonyom, ön teljes mértékig tévedésben van! A fia egy elvetemült, bosszúálló, hazudozó!

– Na, én ezt egy percig sem hallgatom tovább! Gyere Alex, drágám megyünk – fogja meg a gyerek kezét. – Maga meg hívjon, ha észhez tért és hajlandó bocsánatot kérni a fiamtól!

Azzal sarkon fordul, maga után húzva a gyereket a bejárati ajtóhoz megy, kinyitja, belépnek rajta.
A fiú egy pillanatra visszafordul, ránéz a férfira, kiölti a nyelvét, felmutatja a középső ujját, majd hangos csattanással becsapja az ajtót.

Nyitókép: Shutterstock

Bucsi Mariann további novelláit ITT tudod elolvasni.