18 éves volt a mamám, amikor a papám meglátta, és azonnal tudta, ő az igazi

Gyerekkoromban sok időt töltöttem Mamikával és Papával. Mamika egy kecses, kedves nagymama volt, akivel mindig a szőnyeg rojtjait fésülgettük, marokkóval és malommal játszottunk. Közben Papa a konyhában volt, főzött és rádiót hallgatott. Ő sütötte a speciális kenyeret is a nagymamámnak, ugyanis Mamikáról hamar kiderült, hogy lisztérzékeny. Ez volt közöttük a munkamegosztás nyugdíjas éveikben: Papa főzött, Mamika takarított. Emlékszem, este aztán csendben kellett maradni, mert Papa tévét, leginkább meccset nézett, az pedig szent és sérthetetlen volt.

Külsőleg éppen egymás ellentétei voltak. Mamika vékony, törékeny, Papa pocakos, nagydarab. Mégis olyan szeretet volt közöttük, amit még gyerekként is felfogtam, hogy különleges. Papa később mesélte nekem, hogy Mamika 18 éves volt, amikor először meglátta és beleszeretett. Azonnal tudta, hogy ő az igazi és feleségül szeretné venni. Még 40 év házasság után is volt köztük gyengédség, türelem és tisztelet. Mindketten pedagógusok voltak és három gyereket neveltek fel, példaértékű életet éltek. Papa sokszor szigorú és ijesztő volt, ahogy rádörrent néha az emberre, mégis nagyon szerettem őket.

Papa egész életében keményen dohányzott, aminek sajnos meg lett az eredménye. Nem érezte jól magát, gyakran krákogott, félrenyelt és amikor elment orvoshoz, kiderült, hogy jóindulatú daganat van a torkában. Megoperálták és egy lyuk lett a szeretett nagypapám gégéjén, amire egy csatszerű kis szerkezet került. Gyerekként kicsit félelmetes volt és nem is nagyon tudtam jól kezelni, de mindig igyekeztem azt mutatni, hogy nem zavar. Ugyanúgy szeretem őt, ahogy eddig. Nagydumás volt az öreg, de innentől fogva nem úgy jöttek a hangok a torkából, ahogy eddig. Már csak egy gép segítségével tudott beszélni, ami eléggé megviselte.

Sajnos nem ez volt az egyetlen tragédia a családban. Mamikánál ugyanis a demencia jelei kezdtek mutatkozni. Először ártatlannak tűnt az egész, csak arra emlékszem, hogy ötször kérdezte meg ugyanazt, de egy idő után rosszabbodott a helyzet. Aki ismeri ezt a betegséget, nagyon jól tudja, mivel jár: az ember elveszíti az emlékező képességét, megszűnik önmaga lenni. Mamika már arra sem emlékezett, mi történt Papával és többször megkérdezte, mi ez a kütyü a torkán és miért nem beszél úgy, ahogy régen. Éjszaka ki akart menni a lakásból és Papa alig bírta megállítani, mert nem tudott beszélni hozzá. Szívszorító időszak volt, anyuék is besegítettek, de pár hónapra rá már minket is alig ismert meg.

Rá egy hónapra anyu épp Papához ment, amikor nem tudott bemenni a lakásba, Papa nem nyitott ajtót. Végül sikerült bemásznia az ablakon és ő talált rá a nagypapámra, ahogy békésen elaludt... örökre. Egy hónap telt el Mamika halála óta, de ő szó szerint nem tudott nélküle élni. Követte hűségesen a szeretett nőt a mennyországba.

Nyitókép: Shutterstock