Érzelmek nélkül képtelen vagy élvezni a szexet? Üdv a demiszexuálisok világában!

Amikor a húszas éveim elején elmondtam egy ismerősömnek, hogy évek óta nem szexeltem senkivel – az önkielégítés természetesen más tészta –, az illető teljesen ledöbbent. Egyrészt azért nem értette, mert elmondása alapján csinos lánynak tartott, másrészt ő úgy vélte, mindenkinek vannak ezen a téren bizonyos mértékű és intenzitású szükségletei.

Mondtam, hogy nekem a nemi érésem kezdetét jellemző hormonlavina óta nincs spontán szexuális vágyam, kizárólag akkor érzékelek ilyesmit, ha valakit konkrétan megkívánok. Igen ám, de ez nagyon ritkán fordul elő, ugyanis elég sajátságos az ízlésem, s ez egyáltalán nem függ össze azzal, hogy valaki az általános társadalmi megítélés szerint mennyire szép vagy jó ember.

Amennyiben az illető nem mozgatja meg az elmémet és a lelkemet, képtelen vagyok vonzódni hozzá. Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy amit tapasztalok, egy orvosok által is számon tartott jelenség, melynek demiszexualitás a neve.

Mi a demiszexualitás?

Ennek a szexuális orientációnak az alapja a mély érzelmi kötelék, mely nélkül az érintett képtelen nemi vágyat érezni potenciális partnerei iránt. Nem összekeverendő a szapioszexualitással, ami az intellektusra fókuszál, bár tény, hogy a két jelenség gyakran összemosódik. (Én is ebben a cipőben járok.)

Nem egyszerűen arról van szó, hogy a demiszexuálisok csak akkor szeretkeznek, ha szerelmesek, mert ebből kiindulva a nők 80%-a és jó néhány férfi is ebbe a kategóriába tartozna. A szerelmet alapvetően nehéz definiálni és mindenki számára mást jelent, viszont a demiszexuálisok által igényelt bizalmas, emocionális kapcsolatot már könnyebb körülírni.

Épp ezért fordul elő gyakran, hogy az ilyen szexuális beállítottságú egyének barátok iránt kezdenek vágyat érezni, esetleg akkor is megkívánnak egy illetőt, ha csak egy-két alkalommal találkoztak vele, ám ennyi idő alatt is kialakul köztük az összhang. Ez nyilván nem tekinthető szerelemnek a többség szemében, de egy demiszexuálisnak épp elég ahhoz, hogy az ágyban is kellemes perceket éljen át az illetővel.

Tinder-kultúra egy demiszexuális szemével

Emlékszem, mikor regisztráltam a piros logós társkereső alkalmazásra, fogalmam sem volt arról, mire számítsak. Tudtam, hogy ott leginkább a szexre hajtanak a felhasználók, én viszont addig soha nem bonyolódtam egyéjszakás kalandokba, és elképzelni sem tudtam, hogy élvezheti valaki a nemi együttlétet úgy, hogy mindössze pár órája vagy néhány perce ismeri személyesen a partnerét.

Aztán ahogy szép lassan elkezdtem ismerkedni, randizgatni, kicsit megedződtem – nőtt az önbizalmam, nyitottabb lettem, s már nem volt olyan ijesztő az instant intimitás gondolata, mint azelőtt.

Annak ellenére, hogy az évek során megtanultam kellemes élményként megélni az egyéjszakás találkozókat, a mai napig azt preferálom, hogy azzal, akivel szexuális viszonyba bonyolódom, ki tudjunk alakítani egy bizalmas, törődésen és szellemi összhangon alapuló kapcsolatot. Amikor ez nem volt meg, afféle szocializációs gyakorlatként éltem meg a szexet, ami által legtöbbször az életemben uralkodó érzelmi sivárságról akartam elterelni a figyelmemet.

Nyilván felmerülhet a kérdés, miért nem élek párkapcsolatban, ha ennyire fontos számomra az érzelmi-szellemi kötődés. Most jön a csavar: a túl szoros köteléket sem bírom elviselni. Úgy tapasztaltam, hogy rajtam kívül még sokan élik át ezt a paradoxont, ám ez nem jelenti azt, hogy bármi probléma lenne velünk.

Amennyiben megtanuljuk felismerni és bűntudat nélkül kifejezni igényeinket önmagunk és mások felé, rendszeresen tartunk önvizsgálatot és hatékonyan, emberségesen kommunikálunk a partnereinkkel, ilyen beállítottsággal is élhetünk harmonikus magánéletet.

Nyitókép: Shutterstock