Hétköznapi pszichopaták - te hányat ismersz?

Két tankönyvi példa a pszichopatára: a Wall Street farkasából ismert Jordan Belfort, akit nem más, mint az isteni Leonardo DiCaprio játszott, illetve Charles Manson, aki azóta is életfogytiglani börtönbüntetését tölti. Az egyikük sikeres tőzsdeügynökként degeszre kereste magát, és igazi ász volt a szakmában. A másikuk pedig egy szakadt hippi volt, aki könnyű szerrel rávett embereket, hogy különös kegyetlenséggel vessenek véget mások életének!

Visszatérve, tehát, ki is a pszichopata? Először is fontos leszögezni, hogy a manapság használt diagnosztikai besorolások szerint ez a "címke" már nem létezik. Felváltotta az antiszociális személyiségzavar kifejezés. Hogy ez mennyire jó vagy sem, azt most hagyjuk, csak fogadjuk el!
Ezenkívül nem lehet kihagyni a szociopata kifejezést sem, amit néhányan a pszichopata szinonimájaként használnak, míg mások elkülönítik attól.

Végül, de nem utolsó sorban, sokan megkülönböztetnek elsődleges és másodlagos pszichopátiát. De ezeket most mind felejtsük el, és fókuszáljunk arra, miben egyeznek meg leginkább a különböző megközelítések, ami pedig nem más, mint az ún. negatív triász:

Nem szeret

Tehát képtelen az érzelmek olyan szintű átélésére, mint egy "normális" ember. Nem képes beleképzelni magát mások helyzetébe, hiányzik belőle az empátia.

Ebből fakadóan érzéketlen másokkal szemben, viszont Oscar-díjat érő hitelességgel képes eljátszani az ellenkezőjét!

Nem szorong

Ez eléggé magáért beszél, lényegében nem képes aggódni, mondhatni, félni sem. Nem retten meg cselekedetei következményeitől, amin csak súlyosbít a következő pont.

Nem tanul

Itt nem arra kell gondolni, hogy képtelen elsajátítani a szorzótáblát. Sokkal drámaibb a helyzet: nem képes levonni a megfelelő következtetéseket (vagy bármilyen következtetést) cselekedetei után. Nem tanul a hibáiból, nem érdekli, ha viselkedését büntetik.

Első olvasásra nem tűnik annyira szimpatikusnak. Igazából remélni tudom, hogy sokadikra sem lesz az.

Annak ellenére sem, hogy bizonyos helyzetekben jól jönne mellőzni a szorongás fantasztikus képességét, vagy közömbösek tudnánk maradni más emberek fájdalma iránt: hiszen akkor végre szemrebbenés nélkül helyezhetnénk saját érdekeinket az övék elé.

Ilyenkor valóban nem lenne rossz átmenni picit pszichopatába. Sőt, egyes elméletek szerint adaptív értékű is ez a kórkép - vagyis segíti a túlélést, ami a mai világban egyet jelent az érvényesüléssel.

Tehát összességében, bármennyi pozitív hozadéka is van, a pszichopaták egyes jellemvonásainak, mégis azt javaslom, ne irigyeljük őket! Tudom, nem hangzik rosszul, hogy valaki mesterien képes manipulálni másokat, és érzéketlenül feltörni a csúcsra, de mint mindennek, ennek is ára van! Amit szerintem a legtöbb ember nem szeretne megfizetni.

Ha meghalljuk a pszichopata szót, nem átlagos emberekre gondolunk, hanem közveszélyes őrültekre. Látok egyfajta tendenciát arra (amire egyébként a szakirodalom is rásegít), hogy kétfajta pszichopatát emelünk ki: a sikerest és a sikertelent. A sikeres jellemzői, hogy karrierje felfelé ível, általában magasabb beosztásban dolgozik, és irigylésre méltóan keres. Ezzel szemben a sikertelen nagy valószínűséggel börtönben ül. Pedig a statisztikák szerint a népesség 1%-a pszichopata. És azért nem minden századik emberből lesz gátlástalan milliomos vagy kegyetlen gyilkos.

Szóval ebből kiindulva, bőven lenniük kell olyanoknak, akiket egyik kategóriába sem tudunk beszuszakolni. És, hogy őszinte legyek, a pszichiátrián eltöltött munkám során sem a fenti két "prototípussal" találkoztam. Vagyis rengeteg az átlagos ember is a pszichopaták között. Azért, ha ebbe úgy igazán belegondolunk, elég durva. Nagy valószínűséggel mindannyian találkoztatok már pszichopatával. Lehet, hogy dolgoztatok vagy akár párkapcsolatban éltetek velük.

Nem könnyű diagnosztizálni ezt a kórképet, mert az egyik tünet pont az, hogy nagyon jól el tudják játszani érzéseiket és a társadalom által normálisnak elfogadott reakciókat. Közvetlen környezetük azonban általában tisztában van azzal, hogy valami nincs rendjén. De mivel arról a szóról, hogy "pszichopata" csak a két szélsőség jut eszükbe, ritkán kezdenek el arra gyanakodni, hogy az amúgy konszolidáltan viselkedő szerettük érintett lenne. Viszont a tágabb környezet sok esetben semmi különöset nem talál bennük. Sőt esetleg nyájas, kellemes emberként tartják őket számon.

Vagy ott van az ismerősünk ismerőse, akiről mindig azt halljuk, hogy folyton ugyanabba a hibába esik, és úgy tűnik, mintha nem is érzékelné a következményét. Ha jobban belegondolok, ilyen még velem is előfordul néha.

Tehát miért is gyanakodnánk?

És a legszomorúbb, hogyha véletlenül sikerül is diagnosztizálni egy pszichopatát, igazából nem sokat számít. Mivel a tudomány jelenlegi állása szerint nincs rá gyógymód, és terápiás kezeléssel se lehet igazán javulást elérni. Legfeljebb csak a környezetnek lesz könnyebb, mert tisztába jöhet azzal, mire számíthat a pszichopatától, és tőle ne is számítson másra!

Nyitókép:shutterstock