Elhagytam a bántalmazó férjemet, majd jött a sokkoló diagnózis: rákos vagyok... (18+)

magazin kibeszélő felnőtt rák (betegség) terápia rákos megbetegedés bántalmazó kapcsolat poszttraumás sokk bántalmazás
Öt éve már, hogy elmenekültünk a fiammal. Egy éve, hogy meggyógyultam. Hogy miből? A bántalmazás következtében kialakuló rettegett betegségből, a rákból.

Amikor végre itthon voltunk, az első két hetünk azzal telt, hogy minden nap hálát adtunk a békéért, a nyugalomért, a biztonságért és csak aludtunk. Örültünk a napsütésnek, az otthonunknak, a természetnek, egymásnak, minden apróságnak, melyre végre újra rácsodálkozhattunk és fellélegezhettünk.

Nehéz volt mégis, mert romokból, teljes megsemmisülésből, lelki fájdalmak közepette kellett új életet építeni: munkát kellett keresni, a fiamnak iskolát, csomagoltunk, pakoltunk, lakhatóvá kellett varázsolni az otthonunkat. Mire kikerekedett minden, megnyugodtunk, meggyógyultunk, végre fellélegezhettem, akkor, amikor megengedhettem magamnak, hogy ellazuljak, pihenjek, jött a következő sokk: valami nincs rendben.

Először csak furcsa tüneteket észleltem magamon. Folyton fáradt voltam, mindig elkaptam valami náthát, fertőzést, egyebet, gatya volt az immunrendszerem. Aztán felborult a menstruációm, fájdalmaim voltak és sorolhatnám. Az első diagnózis endometriózis és mióma volt. Óriási szerencsémre ismerek természetes hormonegyensúly terapeutákat, orvosokat, így hozzájuk fordulhattam: számomra ez rendkívül fontos volt, nem szerettem volna szintetikus hormonokat, gyógyszereket, pláne méh eltávolítást, ahogyan a legtöbb esetben történik a nőkkel.

Gyorsan haladt minden: összeállították a terápiámat, a javulás rohamos volt, kezdtem megerősödni. Minden rendeződött, majd megkaptam a gyógyult státuszt. Teltek a napok, s kettős állapotba kerültem. Egyrészt örültem és hálás voltam, hogy élünk, hogy egészségesek vagyunk, hogy bántalmazó kapcsolatokra nem jellemző módon, hamar el tudtunk jönni a pokolból, másrészt egyre dühösebb lettem az igazságtalanság miatt.

A bántalmazó megúszta. Mint mindig, mint mindegyik, mi pedig a traumából való gyógyulás idején, a semmiből kellett, hogy erőt merítsünk. Nemhogy a nulláról, onnan is lentebbről kellett újra kezdeni: anyagilag, érzelmileg, fizikailag. Nem kaptam elégtételt. Egyedül voltam, kettecskén a fiammal. Először tudatos döntés miatt, nem akartam sérülten új kapcsolatba lépni, utána kényszerből, ami egyre jobban megviselt.

Forrás: Shutterstock

S ekkor újra felfigyeltem a tünetekre. Már rutinosan hívtam a dokimat, másnapra már kaptam is időpontot. Feküdtem dermedten a vizsgálóasztalon, hasamon az ultrahangvizsgáló, majd néma csönd. Az orvos felém fordította a képernyőt:

- Látod? - kérdezte. Megállt bennem a szívdobbanás, egy pillanatra kimerevült a tér és az idő, amikor megláttam a tökéletes, jókora gömböt a méhemben.

- Igen, látom. - feleltem.

- Ez most nem az, mint a múltkor. Elküldelek további vizsgálatokra. Ugye tudod, mi ez?

- Igen, tudom.

- És azt tudod, mitől lett? Mi dúl a lelkedben?

- Igen, tudom.

- Akkor azt is tudod, mit kell tenned.

Én amíg élek, nem tudok eléggé hálás lenni ennek az orvosnak, aki a munkatársam volt és a barátom is lett. Másfél órát beszélgettünk a lelki okok oldásáról, a természetes terápiáról, amit összeállított nekem. Egyetlen szóval nem említett kemoterápiát, sugárkezelést vagy bármit, amiről tudta, tőlem életidegen. Abban egyeztünk meg, folyamatos kontroll mellett a természetes kezelést választjuk, de ha rosszabbodik a helyzet, váltunk.

Rohamosan javulni kezdtem, de óriási fájdalmakkal és rosszulléttel küzdöttem. Soha nem tudtam, melyik nap nem fogok tudni felkelni, melyik nap kell négykézláb másznom a mosdóba, odaérek-e egyáltalán, folyton hánytam, émelyegtem. Akadt, hogy napokig nem tudtam felkelni. Néha úgy éreztem, végeláthatatlan az egész: a rosszullétek, a fájdalom, a folyamatos vizsgálatok.

Mégis, áldottnak éreztem magamat: akkor már volt társam, meg tudtam engedni magamnak, hogy akkor és annyit dolgozzak, amennyit bírok. Gyógyulhattam. Szeretve voltam. A természetes módszerek mellett nyers zöldség- és gyümölcsleveket fogyasztottam, meditáltam, dolgoztam magamon, engedtem el azt, aminek a tanítására már nem volt szükségem. Békés voltam, tudtam, amit lehet, megteszünk, a többi úgysem rajtam múlik.

Levél a mamának - amit már hiába adok postárahttps://she.life.hu/nofilter/20170215-level-kepeslap-mama-unoka-rak-betegseg-halal-hiany.html?fbclid=IwAR26noWTB5kS23ORvsynpxFRYeENGOujANtw9knAKii9-kAOkYd7UPYcDNU

Soha nem lehet tudni, hogyan rendelkezik a Sors, az Isten, kinek hogy tetszik. Nem tudni, ki megy és ki marad. Imádkoztam, odaadtam az egészet a magasabb energiáknak, s megbékéltem a helyzetemmel. Nem mondom, hogy soha nem féltem. Voltak pocsék napjaim. De összességében boldog voltam, ami tudom, furcsán hangzik egy halálos betegség esetén, de a helyzetem elfogadása és az, hogy a jó dolgokra koncentrálva hálás voltam, azt hiszem, a legnagyobb erő.

Mindeközben édesanyám testvére is ezzel a betegséggel küzdött, egyre súlyosabb állapotba került, végül elhunyt. Rettenetes volt a családnak: temetni az egyiket, aggódni a másikért. Tavaly novemberben megkaptam a gyógyult státuszt. Felépültem. El tudom mondani, hogyan, milyen módszerekkel, mégis, ha valaki kérdezi, mennyi a túlélési esélye, csak annyit tudok mondani: ezt nem tudhatom. Annyit tudok, meg kell tenni, amit tudunk, a többi pedig az Égi világ döntésén múlik.

Nyitókép: Shutterstock

Nézem, ahogy a rák, ez a förtelmes, éhes dög felfalja apát...https://she.life.hu/nofilter/20181116-nezem-ahogy-a-rak-ez-a-fortelmes-ehes-dog-felfalja-apat-huszka-aniko.html
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.